2013. március hónap bejegyzései

Civilek, támogatás

Olvasom a város lapjában, hogy átalakul idén a civil szervezetek támogatása is Várpalotán. Talán még emlékszünk rá, hogy tavaly egy kisebb tüntetés is volt a Városházánál az akkori (igazságtalannak vélt) elosztás miatt. Az persze nem várható el, hogy egy ilyen támogatás odaítélése után mindenki boldogan távozzon, a kevesebbet vagy semmit sem kapók nyilván elégedetlenek lesznek. Ma már az is természetesnek mondható, hogy a városvezetés megtalálja a módját annak, hogy a számára kedvesebb szervezetek így vagy úgy nagyobb támogatáshoz jussanak. Ezen tényezők a rendszer részét képezik.

Folytatás

Időközi

Elég sűrűn van az országban időközi választás, tegnap több helyen is volt. Ezeknek általában kicsi a jelentősége, nem vonható le belőlük messzemenő következtetés. A politikus persze nem így látja. Ha számára (pártja számára) kedvező az eredmény, akkor felmagasztosítja, ha nem, akkor vagy igyekszik elhallgatni a dolgot, vagy megpróbál valahogy pozitívan kijönni belőle. Ez is a dolga.

Folytatás

Para-Kovács Imre: Mikor legyünk hülyék?

para_kovacs_imreKedves Kormány, tényleg nem kukacoskodni akarok, tulajdonképpen nem is én vagyok én, csak egy egyszerű állampolgár ír Önöknek, aki nagyon szeretne tisztán látni, akit nem érdekel semmi, örül a rezsicsökkentésnek, nem néz ellenzéki tévécsatornákat, nem hallgat ellenzéki rádiókat és főleg nem olvas mindenféle balliberális újságokat, internetes kiadványokat, blogokat és közösségi oldalakat. Én vagyok az a magyar ember, aki nem akar balhét, teszi a dolgát, kifizeti a villanyszámlát, fizeti a törlesztő részleteket és nem panaszkodik, hétvégén még gépsonkára is telik, a gyerekek rendes ruhában járnak, nem újban, de tisztában. Templomba is járok.

Folytatás

Katasztrófa. Helyzet.

Az elmúlt két napra sokáig fogunk emlékezni. Nem csak azért, mert a megérkező tavasz okán elkezdett metszést fel kellett függeszteni, hanem mert a tél nem csupán visszatért, de a csúnyábbik arcát mutatta meg. Azt hiszem kijelenthetjük: ítéletidő volt. Ezrek akadtak el az utakon, kerültek átmeneti szállásokra, maradtak távol otthonuktól. Hosszú órákra, akár egy teljes napra, vagy tovább.

veol2

Fotó: Pintér László

Folytatás