[justify]A Magyarország számára elérhető kohéziós források 2013. évi kötelezettségvállalásainak 495 millió eurós felfüggesztésére tett javaslatot az Európai Bizottság. Az eset egyedinek és különlegesnek tűnik, azonban a következő években jó eséllyel egyre gyakrabban találkozunk majd más tagállamokkal szemben is hasonló intézkedésekkel. A mostani döntés jól jelzi, elfogyott a magyar kormánnyal szemben Európa türelme, de azt is előrevetíti, hogy a részben már elfogadott, részben még tervezőasztalon lévő új kohéziós szabályozásokkal egy új európai időszámítás is kezdődik.

A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszak közösségi fejlesztési programjaira vonatkozó európai bizottsági tervek olyan szigorításokat tartalmaznak, amelyek jelentős mértékben alakítják át a Magyarország számára rendelkezésre álló uniós támogatások felhasználásának módját, lehetőségeit. A sokszor hasznos, de több ponton kockázatos javaslatokat is tartalmazó programcsomag elfogadása során hazánknak erős nemzeti érdekvédelemre, felelős költségvetési politikára és felkészült uniós fejlesztési tervezésre lesz szüksége.[/justify]
[justify]Az Európai Bizottság tavaly nyáron mutatta be a 2014-2020 időszakra vonatkozó költségvetési javaslatát. Bár az Európai Tanács hónapokkal korábban az EU2020 Stratégiában rendkívül ambiciózus célokat tűzött maga elé, az optimizmus nem tükröződik a költségvetési számokban. A Bizottság a tagállamoktól bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) 1,05 százalékának befizetését kérte a közös célok támogatására. Ez nagyon realista elképzelés, hiszen összehasonlításképp 2004-ben Barroso a GNI 1,21 százalékát terjesztette elő javaslatként, míg végül akkor, hosszúra nyúló költségvetési alkuban a tagállamok 1,045%-ban állapodtak meg. Valószínű, hogy a jelenlegi visszafogott pénzügyi tervezés során már az európai adósságválság költségeit is bekalkulálták és immár nem lehet több pénzt kifacsarni a nettó befizető tagországokból a közösségi költségvetés számára.

Mindez Magyarország uniós támogatásokból való részesedésére nézve annyit jelent, hogy a most kezdődő hosszú és nehéz alkufolyamatban nem a korábban elért támogatási szint javítása, hanem annak megtartása jelenti a reálisan kitűzhető célt.

A Kohéziós Politika célja az Unió eltérő fejlettségű régiói közötti különbségek közép- és hosszútávú csökkentése. A források közösségi szinten létrehozott szabályrendszere határozza meg, hogy Magyarország mennyi uniós fejlesztési forrással rendelkezhet, azt mire és milyen feltételekkel használhatja fel.

Brüsszel a 2007-2013-as időszakban összesen megközelítőleg 348 milliárd eurót költ a Kohéziós Politikára, amelyből Magyarországra hozzávetőlegesen 25,3 milliárd euró jut. A most előterjesztett javaslat 2014 és 2020 között összesen 376 milliárd eurót szán ugyanezen célokra, így elvileg nem volna lehetetlen a jelenlegi uniós költségvetési időszakban a hazánknak juttatott fejlesztési források mértékének megőrzése.

Ugyanakkor a részesedésünk mértékét és a felhasználás módját nagymértékben meghatározzák az elosztási szabályok, amelyek a bizottsági tervek szerint számos ponton nemzeti érdekeinkkel ellentétesen változnak. Hiszen több, szakmailag előremutató változás ellenére Magyarország akár 5-6 milliárd eurót is veszíthet jelenlegi forrásaihoz képest, emellett egyes szakterületeken -például a felsőoktatás támogatásában- előre borítékolható a további forrásvesztés.

Az egyik legfontosabb változás, hogy átalakítani javasolják az egyes régiók besorolását. Az eddigi alapvetően kétosztatú (átmeneti szabályokat nem vizsgálva, leegyszerűsítve: fejlett–fejletlen) rendszert háromosztatú (fejlett–közepesen fejlett–fejletlen) váltja fel. Az úgynevezett átmeneti (közepesen fejlett) kategória támogatására a Bizottság 38,9 milliárd eurót különítene el, mely összeget elsősorban a fejletlen régiók számára juttatandó forrásokból vonják el.

Mivel a Budapest és Pest megye által alkotott, fejlett régiónk kivételével hazánk egészének területe fejletlennek számít, Magyarországon nem lesz közepesen fejlett régió és így a nemzeti szinten elérhető forrás az átrendezés okán csökken. A Bizottság elképzelése szerint a régiók beosztása az alábbi ábrán látható. Egyértelmű, hogy az új régiós kategória bevezetésével leginkább Németország, Belgium, Franciaország, az Egyesült Királyság, Spanyolország és Görögország profitál majd.[/justify]

[justify]A sikertelen gazdaságpolitika duplán visszaüt
Második és egyben igazán drasztikus érvágásként a Magyarország számára elérhető fejlesztési források jelentős mértékű csökkenését okozza a javasolt új támogatásplafon. A jövőben egységesen egy tagállam GDP-jének 2,5 százaléka lenne a maximálisan elérhető uniós támogatás határa. Jelenleg a limit országonként változó, mivel Magyarország számára – Gyurcsány Ferenc kormányfő Tony Blairrel folytatott sikeres tárgyalásainak eredményeképp – egy jóval magasabb plafon, a GDP 3,524 százaléka lett a 2005 decemberi Európai Tanács ülésén meghatározva.

Tekintettel arra, hogy Magyarország az elmúlt években többször gazdasági visszaesést produkált, továbbá a 2009-2011-es időszak rövid és gyenge növekedése után ismét a recesszió veszélye fenyeget, így a fix, 2,5 százalékos plafon is alacsonyabb maximális támogatást jelent. Pontos számok meghatározása egyelőre nehéz, de előzetes szakmai becslés alapján kisebb részben a régiós átrendezés és nagyobb részben az alacsonyabb támogatásplafon bevezetése a Magyarország számára elérhető uniós fejlesztési források összegét 5-6 milliárd euróval csökkenti. Ennek fényében pedig igen sovány vigasznak tűnik a Bizottság azon érvelése, miszerint a 2014-2020 időszak közepén a támogatás összegét a magyar GDP esetlegesen magas növekedése szerint korrigálják.[/justify]

[justify]Egységes nemzeti szintű tervezés

A korábbi pénzügyi időszakokhoz képest sok szempontból újítónak tekinthető a Bizottság javaslata, ezek egyike a stratégiai tervezés módja. Egyrészt változna a Bizottság és a tagállamok között lévő viszonyrendszer, másrészt jelentősen csökkenne a tagállamok tervezési szabadsága. Ez utóbbi során a források felhasználási területeit már előre, uniós szinten meghatározzák a korábban elfogadott EU2020 Stratégia alapján.

Brüsszel a tagállamokkal Partnerségi Szerződést kötne, amelyben azon túl, hogy a források felhasználási szabályait, a feladatokra és felelősségre vonatkozó részleteket rögzítenék, nemzeti szinten egységesen szabályoznák az adott ország rendelkezésére álló valamennyi pénzügyi alap felhasználásának módját. Vagyis nemzeti szinten egységes keretmegállapodás készülne a Kohéziós Alapra, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra, ami mindenképpen segítheti az egyes programok későbbi végrehajtását.

2014 után jelentősen megerősíti a Bizottság az eredményfókuszú végrehajtás alapelvét. Azaz a jogszabálytervezet szerint egy tagállamnak a korábbinál jóval nagyobb felelősséggel kell majd vállalnia, hogy pontosan milyen kimutatható eredményeket ér el a források felhasználásával. A Bizottság a támogatások kifizetését egyszerűen az eredmények eléréséhez kötné, és fenntartaná a jogot arra, hogy forrásokat vonjon meg eredménytelen teljesítés esetén.

A Bizottság elvárja majd, hogy a források felhasználásának sikerét ne veszélyeztessék és nehezítsék a tagállamok nemzeti szintű szakpolitikai döntései. Vagyis Brüsszel elvárja, hogy például a munkahelyteremtésre szánt uniós források felhasználásával párhuzamosan egy kormány valóban kiszámítható, vállalkozásbarát és munkahelyteremtő gazdaságpolitikát folytasson. Vagy például, hogy a megújuló energiatermelést finanszírozó uniós pályázatok mellé egy kormányzat a megújuló energia-termelésnek és -fogyasztásnak valóban kedvező jogszabályi és pénzügyi környezetet hozzon létre.

Amennyiben a források felhasználásának megcélzott eredményessége nemzeti szintű szakpolitikai döntésekre visszavezethetően nem megfelelő, vagy az eredmény érdekében a tagállam egyszerűen nem teszi meg a szükséges gazdaságpolitikai intézkedéseket saját hatáskörében, akkor a Bizottság a támogatások kifizetésének részleges vagy teljes felfüggesztésére lesz jogosult.

Mindez rendkívül kockázatos lehet. Ha például ez a szabály már ma érvényben volna, a jelenlegi magyar gazdaságpolitika nemzeti szintű döntésekből (is) fakadó rossz eredményei miatt akár már most felfüggeszthető lenne az uniós gazdaságfejlesztési források kifizetése. Rendkívüli jelentőségű továbbá, hogy a túlzott költségvetési hiány is a források kifizetésének felfüggesztésével járhat.

Még aggasztóbb példaként megemlíthető a felsőoktatás infrastrukturális és humán fejlesztésének kérdése. A magyar kormány 2010-ben az EU2020 Stratégiában vállalta, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező 30-34 évesek arányát a 2009-es 23,9 százalékról 2020-ra 30,3 százalékra emeli. Ez a célérték – nyilván vitán felüli – indikátorként jelenik majd meg az Európai Bizottsággal megkötendő, a kohéziós források felhasználását szabályozó 2014-2020-as Partnerségi Szerződésben is. A 2020-ban 30 évesek ma 21-22 évesen már éppen a felsőoktatásban való részvételi, illetve bennmaradási szándékukon gondolkoznak. Mivel a 2009-es arány jelentős növelése és a vállalt célok elérése nem lehetséges a kormány jelenlegi felsőoktatási tervei (a felsőoktatásban államilag támogatott férőhelyek csökkentése, a felsőoktatási intézmények támogatásának megvonása és a diákok esetleges röghöz kötése) révén, így egy ma elhibázott magyar felsőoktatási reform az évtized végén a 2014 és 2020 közötti teljes uniós felsőoktatási támogatás megvonását eredményezheti.

Szintén kérdéses, hogy hogyan teljesítjük majd a foglalkoztatási ráta 2020-ig 75 százalékra történő emelését (a 2010-es 62,9 százalékról), amit már szintén a jelenlegi kormány vállalt, és e cél elérésére is biztosan eurómilliárdos nagyságrendben tervezünk majd forrásokat lehívni.

Az új szabályok szerint a határokon átnyúló kezdeményezések kivételével a Bizottság a tagállamokban pénzügyi alaponként olyan 5 százalékos fejlesztési tartalékot képeztetne, amelyet csak azon fejlesztési célokra lehetne felhasználni, amelyek időarányos eredményességi mutatói megfelelőek. Amennyiben ilyen nincs, akkor a tartalékot elvonják. A felhasználás kiszámíthatóságát és a végrehajtási feladatok sikeres megvalósítását tovább nehezíti, hogy a Bizottság a tartalékok felhasználásának engedélyéről csak 2019-ben döntene, az így keletkező pénzügyi keretet pedig 2020 végéig le kellene kötni és 2022 végéig felhasználni.

Tehát a következő uniós költségvetési időszak végén „pénzjutalmat” nyerhetnének az addig sikeres (illetve az eredményeket relatíve gyorsan felmutatni tudó) fejlesztési konstrukciók. De sajnos azt is látni kell, hogy Magyarország viszonylatában a kérdéses 5% igen jelentős forrás, melyet rövid idő alatt jó pályázati konstrukciók mellett is nehéz hatékonyan felhasználni. Nyilván egy mindössze 1-2 milliárd euró fejlesztési kerettel gazdálkodó Ausztriának, Belgiumnak, vagy Hollandiának az 5% nem okoz majd gondot.

A jogszabálytervezet a kifogásolandó részek mellett több szakmailag előremutató, kedvező és egyszerűsítő elemet is tartalmaz. Az összehangolt programozás mellett megjelennek olyan komplex, különböző forrásokat átfogó és egységesítő irányelvek amelyek érdemben segíthetik a fejlesztési programok összehangolását és egységes megvalósítását.

Lehetővé válik több pénzügyi alap több operatív programjának több prioritását átfogó komplex, célzott fejlesztési csomagok létrehozása. Ez különösen a leghátrányosabb helyzetű térségek, vagy a roma lakosság integrációját segítő programok esetén lesz hasznos, de bármilyen kiemelt kormányzati célkitűzést érdemben segíthet. Emellett a Bizottság egyértelműen elkötelezi magát a LEADER elvek mellett és a tagállamok számára lehetővé teszi, hogy a vidékfejlesztési forrásokon túl más pénzügyi alapok forrásait is a LEADER-program keretében, helyi LEADER akciócsoportok tervezésének és végrehajtásának segítségével használják fel.[/justify]

[justify]A jövőben várható lépések

Az Európai Bizottság javaslata már a Tanács és a Parlament elé került, és párhuzamosan zajlanak a teljes EU-költségvetésre vonatkozó hétéves pénzügyi kerettel kapcsolatos tárgyalások is. Mindeközben több kapcsolódó közmeghallgatásra és bizottsági egyeztetésre is sor kerül. Az Európai Bizottság talán túlzottan optimista reményei szerint 2012-ben le lehet zárni és el lehet fogadni mind a költségvetést, mind a Kohéziós Politikát szabályozó jogszabálycsomagot.

Sajnos a viták érdemi része mind a magyar, mind a lengyel uniós elnökség időszakából kicsúszott. A dán és ciprusi elnökség mellett nehezebb lesz érdekeinket képviselni, különösen, hogy a visegrádi országok is jó eséllyel megosztottak lesznek több kiemelten fontos szakmai és pénzügyi kérdésben. Szintén nem könnyíti Magyarország helyzetét, hogy az Európai Parlamentben kijelölt főbb jelentéstevő képviselők (német, holland) várhatóan több szakmai pontnál hazánk érdekeivel ellentétes álláspontokért lobbiznak majd.

Magyarországnak nagyon kemény és hosszú vitákra kell számítania, amelyekben uniós szövetségesek és más tagállamok támogatása nélkül könnyen alulmaradhat. Uniós szövetségesek terén pedig manapság sajnos sem az uniós intézményekben, sem az egyes tagállamokban nem állunk túl jól.[/justify]
(hazaeshaladas.blog.hu)

[justify]A Fidesz nem szereti, ha a saját véleményén kívül más vélemény is teret kap. Tesz is érte, hogy így legyen. Ez központi akarat, és miután ez egy egységes párt, a központi véleményt a másodperc tört része alatt magukévá teszik helyi szinten is. Még szerencse, hogy kormányzásuk okán annyi baj és probléma halmozódott fel kis hazánkban, hogy egészen egyszerűen nincs idejük és energiájuk az élet minden területén megfogalmazni azt, hogy adott területen mi a Nemzeti, mi az elvárt.[/justify]
[justify]Azért próbálkoznak, az oktatás és a családpolitika területén már látjuk, és nemsokára egyéb – kevésbé fontos – területeken is meg fogjuk látni. Én például aggódva várom, hogy pl. a gasztronómiában, egészen konkrétan a palacsinták világában mi lesz az elvárt. Csak reménykedni tudok, hogy a Nemzet Palacsintája a sárgabarack lekváros lesz.

De, elkalandoztam, térjünk vissza a nyilvánosság kérdésére. Talán még emlékszünk rá – hiszen csak pár hónapja történt –, hogy a városi televízió igazgatója úgy döntött: beszüntetik a képviselő-testületi ülés élő közvetítését. Az indokok között szerepelt a rossz minőség miatti sok kritika (ez egyébként igaz volt), a kicsi nézettség. Az ellenzéki képviselők persze tiltakoztak, mert ez a lépés elsősorban az ő nyilvánosságukat szűkítette. Aki addig követte a televíziós közvetítést, az láthatta, hogy a testületi üléseken lényegében csak az ellenzéki képviselők beszéltek. A másik oldalon ülő kalaptartós figurák a következő életükben nagy valószínűséggel mutatóujjak lesznek. Az igazgató nem engedett, a polgármester asszony meg pingvinezett egy kicsit (kezeit széttárva tanácstalanul toporgott) és közölte, hogy tehetetlen, ha egy önálló intézmény legitim vezetője ilyen megalapozott döntést hoz. Ilyen a demokrácia…

Telt, múlt az idő, a testületi ülések után az ellenzéki képviselők megtartották a maguk 15-20 perces sajtótájékoztatójukat, a polgármester vagy az al-ja pedig kitöltötte a maradék időt a kb. egyórás műsoridőből. Így volt ez a legutóbbi testületi ülésig, amikor is Talabér Márta bejelentette, hogy ez már tűrhetetlen, mert milyen dolog az, hogy a Fideszes képviselők nem nyilvánulnak meg a testületi ülés után. Arról szemérmesen hallgatott, hogy ha valamelyik egy kicsit büdösebbet szellent, azzal már rögvest adásba kerül.

Aki ott volt a testületi ülésen, az láthatta e bejelentés utáni riadt szemeket, majd az izgatott csoportosulást a polgármester asszony körül. Hiába no, ha az ember fia/lánya mindig megkapja fölülről a véleményét, akkor először elszokik az önálló gondolkodástól, majd magától a gondolkodástól is.

Nem tudom, hogy feltűnt-e, de amíg az első esetben állítólag a televízió igazgatója döntött, és a polgármester nem tudott mit tenni ellene, addig most a polgármester döntött, és punctum. Meg is lett az eredménye: a pénteki közéleti magazin egy órájában Talabér Márta 13, Falussy Sándor 10, Deák Istvánné 9, Máté József 3 percet beszélt, a maradék időt néhány Fideszes képviselő töltötte ki.

Az ellenzék tehetetlen. Annyi kompromisszumot sikerült elérni, hogy innentől kezdve minden párt kap 10 percet a testületi ülés után. Így a Fidesz (polgármester és képviselők) 30 percben fejtheti ki véleményét, a többi párt pedig 10-10 percben. Gyanítom ez is soknak tűnik egyesek szemében…[/justify]
DJ

[justify]A cím arra utalhat, hogy most a PAFE elköltözéséről, annak körülményeiről fogok írni. Majdnem. Mondjuk, megvan a véleményem az előző városvezetés és a vállalkozó közötti interakciókról, kezdve a motorgyártástól egészen a fesztiválig. Sokan mondják, hogy a városvezetést milyen fondorlatos módon rázta át a vállalkozó – de meggyőződésem, hogy ez nem igaz. Nem volt itt átverés. Érdekek voltak.[/justify]

[justify]A PAFE egyébként jó dolog volt, dacára annak, hogy a város a hírverésen kívül lényegében semmi hasznot nem húzott belőle. Az se kevés, de gyarló módon én egy kis anyagi hasznot is el tudtam volna képzelni. No, nem egyik prominensünk sógorának, meg a másik testvérének, mert abban nem volt hiba. A városnak.

Amiért elővettem a PAFE-témát, annak az az oka, hogy ma megérkezett a városi lap legújabb száma, amiben Talabér Márta polgármester asszony féloldalnyi terjedelemben magyarázza a történteket. Nem is lenne semmi bajom az írással, ha nem lett volna benne a következő rész:

„2010 szeptemberében, az önkormányzati választás előtt néhány nappal köttetett egy szerződés, amely felbontását kezdeményeztem polgármesterként a hivatalba lépésem után, mert az ellenjegyzés és képviselő-testületi hozzájárulás nélkül került aláírásra, így semmisnek volt tekinthető. A szerződés szinte csak a szervező cég érdekeit tartotta szem előtt…”

Vajon ki köthette? Az egyik takarítónő? Természetesen nem. Az akkor még pár napig polgármester Németh Árpád kötötte. Talabér Márta ezt nem tudja? Dehogynem. Akkor meg miért nem írja le?

A polgármester asszony székfoglaló beszédében ígéretet tett a gyanús ügyek gyors kivizsgálására, a vizsgálati eredménynek a köz elé tárására. Nagyon nagy a hallgatás. Tipikus Fidesz-módszer: ha nem beszélünk valamiről, akkor az nincs is. Mint a kisgyerek, aki behunyja a szemét, és azt hiszi, hogy őt se látják.

Ebben (hangsúlyozom: ebben) az ügyben a várost valóban nem érte kár, mert a szerződés aláírása egészen egyszerűen dilettáns lépés volt, de ennek mentén már lehetett volna vizsgálni, hogy vajon az előtte lévő 4 évben a vállalkozó és a város ügyleteiből ki húzott hasznot, és vajon miért…

De megengedő vagyok: még az is valami lett volna, ha csak arról számol be a polgármester asszony, hogy az előző városvezető jogosulatlanul írt alá egy szerződést, ami ugyan érvénytelen emiatt, de a szerződés a megvalósulás esetén kárt okozott volna a városnak, ergo: Németh Árpád – megint csak finom vagyok – hibázott.

Ehelyett a nagy semmi másfél éve. Nem vagyok a mostani városvezetés nagy híve, de segítek: ez a történet már régóta nem Németh Árpádról szól, hanem Talabér Márta hitelességéről. Ha még számít neki.[/justify]
DJ

[justify]Pár évvel ezelőtt volt alkalmam egy nagy tapasztalatú követségi munkatárssal beszélgetni Párizsban, aki azt magyarázta, hogy ha a mindenkori magyar kormány által kinevezett száz nagykövet közül csak három buta rokon, akkor az igen jó arány. Kivéve azt az esetet, vetette valaki közbe, ha a gyanútlan magyar utazó a három nagykövet egyikét fogja ki az adott országban, mert akkor mindjárt másképp vetődik föl a kérdés.

Mindez nem Szalay-Bobrovniczky Vincéről, Magyarország bécsi nagykövetéről jutott eszembe, már csak azért sem, mert ha bármiféle baj érne Ausztriában, inkább négykézláb kúsznék a magyar határig, mintsem a bécsi nagykövetséghez forduljak segítségért.[/justify]

[justify]Ez nem feltétlenül azért van, mert a nagykövet nemrégiben levelet írt a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű sajtószabadság-díjat odaítélő zsűri osztrák szóvivőjének, Albert Rohan nyugalmazott nagykövetnek, azt olvasván a civilszervezet fejére, hogy miért tüntette ki Vásárhelyi Máriát és Rényi Pál Dánielt, a Magyar Narancs szerzőjét, amikor ezek az emberek „mást sem forgatnak a fejükben, mint Magyarország lejáratását, és tudatosan vállalják, hogy megromoljanak a magyar–osztrák kapcsolatok”. A nagykövetként írt levélben Szalay-Bobrovniczky tételesen felsorolja, hogy a két magyar újságíró miért méltatlan a díjra: Vásárhelyi Mária, például, azért, mert nemcsak hogy vitatott személyiség, de egyszer pert nyert balliberális újságírók ellen, Rényi pedig 1. Szalai Annamáriáról írt cikket, aki beteg, és 2. a cikke később Paul Lendvainak is tetszett, ami így együtt köztudottan a hazaárulás minősített esete.

Mindebben semmi meglepő nincs, pont belefér a magyar nagyköveti tradíciókba. 1999-ben, például, Jeszenszky Géza washingtoni nagykövet írt levelet Fábry Pálnak, a Pulitzer-emlékdíj alapítójának szintén nagykövetségi papíron, épp egy tucatnyi magyar újságíró kitüntetésén méltatlankodva, mondván „ezek az újságírók tagjai voltak az egykori állampártnak és most a szocialisták bérencei, illetve a kártékony szabad demokraták közé tartoznak”. Megjegyzendő, hogy Váncsa kollégával ketten is érintve voltunk a szerkesztőségből, s örültünk, hogy ennyivel megúsztuk, mert ugyan a többi újságíróval együtt mi sem voltunk párttagok, viszont mi alapítottuk meg a munkásőrséget, sőt Kun Bélával is állandó levelezésben álltunk, már ameddig lehetett. Akkor a honi sajtó egy része nagyon ki volt akadva a nagykövet nyilvánosságra került levelén; ki gondolta volna, hogy egyszer még visszasírjuk Jeszenszky Gézát.

Észre kell venni ugyanis a különbséget: Jeszenszky még önállóan, self-made man módjára, állami támogatás nélkül tette intézménnyé a nagyköveti ostobaságot, a mostani bécsi nagykövetnek viszont még ehhez is segítségre volt szüksége. Míg Jeszenszky önerőből írta meg levelét, Szalay-Bobrovniczkynek pontos eligazítást kellett adni itthonról, hogy a többi diplomatához hasonlóan ő is minden lehetséges eszközzel állítsa helyre Magyarország tekintélyét, és tárja föl állomáshelyén a helyieknek, hogy mi az igazság. Továbbá Szalay-Bobrovniczky már csak azért sem említhető egy lapon Jeszenszkyvel, mert a bécsi nagykövet annak a Szalay-Bobrovniczky Kristófnak az öccse, aki a Magyar Narancs szerint „az elmúlt másfél év során mélyen beépült a Fidesz gazdasági hátországába, és bizalmas üzleti viszonyt ápol Habony Árpáddal, Orbán Viktor kommunikációs tanácsadójával is”.

Még ebben sincsen semmi új, hanem az öcs, miközben felrója Rényi Pál Dánielnek, hogy miért említette meg cikkében Szalai Annamária egészségi állapotát, ő maga egy felülvizsgáló orvos alaposságával tárja fel a Médiatanács elnökének betegségét, ráadásul egy általa nem ismert, idegen embernek, ami nemhogy a nagyköveti butaság ez idáig ismert legmagasabb foka, hanem annyira tisztességtelen és törvénytelen, hogy még Magyarországon se akadt újság, amely közölte volna.

Igaz, bulvárszempontból kifejezetten biztató a jövő: ha Orbán Viktor egyszer idegösszeomlást kap, Szalay-Bobrovniczky nagykövet lesz az első, aki pecsétes állami papíron közli a világgal a hírt, mintegy végső bizonyítékként, hogy Vásárhelyi Mária és a Magyar Narancs döntötte romba Magyarországot és miniszterelnökét.[/justify]
(Élet és Irodalom)

[justify]A napokban fogadta el az Európai Parlament azt az állásfoglalást, ami lényegében elmarasztalja Orbán Viktor kormányát. A Fidesz igyekszik ugyan kicsinyíteni a dolgot, de hát ami papíron van, azt már nehéz magyarázni. Nem mondom, hogy egy olvasmányos anyagról van szó: az írás nagy részében arról szól, hogy miért és mi alapján született ez az állásfoglalás, a végén azonban ott vannak azok a pontok, ami a lényeg. Érdemes átbogarászni.[/justify]
[justify]Az Európai Parlament ,

– tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2., 3., 4., 6. és 7. cikkére, az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 49., 56., 114., 167. és 258. cikkére, az Európai Unió Alapjogi Chartájára és az Emberi Jogok Európai Egyezményére (EJEE), melyek az alapjogok tiszteletben tartására, előmozdítására és védelmére vonatkoznak,

– tekintettel Magyarország új Alaptörvényére, amelyet a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2011. április 18-án fogadott el, és amely 2012. január 1-jén lépett hatályba (a továbbiakban: az új alkotmány), és tekintettel az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseire, melyet az Országgyűlés 2011. december 30-án fogadott el (a továbbiakban: az átmeneti rendelkezések),

– tekintettel az Európa Tanács Joggal a Demokráciáért Bizottsága (Velencei Bizottság) által közzétett CDL(2011)016. és CDL(2011)001. számú, az új magyar alkotmányról és az új magyar alkotmány kidolgozásának folyamatával kapcsolatban felmerült három jogi kérdésről szóló véleményekre,

– tekintettel a magyarországi médiatörvényről szóló 2011. március 10-i állásfoglalására(1) , és a felülvizsgált magyar alkotmányról szóló 2011. július 5-i állásfoglalására(2) ,

– tekintettel a Bizottságnak az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkéről: az Unió alapértékeinek tiszteletben tartásáról és előmozdításáról szóló közleményére (COM(2003)0606 végleges);

– tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság alelnöke, Neelie Kroes a médiaszabadsággal és -pluralizmussal foglalkozó magas szintű munkacsoportot hozott létre,

– tekintettel a Tanácsnak és a Bizottságnak az Európai Parlament 2012. január 18-i plenáris ülésén a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről tett nyilatkozataira, valamint az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság által szervezett 2012. február 9-i meghallgatásra,

– tekintettel az Európai Bizottság 2012. január 17-i döntésére, melynek értelmében gyorsított jogsértési eljárást indított Magyarország ellen a központi bank és az adatvédelmi hatóságok függetlenségének, valamint a bíróságokat érintő intézkedések ügyében,

– tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A. mivel az Európai Unió az EUSZ 2. cikkében foglaltak szerint a demokrácia és a jogállamiság értékein, az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az EJEE-ben rögzített alapjogok és szabadságok kétségbevonhatatlan tiszteletén és az említett jogok, szabadságok és elvek jogi értékének elismerésén alapul, amit még inkább bizonyít az EU közelgő csatlakozása az EJEE-hez;

B. mivel a jelenlegi és csatlakozó tagállamok, valamint az EU feladata annak biztosítása, hogy a tagállamok jogszabályainak tartalma és a jogalkotás folyamata megfeleljen az uniós jogszabályoknak és értékeknek, különösen a koppenhágai kritériumokban, az Alapjogi Chartában és az EJEE-ben foglaltaknak, továbbá hogy az elfogadott jogszabályok betűje és szelleme ne mondjon ellent ezen értékeknek és eszközöknek;

C. mivel Magyarország 2011. április 18-án új alkotmányt fogadott el, melynek elfogadását és egyes rendelkezéseit az Európai Parlament bírálta 2011. július 5-i állásfoglalásában, melyben felhívta a magyar kormányt, hogy rendezze a Velencei Bizottság által kiemelt kérdéseket és aggályokat, és amelyben felhívta az Európai Bizottságot, hogy alaposan tekintse át és elemezze az új alkotmányt és az abban rögzített sarkalatos törvényeket annak ellenőrzése érdekében, hogy következetes összhangban állnak-e a közösségi vívmányok betűjével és szellemével, különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájával;

D. mivel a sarkalatos törvények elfogadása számos területen aggályokat ébresztett, nevezetesen a bírói függetlenséggel, a központi bank függetlenségével, az adatvédelmi hatóság függetlenségével, a politikai verseny és hatalomváltás tisztességes feltételeivel, valamint a jövedelemadó rendszerét kétharmados döntéshozatal alá rendelő, úgynevezett stabilitási törvénnyel kapcsolatban, továbbá a sarkalatos törvényekkel kapcsolatban, amelyek a jelenlegi többségnek kizárólagos jogot biztosítanak arra, hogy szokatlanul hosszú időre nevezzen ki tisztviselőket, ami korlátozza a jövőbeli kormányok kormányzási képességét;

E. mivel az Országos Bírósági Hivatal elnökének és a legfőbb ügyésznek jogában áll majd az ügyek bíróságok elé utalása, ami sérti az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés jogát és a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a bírói függetlenséget;

F. mivel az új alkotmánynak és átmeneti rendelkezéseinek megfelelően a Legfelsőbb Bíróságot Kúriává nevezték át, és a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének hat évre szóló megbízatását 2 év után, idő előtt megszakították;

G. mivel az új alkotmány előírja a bírák és ügyészek kötelező nyugdíjkorhatárának 70 évről 62 évre való csökkentését, kivéve a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész esetében, ami diszkriminatív lehet, és mintegy 300 bíró nyugdíjazását eredményezi, ami az igazságszolgáltatás működésébe való súlyos beavatkozásnak minősül;

H. mivel az új alkotmány rendelkezéseinek értelmében a négy parlamenti biztosból álló rendszert egyetlen biztosra szűkítették, idő előtt megszüntetve ezáltal az adatvédelemért és a közérdekű adatok nyilvánosságáért felelős korábbi parlamenti biztos hat évre szóló megbízatását, hatáskörét pedig egy újonnan létrehozott hatósághoz helyezték át, ami a függetlenségébe való súlyos beavatkozásnak minősül;

I. mivel a magyar Országgyűlés több visszamenőleges hatályú törvényt is elfogadott, megsértve ezzel az európai jog egyik alapelvét, nevezetesen azt, hogy nem lehet visszamenőleges hatályú törvényeket elfogadni;

J.mivel az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló, nemrégiben elfogadott törvény szokatlanul szigorú szabályokat határoz meg az egyházak bejegyzését illetően, és a bejegyzés feltételéül szabja a parlament kétharmados többséggel hozott jóváhagyását;

K. mivel az új alkotmány rendelkezései jelentősen megnyirbálták a magyar Alkotmánybíróságnak a költségvetéssel kapcsolatos törvények felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörét;

L. mivel – amint arra a Velencei Bizottság jelentése is rámutat – aggodalomra ad okot azon kérdések jelentős száma, amelyeket kétharmados többséget igénylő sarkalatos törvényekben kell részletesen szabályozni, ideérve az olyan kérdéseket is, amelyeket a rendes politikai folyamatokra kellene bízni, és amelyeket általában egyszerű többséggel szokás dönteni;

M. mivel az Európai Bizottság alelnöke, Viviane Reding hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság ellenőrizni kívánja, hogy sérti-e a bírói függetlenséget a magyar bírósági rendszer átszervezése; mivel az Európai Bizottság alelnöke, Neelie Kroes, valamint a média szabadságával és pluralizmusával foglalkozó magas szintű munkacsoport vezetője, Vaira Vike Freiberga többször hangot adott aggályainak a magyarországi média szabadságával és pluralizmusával kapcsolatban;

N. mivel az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso 2012. január 18-án hangsúlyozta, hogy a jogi szempontok mellett a magyarországi demokrácia minőségével kapcsolatban is aggályok merülnek fel, és felszólította a magyar hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben a demokrácia és a szabadság elveit, és ne csupán elméletben, hanem a gyakorlatban, valamint az ország politikai és társadalmi életében is érvényesítsék azokat;

O. mivel az Európai Bizottság 2012. január 17-én jogsértési eljárásokat indított Magyarország ellen három kérdésben, nevezetesen a Magyar Nemzeti Bank függetlensége, a bírák kötelező nyugdíjkorhatárának a magyar Alaptörvényben rögzített csökkentése, valamint az adatvédelmi hivatal függetlensége ügyében, ezenkívül további tájékoztatást kért a magyar hatóságoktól a bírói függetlenséggel kapcsolatban;

P. mivel az Európai Parlament „Az alapvető jogok helyzete az Európai Unióban (2009) – A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követő hatékony végrehajtás ” című, 2010. december15-i állásfoglalásában(3) szorgalmazta „az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkéről szóló 2003. évi közlemény nyomon követését annak érdekében, hogy meghatározzák az emberi jogok lehetséges megsértése okozta problémák kezelésének átlátható és koherens módozatait, továbbá hogy az új emberi jogi szerkezet alapján megfelelő módon alkalmazzák az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkét”;

Q. mivel a magyar kormány, és konkrétan a magyar miniszterelnök a Bizottságnak szóló levelében és európai parlamenti felszólalásában jelezte, hogy kész a jogsértési eljárások hátterében álló problémák kezelésére, a kérdéses jogszabályok módosítására és az európai intézményekkel való, a jogi eljárásokon túli további együttműködésre;

R. mivel az Európai Parlament szerepet vállal az uniós vívmányokban foglalt alapvető jogok, szabadságok és elvek mind a 27 tagállamban történő tiszteletben tartásának ellenőrzésében;

1. súlyos aggodalmának ad hangot a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és szociális jogok, a fékek és ellensúlyok rendszere, az egyenlőség és a megkülönböztetés tilalma terén fennálló magyarországi helyzet miatt;

2. a magyar állampolgárok és az Európai Unió közös érdekében felhívja a magyar kormányt, hogy tegyen eleget az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság fent említett kérdésekkel kapcsolatos ajánlásainak, bírálatainak és kéréseinek, és az Európai Unió alapvető értékeinek és normáinak tiszteletben tartása mellett módosítsa ennek megfelelően az érintett jogszabályokat;

3. tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság elkötelezett annak alapos vizsgálata mellett, hogy megfelelnek-e a magyar jogszabályok nemcsak az európai jogszabályok betűjének, hanem azok szellemének is;

4. felhívja az Európai Bizottságot mint a szerződések őrét, hogy szorosan kövesse nyomon a fent említett jogszabályok esetleges módosításait és végrehajtását, valamint az európai szerződések betűjének és szellemének való megfelelésüket, továbbá végezzen alapos vizsgálatot az alábbiak biztosítása érdekében:

a) a bíróságok teljes körű függetlensége, különös tekintettel annak biztosítására, hogy az Országos Bírósági Hivatalt, a Legfőbb Ügyészséget és általában a bíróságokat politikai befolyástól mentesen irányítsák, és a függetlenül kinevezett bírák mandátumát ne lehessen önkényesen lerövidíteni;
b) a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó szabályozásnak az európai jogszabályokkal való összhangja;
c) az adatvédelem intézményi függetlenségének és az információ szabadságának helyreállítása és a vonatkozó törvény betűje és végrehajtása révén történő szavatolása;
d) az Alkotmánybíróság bármely jogszabály felülvizsgálatával kapcsolatos jogának visszaállítása, ideértve a költségvetési és adóügyi törvények felülvizsgálatához való jog visszaállítását is;
e) a média szabadságának és pluralizmusának a magyar médiatörvény betűje és végrehajtása révén történő garantálása, különös tekintettel a civil társadalom és az ellenzék képviselőinek a Médiatanácsban való részvételére;
f) az új választási törvény európai demokratikus normáknak való megfelelése és a politikai hatalomváltás elvének tiszteletben tartása;
g) a politikai ellenzék demokratikus fellépéshez való jogának intézményeken belüli és azokon kívüli szavatolása;
h) annak biztosítása, hogy az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény tiszteletben tartsa a lelkiismereti szabadság alapvető elveit, és ne kösse a magyar parlament kétharmados többsége általi jóváhagyáshoz az egyházak bejegyzését;

5. felhívja az Európai Bizottságot, hogy kérje ki a Velencei Bizottság véleményét az új alkotmányból, az átmeneti rendelkezésekből és a sarkalatos törvényekből álló jogalkotási csomag egészéről, és továbbra is működjön együtt e kérdésekben az Európa Tanáccsal;

6. felhívja az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy az Európai Bizottsággal, az Európa Tanáccsal és a Velencei Bizottsággal együttműködve kísérje figyelemmel a Bizottság és az Európai Parlament ezen állásfoglalás 4. pontjában foglalt ajánlásainak végrehajtását és a végrehajtás módját, és megállapításairól készítsen jelentést;

7. felhívja az Elnökök Értekezletét, hogy a 6. pontban említett jelentés fényében mérlegelje, hogy szükség van-e intézkedések – köztük az eljárási szabályzat 74e. cikke és az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti intézkedések – életbe léptetésére;

8. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európa Tanácsnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Alapvető Jogok Ügynökségének, az EBESZ-nek és az ENSZ-főtitkárnak.[/justify]

Jolán: –Béla! Nyert!
Béla: –A Klicsko?
Jolán: –A Helt.
Béla: –A Tamás?
Jolán: –Béla!!
Béla: –Ne húzd fel magad, drágám. Mit nyert?
Jolán: –Pert.
Béla: –Perelt?
Jolán: –Ha egyszer nyert!
Béla: –Mit perelt?
Jolán: –Bélám, beszéltünk róla anno. Amikor a Kacsa nyomására a Márti közölte vele, hogy lapátra teszik, akkor a Piri szerint felajánlottak neki egy milliót.
Béla: –Nem fogadta el?
Jolán: –Hülye lett volna Béla, hiszen még több, mint 3 éve volt a szerződéséből. Szép fizetéssel.
Béla: –Mennyit kért?
Jolán: –A pletykák szerint 20-at.
Béla: –Nem semmi. Mennyit kapott?
Jolán: –Állítólag hatot.
Béla: –Akkor miért perelt?
Jolán: –Többet akart.
Béla: –Ha jól alátámasztott indokkal rúgták ki, akkor nem járt volna neki semmi sem, hiába határozott idejű a szerződése.
Jolán: –Ha, Béla! Ha.
Béla: –Ezek szerint nem így történt.
Jolán: –Nem, Bélám. Most jogerősen kap még 9 milliót a Piri szerint.
Béla: –Akkor a Mártiék dilettáns lépése perköltségestől, mindenestől közel 20 millájába kerül a városnak?
Jolán: –A Közüzemnek.
Béla: –Nem mindegy?
Jolán: –Végül is mindegy. Az viszont nem, hogy nem egyedül ez az egy ilyen jellegű per van folyamatban.
Béla: –A Szopacséra gondolsz?
Jolán: –Például. Állítólag ott sem áll jól a város szénája.
Béla: –Akkor még sok millió forint sorsa bizonytalan. Pedig lenne hova rakni.
Jolán: –Ha belegondolsz, hogy tavaly a gyerekétkeztetés támogatását megszüntették, pedig az még három millió sem lett volna…
Béla: –Lassan megírhatnák a Balfaszságaink története című könyvet. Bestseller lenne. Abból bejönne egy kis pénz…

[justify]Azt mi nem fogjuk tudni, ha rajtuk múlik.

Ha rajtuk múlik, egy láthatatlan és hallhatatlan országban fogunk élni, amelyet letörölnek a térképről. Mint amikor az általános iskolában a hetes a szünetben a bevizezett, savanyú szagú ócska szivaccsal lemossa a zöld tábláról az odaírtakat – nem marad más, csak egy elmosódott, kontúrjait vesztett halvány folt, amit a bebüdösödött lé és a krétapor elegyéből kentek fel oda. Véletlen mementó, ami valami határozott állításra utal, csak lassan elvész a tudás, mi is lehetett az. Bennragadunk a szünetben, és nem lesz becsengetés.[/justify]
[justify]2012, ha úgy lesz, ahogy ők akarják, puha és berendezkedős év lesz. Nem lesz kiegyezés és nem lesz konszolidáció – mert hiszen minek is, kivel is? Ha a rendszert egyensúlyban tartó fékeket és ellensúlyokat kiszerelik, akkor annak működési elvei is megváltoznak. 2012-ban a „megszoksz vagy megszöksz” rendszerében élünk, a „pofát súlyba” szisztémájában, a látszatdemokrácia kulisszái között bolyongó látszatellenzékkel, amellyel a hatalomnak még szóba állni is felesleges, hiszen olyannyira eljelentéktelenítették, jogaitól megfosztották. Mint ahogy a szakszervezeteket, a bíróságokat, mindent és mindenkit, ami és aki a kétharmaddal hatalomba emelt Akaratnak természetes gátat szabhatna, korrekcióra késztethetné.

Tudjuk, miért történt így. Azért történhetett így, mert a Demokrácia Házból mi már rég kiköltöztünk. Ott van még a nevünk az ajtó mellett, oda vagyunk még bejelentve, de az épület üresen áll, és csak néhány önkéntes gondnok próbált állagot őrizni. Hiába hívtak vissza bennünket oda, volt más bajunk is, nagyobb is. Rájuk hagytuk a dolgot, és hagytuk, hogy az udvart, ahová valamikor szép zöld gyepet álmodtunk, meg több száz évig üzemképes öntözőrendszert is, elfoglalják a focisták. Kirúgták a gyeptéglákat, felrúgták az írott és íratlan szabályokat, bokára mentek, stoplival, hogy jobban fájjon.

És most elfoglalták a Házat is.

Épp most szedik ki az ajtókat és az ablakokat az erőszakos önkényesek. Nem lesznek lakók, nem, ők csak annyit akarnak elérni, hogy senki se akarjon többé beköltözni oda.

A botrányos közügyek helyett a csendes magánbizniszek politikája jön – hiszen ez a berendezkedés lényege. Az állam elfoglalása és teljes megszállása közben szép csendben felpörög az államosítás is, melynek célja a közvagyon soha nem látott mértékű redisztribúciója. A Fidesz-vállalat politikai üzletága 2011-ban megtisztította a terepet a gazdasági részleg előtt – 2012 az ő totális térfoglalásáról szól majd, hatékonyságuk és a módszereik ismertek még az előző kormányzásuk idejéről (l. Debreceni József: A politika fertője), és ne legyenek kétségeink, azóta csak fejlődtek. Amíg kitart a Nemzeti Bank 37 ezer milliárdos devizatartaléka, le is lehet nyúlni egy ekkora országot, tankönyvellátástól a MOL-ig, a MAL-tól a közszolgálati és kereskedelmi médiáig mindenre van és lesz gusztus és étvágy.

Csak a javunkat akarják, és nekik semmi sem lesz drága.

Az üzletmenet nem szereti a nyilvánosságot. Nem csak a nyilvánvaló és evidens okok miatt, de azért sem, mert az ilyen, a maffiához hasonló, hierarchikusan felépülő, felülről irányított szervezetek működése szükségszerűen nepotista, csak a rokoni és más személyes bizalmi kapcsolatok cementezik össze. Különösen igaz ez vidéken, de egy kisvárosban mindenki ismer mindenkit, nem lehet tehát titokban tartani a sógorságon és komaságon alapuló székfoglalásokat és kirúgásokat. Ám az az üzletmenet és a nyugodt hatalomgyakorlás szempontjából teljesen biztonságos és kezelhető helyzet, ha csak pletykál a város. Kártyavárként omolhat össze a szervezet, ha a helyi nyilvánosságban megjelennek a stiklik és disznóságok. Ez a Fidesz-hatalom gyenge pontja, hosszú évekre lenullázhatja a pártot az, ha a helyi és országos nyilvánosságban közösségi tudássá transzformálódnak a piaci szóbeszédek. Ez történt 2000-ben Szegeden és ez történik most Esztergomban is. De ezek ritka kivételek csak – a rendszerváltás utáni magyar belpolitikai stabilitás egyik perverz garanciája épp a vidéki nyilvánosság megyei keretek között létrejött monopolizálása (egy megye – egy lap) és a helyi média önkormányzatok alá hajtása. A városi televíziók, lapok és rádiók vagy önkormányzati fenntartásúak, és így most épp Fidesz-szócsőként funkcionálnak, vagy a helyi önkormányzati vállalatok és a hozzájuk közel álló vállalkozók hirdetéseiből élnek. Konkurencia, versenytárs, hírverseny a magyar nyilvánosság ezen részében ismeretlen fogalmak. És ezt a nyilvánosságot, melyet a depolitizált megyei lapok és az átpolitizált helyi nyilvánosság jellemeznek, lehetetlen átalakítani. Egy Szeged nagyságú városban már a kilencvenes évek közepén, pedig akkor sokkal több példányban fogytak a szeriőz lapok, 2500 példányban keltek el az országos lapok – nem külön-külön, hanem összesítve! Megkérdeztem a jelenlegi hatalomhoz képest alternatívnak számító napi- és hetilapoknál dolgozó kollégákat, és tőlük tudom: a példányszámnak csak kisebb része fogy el vidéken. 2010 előtt sem volt ez másképpen, csak akkor az országos hatású média kiegyensúlyozottabb volt. Most viszont depolitizálódtak és bulvárra hangolódtak a legnézettebb kereskedelmi televíziók híradói, megszűnik a Klubrádió vidéki hálózata – lassan maga a Klubrádió is –, és terjeszkednek a katolikus rádiók és a Lánchíd. A közszolgálati rádiót, mely a 10 ezer lakosnál kisebb helyeken még mindig az elsődleges hírforrás, kormányszócsővé tették, a közszolgálati televízió látványosan hamisít, az ingyenessé tett, de politikailag irányított MTI révén pedig a helyi rádiók és tévék is a kormánynak kedves híreket harsogják. Vidéken egyetlen ellenzéki erőnek van sajtója, a Jobbiknak, párlapos, ingyenesen terjesztett bulletinek próbálják felvenni a versenyt a Fideszhez kötődő Helyi Témával, narancsszínű ingyenes bedobós újságokkal, az önkormányzati, tehát fideszes helyi lapokkal és tévékkel. Ez az Alien vs Predator forgatókönyve, ránk adaptálva. A nagyobbik kormánypárt médiabirodalma országos és helyi szinten mindent szűr, ha kell, elhallgat, ha kell, felerősít. Hát ezért nem tudunk majd semmit arról, mivé lett az ország egy év alatt. Csak azt fogjuk tudni, amit ők tudatni akarnak.

Tudom, még mindig ott az internet, a Facebook, ott vannak a szabad szájú és szellemű blogok és a maradék független nyilvánosság néhány szigete. Aki ebben bízik, csalódni fog. Ahhoz, hogy a jelenlegi hatalmat törvényes keretek között, választásokon leváltsuk, vidéken és egyéni körzetekben kell megverni a jelöltjeit. Ehhez pedig kevés lesz a maradék szabad nyilvánosság. Le kell végre számolnunk három ránk, magyar értelmiségiekre jellemző tévképzettel. Az első lebecsüli a nyilvánosság szerepét, és azt állítja, a nyilvánosság nélkül is elsodorhatja a Fideszt az egzisztenciális ellehetetlenüléssel sújtottak haragja. Meglehet, így lesz, és szörnyű, kontrollálhatatlan indulatokat felszabadító társadalmi robbanás vet véget a mai kurzusnak. Épp ezt kellene elkerülnünk, és a szabad nyilvánosság erre a legjobb ellenszer. A második tévhit úgy szól, hogy hiába ragadja meg és szállja meg a nyilvánosságot egy hatalom, ez eddig sosem mentette meg a rossz kormányzás következményétől, a bukástól. Van benne valami, de fordítsuk meg a képletet: képes volt-e az ellenzék bármikor is leváltani a hatalmat, ha nem volt nyilvánossága? Márpedig most nincs olyan nyilvánossága, mely a választók döntő többségéhez eljutna. Mert tévhit az is, a harmadik a sorban, hogy az internet és a Facebook pótolhatja mindazt, amit a tévéinkből, a rádióinkból és az újságjainkból kivettek. Nem képes erre, mert kevesen élnek vele. Ahhoz, hogy ebben az anómiás, atomizált társadalomban összegyűlt tapasztalati anyag a közösségi tudássá, a változást megalapozó közös élménnyé váljon, mindez kevés lesz.

Vidéken, ahol 2014-ben az új választási törvény szerint eldől majd a sorsunk, nem marad más, csak a csend és a piaci pletyka.

Újra kellene kezdeni ezt az írást.

Hiszen elég egy mondatot kihúzni, hogy ne ez legyen majd.

Húzzuk ki tehát onnan az első bekezdés második sorából azt, hogy „ha rajtuk múlik”. Hiszen rajtunk is múlik. Úgyhogy kezdjünk új mondatokat, most már ezzel: rajtunk is múlik. Az én mondatom így szól: rajtunk is múlik, hogy lesz-e második demokratikus nyilvánosság a hazánkban. Ha komolyan vesszük, ha sikerül, pontosan tudni fogjuk, milyenné vált az ország. Majd elolvassuk a Mozgó 2013. januári számában, terjesztjük az interneten, idézzük a sajtóban és hivatkozunk rá a kedvenc rádiónkban is.[/justify]
(Mozgó Világ)