A közmédiáról

[justify]A napokban tört ki a legújabb botrány a magyar közszolgálatinak nevezett televíziónál: a Lomnici-féle retusálási ügy. A már abszurditásba forduló ügyről (no meg annak utóéletéről is) érdemes lenne megemlékezni, de én most kicsit kitekintenék, és a közmédia mai helyzetéről, mint olyanról írnék. Ide tartozik természetesen az országos média is, de ne feledjük, ugyanazt várnánk el a helyi közmédiumoktól is, legyen az egy helyi televízió vagy önkormányzati lap.[/justify]


[justify]Igyekszek két lábbal a földön járni: nem gondolom, hogy egy közmédiának az épp aktuális hatalom legfőbb kritikusának kell lennie. Onnan kapja a pénzt, ott nevezik ki a vezetőket, így egy bizonyos fokú lojalitás szerintem is elvárható a közmédia szereplőitől. Legyen az a hatalom akár narancssárga, akár más színű. A kérdés a lojalitás mértéke, illetve az, hogy átcsap-e szimpla seggnyalásba?

Legalább két mérce biztosan van: az egyik a hatalom és ellenzéke szereplésének mértéke az adott médiumban, a másik pedig a megjelenés módja (szerkesztés).

Az első viszonylag egyszerűen mérhető. A köztévében az állítólagos francia-modellt alkalmazzák: 1/3 kormány, 1/3 ellenzék, 1/3 kormánypártok. Nem tudom, hogy tényleg ez-e a francia közszolgálati média modellje, mindenesetre ez nálunk szimpla összeadással úgy néz ki, hogy kormány=Fidesz=2/3, ellenzék=1/3. Első ránézésre sem néz ki egyensúlyi állapotnak. Valamit azonban itt is le kell szögeznem: teljesen természetesnek tartom, hogy országos szinten a kormány, helyi szinten a városvezetés többet szerepel valamennyivel, hiszen ha történik valamilyen közfigyelemre okot adó esemény, akkor ott nagy valószínűséggel a hatalom képviselője is jelen van. Bután nézne ki a polgármester asszony kiretusálása pl. a 60 éves Várpalota ünnepségeiről szóló televíziós adásból… Az viszont elvárható lenne, hogy a közmédia megkeresi az ellenzéket, és megkérdi a véleményét. Trapás. Viszont ezért fizetik őket.

A másik mérce a szerkesztés módja. Itt aztán az eszközök széles tárháza várja a szerkesztőket. Lehet pl. a riportot így is, meg úgy is megvágni, lehet a megjelenés módján ravaszkodni, de az is megoldás lehet, hogy szerepel ugyan az ellenzék, de olyan témában, amiben semmi köszönet. Máig emlékszem a 2002-es választási kampányra, amikor Medgyessy Pétert egy tv-s interjúban úgy világították meg, hogy egy 30 évvel idősebb, meggyötört embert láttunk a képernyőn. De ne menjünk ilyen messzire: a városi televízió elhivatott műsorvezetője/riportere/operatőre egy augusztus eleji szocialista sajtótájékoztatón érdekes beállítást alkalmazott. A fiatalember (annak dacára, hogy a nyilatkozó képviselők mögött zászlók álltak díszletként), úgy állította be a kamerát, hogy a 2-3 méterre a sarokban álló feldíszített műfenyő benne legyen a képben.

Ez utóbbi példa azért is jó, mert újabb kérdést vet fel: a szerkesztéssel való manipulálás vezetői utasítás, avagy az adott személy döntése-e? Ha a Lomnici-féle kiretusálást nézzük, ott elképzelhetetlen, hogy ilyen eszközhöz nyúljon magától egy szerkesztő. Biztosan vezetői utasítás volt, ha mégúgy tagadják is. A városi tv (akkor épp operatőre) viszont ott a helyszínen döntött. Nem elfogadható egyik sem, még ha azt valahol meg is érti az ember, hogy az egzisztenciája, a karrierje, a családja védelme érdekében valaki úgymond beáll a sorba. Ekkor persze feladja a szakmát.

Nem szeretném túlbonyolítani, de még egy kérdést fel kell tennünk: amikor egy „egyszerű” médiamunkás magától vét a közszolgálati média (írott és íratlan) szabályai ellen, akkor ő ezt valamiféle elhivatottságból teszi (eretnek módon tételezzük fel, hogy pl. vérbő fideszes), avagy a ki sem mondott elvárásoknak felel meg?

A köz szolgálatában egyik sem elfogadható.[/justify]
DJ

Vélemény, hozzászólás?