Ara-Kovács Attila: Charlie Hebdo – arab háttérrel

ara_kovacs_attilaMa már a múlté, hogy a Közel-Keleten vagy a Maghrebben felnőtt, s így könnyen azonosítható egyénekkel hajtassák végre a terrorakciókat; erre ott vannak azon fiatalok ezrei, akik a nyugat-európai nagyvárosok bevándorlónegyedeiben látták meg a napvilágot. Ideje számba venni azokat a tényezőket, amelyeket az elmúlt évtizedek során oly sok elemzés feltárt, s amelyek alapján legalább értelmezni lehet azt a brutális értelmetlenséget, amely most tizenhét ember lemészárlásához vezetett. Az említett elemzések maguk is a válsághoz kanyarodnak vissza, mint egyetlen olyan körülményhez, amely permanens frusztráltságot okoz az iszlám világon belül, egyre képtelenebb tettekre sarkallva annak egyes tagjait.

Az ENSZ által felkért és finanszírozott mintegy száz arab szakértő először 2002-ben adta közre az Arab Human Development Report nevű anyagot. Ezt aztán négy tematikus, kötet terjedelmű elemzés követte (2003, 2004, 2005, 2009), de mind közül alighanem az a legátfogóbb munka az arab térséget jellemző anomáliákról. Melyek ezek?

Mindenekelőtt az arab országok gazdasági szerkezetét jellemző alapvető problémák. A lakosság több mint felét kitevő nők alkalmazása a gazdaságban nem teljes és nem arányos. Többnyire a gazdaság felét kitevő agráriumban alkalmazzák a 80 százalékukat, ám ott, ahol az iszlám radikalizmus közel kerül a hatalomhoz, arra törekednek, hogy teljes egészében korlátozzák a nők munkavállalói lehetőségeit. Annak dacára, hogy a mezőgazdaság ilyen súllyal van jelen a gazdaságban, a GDP mindössze 12 százalékát termeli meg. (A 46 milliós – egyébként igen gyengén teljesítő – Spanyolország GDP-je meghaladja a teljes arab világ által produkált GDP-t.) Az arab országokban a legmagasabb a munkanélküliség a harmadik világ többi régióihoz mérten. Bár 1990 és 2010 között ez némileg csökkent, az „arab tavaszt” követő bizonytalanságok ismét megsokszorozták a munkanélküliséget, különösen a fiatalok körében.

ara_cikk_2

Az iskolarendszer rendkívül fejletlen, s az elemi oktatás irányítása általában képzetlen, a szekularitással mereven szemben álló imámok kezében maradt. A felsőoktatás hasonlóképp improduktív. Emellett a diglosszia miatt, vagyis amiatt, hogy az írott és a beszélt nyelv jelentősen eltér, a funkcionális analfabetizmus az arab nyelvű országok lakosainak nagy többségét jellemzi. 65 millióan pedig nem egyszerűen funkcionális, hanem tényleges analfabéták.

A kultúra ideológiai befolyásoltsága igen magas, s e téren igen hatékonyan működik az öncenzúra is. Az izoláltság egészen elképesztő: a 10 milliós Görögországban évente több angolról fordított mű jelenik meg, mint a 310 millió lakosú 22 arab államban együttvéve. Ráadásul a megjelentetett művek 80-90 százaléka vallási irodalom. A lakosság csupán 1,2 százaléka rendelkezik számítógéppel, az internet-hozzáférés aránya pedig ennél is elenyészőbb, mindössze 0,6 százaléknyi.

Az Arab Human Development Reprotok elképesztő adatai még hosszan sorolhatók. Sokatmondó, hogy 2009–2011 – vagyis az „arab tavasz” fejleményei óta – újabb jelentést nem rendelt az ENSZ, pedig érdekes lenne megvonni az új helyzet mérlegét, hisz a politikai változások általában lerontották az érintett államok teljesítőképességét, és ott, ahol polgárháború dúl – így Líbiában és Szíriában –, a helyzet még tragikusabb.

És hogy mi köze ezeknek az adatoknak ahhoz, hogy Saïd Kouachi és Chérif Kouachi besétált a Rue Serpollet 26. alatt lévő irodaházba, és halomra gyilkolta a szerkesztőség munkatársait? Elvégre a két fiatalember – algériai felmenőik dacára – francia volt, messze látták meg a napvilágot s nőttek fel azoktól az arab államoktól, amelyekben a nyomor és a kilátástalanság, no meg a vallási elvakultság ad fegyvert az emberek kezébe.

A kérdés jogos, mégis inkább szónoki az olyanok számára is, akik kevésbé járatosak a Közel-Kelet és Észak-Afrika dolgaiban. A térségi terrorizmus alapvetően átalakulóban van, Oszama bin-Laden korszaka leáldozott (lehet, hogy csak átmenetileg), és bár az ISIS nem változtatott a stratégián, de a terrorcselekmények taktikai elemei közül jó néhány megváltozott. Ma már a múlté, hogy a Közel-Keleten vagy a Maghrebben felnőtt, s így könnyen azonosítható egyénekre bízzanak akciókat; erre ott van az a mintegy négyezer francia–arab identitású egyén, akik jelenleg is az ISIS-ben harcolnak, s az a mintegy háromezer, akik a brit nagyvárosok bevándorlónegyedeiben látták meg a napvilágot, s az angol hétköznapokban szocializálódtak. Az Egyesült Államok ezt már megtapasztalta a Bush-érában 2001–2008 között. A jelek szerint Európa sem tudja megspórolni magának e fájdalmas tanulságokat.

A szerző a DK külpolitikai kabinetvezetője

Vélemény, hozzászólás?