Boldog Adorján: Az állampárt igazi örökösei

[justify]float:left;margin-right: 5px;Orbán Viktor a kampány előtt és azóta is folyamatosan az erős állam víziójában él. Ez a vízió kiterjed az élet szinte valamennyi területére, tehát a reálgazdaságra és az ideológiára egyaránt. Álma megvalósítása azonban folyamatosan korlátokba ütközik, a piac és az egyének saját jól felfogott érdekeinek korlátjaiba. Ha úgy tetszik, a jelen magyar valósága és érdekei állnak szemben egy szűk hatalmi kör által elképzelt régimódi, nem modern és az elmúlt 20 év Magyarországával szemben megfogalmazott világgal. [/justify]
[justify]Persze, az állam orientálhatja az általa választott értékrend irányába a polgárait, ám ha e törekvése nem találkozik a polgárok érdekeivel, értékrendjével, sőt azokkal szembehelyezkedik, az állami orientáció finom és demokratikus eszközeit rendszerint felváltják a kemény, egyre kevésbé demokratikus eszközök. Ezt a folyamatot figyelhetjük meg a kormányzó pártkoalíció jelenlegi működésében, azzal a megszorítással, hogy az, jó előre felmérve a társadalom várható ellenállását, az antidemokratikus megoldásokat megelőző eszközként kezdte el használni, sokszor a demokratikus eszközök helyett is.

A kormánynak az állami tulajdon és az államosítás iránt érzett erőteljes elköteleződését is ezzel az öngerjesztő folyamattal magyarázhatjuk. A magántőke fő célja a nyereség maximalizálása – ezt a közgazdasági evidenciát Orbán Viktor és pártja üldözendő és kiküszöbölendő társadalmi-gazdasági jelenségként láttatja, majd részben általa gerjesztett elégedetlenséget kihasználva, a vélt társadalmi igényre hivatkozva avatkozik be, sokszor durván, a gazdasági folyamatokba. A magáncégek, és főleg a multinacionális cégek azonban nem átallnak piacszerűen reagálni az eseményekre, ezért a következő lépés már egy állami eszközökből kreált és kivételezett helyzetbe hozott gazdasági szereplő lesz, esetleg egy meglévő piaci szereplő államosítása is szóba jöhet. De a piaci viszonyokat és törvényszerűségeket nem lehet tartósan felrúgni, ezért félő, elindul egy önmagát gerjesztő államosítási folyamat: a megfélemlített vezetők által irányított, a pusztán politikai és ideológiai célból létrejött állami vállalatok képtelenek lesznek a piaci szereplők valódi versenytársaként a hatékony működésre, a kudarcukat pedig majd csak egész szektorok államosításával lehet leplezni, hiszen különben a folyamat kiindulópontja, az egész ideológia kerülne veszélybe. Ezt a versenyt a piacon az állami szereplő csak állami eszközökkel, az államosítás kiterjesztésével nyerheti meg – hiába, nehéz szigetszerűen illogikusan működni.

A közszolgáltatások terén már egyértelműek a törekvések: a vélt közérdekre való hivatkozással megindult a magántőke kiszorítása. Van, ahol a szerződésekbe való durva egyoldalú beavatkozással (lásd. Lázár János és Bencsik János szürreális vitája az áramdíjról), máshol ügyészséggel megtámogatott nyílt politikai támadással (víziközmű vállalatok), vagy itt a legutóbbi példa: a dohánykereskedelem állami monopólium alá vonása, mely már nem is magyarázható mással, csak intézményesített korrupcióval és nyílt klientúra építéssel. Az eredmény bizonytalan befektetői környezet, csökkenő hazai beruházások és külföldi működő tőke beáramlás leállása. Hosszú távon egyébként az államosított szolgáltatás is rosszabb lesz, hiszen a magáncégeket eddig legalább a szerződésekben foglalt minőségi mutatók kötötték, de ezek betartását ki fogja majd számon kérni az államon? A gazdasági folyamatokat ezentúl már nem a racionális szempontok fogják vezérelni, hanem a gazdasági holdudvar képességei.

A kormány által csak retorikai szinten elismert piac kikényszeríti a szolgáltatási minőséget, az állammal szemben azonban senki nem védi meg a fogyasztót, sőt, a folyamatos takarékoskodás rontja a szolgáltatás minőségét, így a végül az a fogyasztónak sem lesz feltétlenül olcsóbb. Mindezt már megtapasztaltuk egyszer a szocializmusban, mert ne tévedjünk, az egyre több területre kiterjedő államosítás egyre versenyképtelenebb gazdaságot eredményez. Az idősebbek még emlékeznek, hogy a háború utáni államosítások eredményeképpen megszűnő piaci verseny és alkalmatlan, megfélemlített vezetők miatt milyen ütemben szakadt le a gazdaságunk az „imperialista” Nyugattól.

De vajon el kell-e axiómaként fogadnunk azt, hogy az állami vállalatok képtelenek hatékonyan működni és a piaci folyamatokra rugalmasan reagálni? Nyilván nem, hiszen számos külföldi példa bizonyítja, hogy állami tulajdonú cégek jól megállják a helyüket piacgazdasági körülmények között is. Magyarországon a probléma gyökere a magyar politikusok gazdasági analfabetizmusa és az, hogy képtelenek rövid távú politikai érdekükön túllépni – még akkor sem hajlandók erre, ha nyilvánvaló, hogy már közép távon is kárt okoznak az országnak. Ma szinte minden napra jut egy korrupciógyanúsnak kikiáltott ügy, ám ezek többsége nem más, mint több évvel ezelőtti, az akkori körülmények között teljesen logikus és piacszerű gazdasági döntések átértékelése, politikai és ideológia okokból végrehajtott utólagos kriminalizálása. A mai vállalatvezetők is pontosan tudják, hogy a következő kormányváltás után ők is sorra kerülhetnek, ezért inkább nem döntenek, inkább kivárják a dokumentált felülről kapott utasításokat. Így nem lehet dolgozni. A piacon az ilyen lassan reagáló cég nem is tud tartósan megélni, hacsak nem az egész szektort ő uralja…

Az államosítási folyamat a következő időszakban jó eséllyel ki fog terjedni a pénzügyi szektor egyes elemeire, majd a kereskedelemre is, ennek első jelei már láthatóak (állami bank igénye, baráti biztosító, baráti kereskedőlánc, a Rába megvásárlása, mobil fizetés monopolizálása, stb.). A legrémisztőbb államosítási törekvés azonban mégsem a gazdaságban, hanem az ideológiában zajlik. A gazdaság sok mindent kihever, de a társadalomban okozott károk évtizedekre meghatározóak lesznek. Az ideológiai államosítás első eleme a médiatörvény, azaz információk kvázi államosítása. Gőzerővel zajlik a gyerekeink gondolatainak államosítását előkészítő folyamat, amihez elengedhetetlen az iskolák államosítása. A cél az, hogy immáron számon kérhető módon, egységes könyvekből egységes ellenőrzési elvek mentén lehessen rákényszeríteni a kormányzó erők ideológiáját a tanulókra. Mutatóban maradhat még esetleg néhány jól idomított intézmény, amelyekkel bizonygatni lehet a világnak, lám, nálunk milyen sokszínű a demokrácia, de milyen demokrácia az, amit bizonygatni kell?

De az államosítás nem állhat meg addig itt sem, amíg teljessé nem válik: a még megmaradó néhány független iskola talán arra is venné a bátorságot, hogy valamilyen ideológiailag ellenőrizetlen, netán káros tankönyvet rendel. Ezért kell az oktatási rendszer minden elemét állami irányítás alá vonni, ez történik most a tankönyvek kereskedelmével is. Ha az iskola még nem is állami, a könyvek majd azok lesznek. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb a diákok és szüleik érdekeire való hivatkozással elő lesz írva az is, hogy nem lehet pénzt kérni a tankönyvért. És ugyan ki más adhatja ingyen a könyvet, ha nem az az állami cég, amelytől azt az állam az általa meghatározott szempontok szerint megrendelte? Ellenőrzött, versenyképtelen konzervtudás – erre számíthatnak a gyerekeink.

Azt hihettük, hogy a rendszerváltás az államosítás nagy vízióját az utópiák világába száműzte, de sajnos az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy nem lehet, nem tudunk elég merészet gondolni.[/justify]
(hazaeshaladas.blog.hu)

Vélemény, hozzászólás?