2013. július hónap bejegyzései

Tölgyessy Péter elemzés sorozata

Tölgyessy Péter elemzéseit mindig szívesen olvasom. Az eredetileg jogász, majd politikus (SZDSZ, majd FIDESZ), végül politológus, elemző, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársa elemzései érthetőek, és sok kérdésre választ adnak. Persze vitatkozni kell, és lehet is vele, de nem elolvasni őket nagy hiba lenne a közélet iránt érdeklődőknek.

tolgyessy_peter

Folytatás

Iványi Gábor levele Áder Jánosnak

Áder János úrnak,
a Magyarország Köztársaság Elnöke
Budapest

 

Tisztelt Elnök úr!

Ön visszaküldte az országgyűlésnek megfontolásra 2013. július 2-án kelt Kövér László házelnökhöz írt levelével többek között „a vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényt (T/10750. számú törvényjavaslat)” is, melyet rendkívüli ülésén néhány napja fogadott el a parlament.

Folytatás

Lendvai L. Ferenc: A kormány sikerei 1.

lendvai_l_ferencA magyar miniszterelnök nemrégiben öt „nemzeti ügy”-ben foglalta össze kormánya sikereit, úgymint: a gazdaság talpraállítása, a szociális biztonság, az egészségügy megmentése, a közbiztonság és a demokratikus normák helyreállítása. Ő maga és propagandagépezete azután minden pontban sikereket is fölmutatott:

(1) A nagy siker a gazdaság „talpraállításának” területén természetesen az, hogy megszűnt Magyarországgal szemben az ún. túlzottdeficit-eljárási folyamat. Méghozzá úgy, hogy nem vettünk föl IMF-hitelt, hanem a „saját lábunkon” állunk, merthogy a (jóval drágább) piaci finanszírozás eszközét működtetjük. Hát igen, a költségvetés ebből a szempontból tényleg helyre van hozva, a kérdés az, hogy milyen áron. Természetesen a különadókból és (sose felejtsük el) a magánnyugdíjpénztári vagyon konfiskálásából, vagyis védelmi pénzek szedéséből és bankrablásokból. Hogy az ily módon agyonsanyargatott bankok és különféle szolgáltatók ettől akár tönkre is mehetnek, az a kormányt nem érdekli (sőt, meglehet, éppen ezt akarja elérni), akárcsak a hitelek és a beruházások jóformán teljes leállása. Eredményt persze szeretnek fölmutatni, ezért legutóbb meghamisították a statisztikai adatokat, tőkebeáramlásnak tüntetve föl azt, hogy a szerencsétlen anyabankok kénytelenek voltak pénzt pumpálni tönkretett magyarországi leányfiókjaikba. Aminthogy az is hamisítás, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése a magyar gazdaság eredményeinek elismerését jelenti Európa részéről…

Folytatás

Intézet a Demokratikus Alternatíváért: Közös lista vagy koordinált indulás?

idea_logoA demokratikus ellenzéki térfélen a közös lista és a koordinált indulás közötti választást nem csak politikai, de szakmai kalkulációkkal is meg kell alapozni. Mindkét megoldásnak számos előnye és hátránya van, és csak az érvek ütköztetése után, a konkrét helyzetet mérlegelve lehet döntést hozni a kérdésben. A közös listaállítással elhárul a parlamentből való kiesés veszélye minden érintett baloldali szereplő számára, ráadásul egy jól közvetíthető kommunikációs üzenete van: mindenki Orbán ellen.

További előnye, hogy közös jelöltekkel jár együtt, így az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) és az MSZP hívei is nyugodtabban szavazhatnak a másik fél jelöltjeire, ha látják mögöttük a saját pártjuk emblémáját és nevét is.

Végül, az új kampányfinanszírozási törvény (legalábbis ennek aktuális változata) szerinti állami támogatás is jobban kihasználható így.

Folytatás