1990 őszét írjuk. Egy 3,5 hónapos, bentlakásos tanfolyamon vagyunk Komáromban. Komárno gyalog is csak fél óra távolságban van, és ott (bár hétről-hétre drágul minden) még jóval kedvezőbb árak vannak, mint az akkori Magyarországon. Egyik csoporttársunk ezt kihasználva, szinte minden nap átmegy és vesz ezt-azt. Egyik nap az iskolaparancsnok körletszemlét tart, és felnyittatja vele a heverőjét. Abban a facsavartól a cipőig minden van. A parancsnok csak ennyit tudott kinyögni: – Ez meg mi? Megéri. – tárta szét a kezét a kolléga.

Ez a történet ugrott be rögtön, amikor visszalapozgattam a városi lap régebbi számaiban. Olvastam ugyanis, hogy a város potom 45 millió forintért megvette a Verga Zrt.-től a Veszprémi úti Zöld Tanodát telkestől, épületestől. A polgármester asszony szerint ez egy nagyon jó üzlet volt. Ő biztosan nem mondana valótlant, így el kell fogadni ezt az állítást. Már csak az a kérdés, hogy kinek?

zöld_tanoda_1

Fotók: www.vergakozjo.hu

Jártam egyszer az épületben, meg aztán a Verga Zrt. egyik honlapján meg is nézhető az épület. A kialakítása kifejezetten gyerekeknek szól: van kettő, egyenként 12 fős, emeletes ágyas háló, kettő tanári háló 2-2 főnek, egy mini konyhaszerűség, meg két mosdóhelyiség 2-2 személyes kapacitással. Az illemhelyiségek számára nem emlékszem, a honlapon sem szerepel, de gondolom az sem méretezték nagyobbra, mint a fürdőket. Étkező nincs, viszont van egy tanterem, meg jó idő esetére egy terasz, ahol lehet étkezni. Az udvaron kis játszótér, kemence, tábortűzrakó hely. Olyan tábor jellegű valami a város közepén.

zöld_tanoda_3
A polgármester asszony szerint azért kellet ez az építmény a városnak, mert jelenleg nincs hol elszállásolni a város vendégeit, legyenek azok egy delegáció tagjai vagy egy rendezvény résztvevői. Ez igaz. Szállás tekintetében van mit bepótolni. Az viszont kérdéses, hogy erre megfelel-e ez az épület? Szerintem nem. Lelki szemeim előtt látom, ahogy pl. egy testvérváros delegációjának tagjai pénzfeldobással döntik el, hogy ki alszik az emeletes ágy felső részén.

zöld_tanoda_2
Persze átalakítható az épület. Sok-sok plusz millióért. Nézzük azonban, ha már olyan sok pénzünk van (mert most valami rejtélyes oknál fogva ömlik az uniós, és az állami pénz szerte az országban, és a városnak is van tartaléka), mit lehetne tenni szállás ügyben ezzel a 45 millió forinttal? Ismerve a mostani építőanyag árakat, tudva, hogy a városnak van elég beépíthető telke, feltételezve, hogy engedélyek ügyében nem lenne probléma, kijelenthető, hogy ebből a pénzből egy legalább ekkora, színvonalas, a kívánt funkciónak sokkal jobban megfelelő épület lenne építhető. Az ráadásul gazdagítaná a város vállalkozóit is.

Most ugyanis ezzel az üzlettel egyedül a Verga Zrt. járt jól. Hiába hivatkozik a városvezetés az értékbecslésre, azokat ugyebár jól ismerjük. Van ilyen is, meg olyan is. Amilyenre épp szükségünk van.

Miért is vette meg a város ezt az építményt? Jó kérdés. Legalább olyan jó, mint az, hogy pl. az MVM miért épp a CÖF-nek adott 500 milliós támogatást? Nyilván azért, mert valakik azt mondták nekik. Lehet, hogy itt is ez történt? Avagy előfordulhat, hogy ezzel az üzlettel nem csak az eladó járt jól, hanem más(ok) is? Egyszer talán megtudjuk.

DJ