beck_richard

polgármesterjelölt
egyéni képviselőjelölt (2. választókerület – Belváros II.)

 

Beck Richárdnak hívnak, 1991. november 5-én születtem Várpalotán, anyai ágon tősgyökeres bányászcsaládból származom.

Általános iskolai tanulmányaimat a helyi Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskolában végeztem. 2011-ben érettségiztem a veszprémi Vetési Albert Gimnázium francia-magyar két tanítási nyelvű képzésén, ugyanebben az évben felvételt nyertem az ELTE társadalomtudományi szakára.

Idén szereztem meg alapszintű egyetemi diplomámat, mint társadalomtudományi szakelőadó. Diplomamunkámat „Összefogásból Kormányváltás?” címmel a balközép pártszövetség történetéről, közös pontjairól és törésvonalairól írtam.

 Mesterszintű tanulmányaimat ez év szeptemberétől az ELTE Állam- és Jogtudományi karán fogom megkezdeni, politikatudomány szakon.

Középiskolai éveim alatt francia nyelvből felső, angol nyelvből középfokú nyelvvizsgát szereztem. 2006 és 2010 között több alkalommal volt lehetőségem hosszabb-rövidebb időt eltölteni francia nyelvterületen, ami hozzásegített, hogy ízelítőt kapjak a frankofón szokásokból, életstílusból.
Humán beállítottságúnak tartom magam, az egyetemi felvételi jelentkezéseknél döntő szempont volt, hogy valamely társadalomtudományi képzésre nyerjek felvételt.

 2011 decemberében csatlakoztam a Demokratikus Koalícióhoz valamint következő év tavaszán a DK-t segítő ifjúsági szervezethez, az Ifjú Demokraták Egyesületéhez, ahol tavaly elnökségi taggá választottak.

Szabadidőmben szívesen túrázom, a legtöbb időt –csakúgy, mint a korombéliek zöme –  a barátaim társaságában töltöm.

Meggyőződésem, hogy Várpalotának vérfrissítésre van szüksége! Így örömmel vállaltam a megtisztelő feladatot, hogy a demokratikus összefogás polgármester-jelöltje legyek az idei önkormányzati választáson.