2012. október hónap bejegyzései

Racionalizálás

[justify]Ésszerűsítés. Ennyit jelent röviden. Szükség lehet rá szervezeteknél, hivataloknál, cégeknél, és még egy sor területen. Ez történt városunk médiáinál is, amikor az önkormányzat létrehozta a Hírcentrum Kft.-t, egybeolvasztva a Városi Televíziót, a Palotai Hírnököt és a város honlapját. A cél biztosan az volt, hogy ez a három média dolgozzon össze (nagyon jól ki tudnák egészíteni egymást), és nyilván fontos szempont volt az is, hogy költséghatékonyabban működjenek a továbbiakban.[/justify] Folytatás

Együtt

[justify]Nagy a káosz a politológusok, elemzők között. Bajnai Gordon színre lépése, a Millával és a Szolidaritással való összefogása egyelőre több kérdést vet fel, mint amennyi választ ad. Az elmúlt két és fél évben a demokratikus ellenzékről csak a megosztottság, az együtt nem működés juthatott bárkinek eszébe. Voltak persze kósza kísérletek az ellenzék összefogására, de ezek jobbára önös érdekből vezéreltettek Ilyen volt az MSZP próbálkozása, hogy a legerősebb (és várhatóan továbbra is erősödő) ellenzéki pártként maga köré gyűjtse a többieket, de az LMP összeállása a 4K!-val is ezt a célt tűzte ki maga elé. Erre „belerondított” a képbe a Bajnai és társai.[/justify] Folytatás

"Lassan kezd elfogyni az idő" – interjú Kuncze Gáborral

[justify]”Szerintem a jelenlegi kormánykoalíció ezzel a választási törvénnyel az ellenzék kezébe adta saját legyőzésének kulcsát. Az ellenzék ott áll, kezében a kulccsal, csak épp nem találja az ajtót. Ha ez így marad, akkor nem lesz együttműködés. Egyébként pedig van itt még egy probléma, amiről szintén beszélni kell. Orbán Viktor tevékenysége megítélésem szerint kifejezetten káros az országnak, ezért le kell váltani. Ezt persze nemcsak én gondolom így. Amikor azonban elnézem a fiatalabb politikusok nemzedékét, az az érzésem támad, mintha nem is akarnák megszerezni a hatalmat. Mintha azt gondolnák, ráérnek erre négy év múlva is, hisz még akkor is fiatalok lesznek. Sőt, nyolc év múlva is, és akkor majd magától az ölükbe hullik minden, addig meg a többiek egyék meg, amit főztek, pedig az ellenzéki együttműködésre szükség lenne.”[/justify] Folytatás

Seres László: Bajnai, a biodíszlet

[justify]Seres LászlóHHa Bajnai nem hoz létre új szervezetet, csak ráül a létezőkre, akkor nem a vezetőjük lesz, hanem a túszuk marad.

Nem, ennek így semmi értelme.

Ha a Milla október 23-i demonstrációján Bajnai Gordon, Orbán Viktor per pillanat egyetlen potenciális kihívója csak egy lesz a sok szónok közül, akkor sem a demonstrációnak, sem – ami még fontosabb szempont – Bajnai bejelentkezésének nem lesz értelme. Azt, hogy ő létezik, meg van egy alapítványa, amely más szereplőknek ír értékes dolgokat, eddig is tudtuk.[/justify] Folytatás

„Ha a rend fontosabb, mint a szabadság, akkor hozzá nem kell nyúlni ehhez a rendőrséghez!”

[justify]A készenléti rendőrségbe olvad a Nemzeti Nyomozó Iroda, megszűnik a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya, megyei és városi rendőrkapitányok tucatjait helyezik át vagy küldik parkoló pályára. A kormányzat egyszerre ismeri el a változások indokként a rendőri korrupciót, hiszen a rendőrség megtisztulásáról szólnak a kommünikék, miközben egy átfogó hatékonysági-eredményességi felmérés következményeként is magyarázzák az átszervezést. A sajtóban mindeközben „nagy a vérengzésről” írnak, igazán nem könnyű reálisan megítélni a rendőrség szervezeti átalakítását. Pikó András DR. FINSZTER GÉZA kriminológushoz fordult segítségért.[/justify] Folytatás