Célegyenesben a kórház

Olvasom a veol.hu-n, hogy célegyenesben a várpalotai kórház felújítása. Áprilisra már röntgenünk is lesz, szeptemberre meg kész lesz minden. Épp eluralkodott volna rajtam a zöröm, amikor felsejlett bennem, hogy erről a projektről mintha már olvastam volna sikerpropagandát a közelmúltban. Szerencsére van a városnak kétheti lapja, így kis kutakodással meg is találtam a cikket. Rögtön kettőt is.

A régebbi tavaly márciusi (tetszik tudni: az áprilisi országgyűlési választás előtt épp egy kicsivel). Azt a címet viselte, hogy „Augusztusra minden egy helyre kerül”.

 korhaz2

Nem nagy cikk, de azért Talabér Márta és Kontrát Károly (ő épp akkor képviselőjelölt volt) mind képileg, mind tartalmilag uralta az írást. Végül is nem sokat tévedtek. Alig egy évet, meg egy kurta hónapot (már, ha az idei szeptemberi átadás tényleg valóra válik).

Aztán eljött a tavalyi augusztus is, de akárhogy kerestem is az archív lapszámokban, nem találtam egy írást sem, amiben foglalkoztak volna a témával. Mondjuk Talabér Márta és/vagy Kontrát Károly nyilatkozott volna, hogy bocsi, de ez sajnos nem jött össze, elnézést kedves várpalotaiak. Aztán szeptember lett (tetszik tudni: az önkormányzati választás előtt épp egy kicsivel), és megjelent egy írás, mely azt ígérte, hogy még azévben lesz röntgen a városban.

 korhaz1

Mondjuk, ide már nem tolakodott be a polgármester asszony, talán maga is érezte, hogy ez egy nagyon bizonytalan ígéret, netán még tudta is.

Aztán eljött idén március, és egy reggel türelmetlenül ébredt: mikor les már vége a várpalotai betegek kálváriájának?! Gyorsan elment a kórházba, hogy megnézze a már tűrhetetlen helyzetet. Szerencsére épp volt ott egy újságíró is, hogy meg tudja örökíteni az eseményt. Persze hivatalosan ez egy helyszíni bejárás volt. Biztos a kórház főigazgatója, meg az ápolási igazgató ismerkedett épp akkor az aktuális állapottal, még szerencse, hogy pont ekkor toppant be polgármesterünk. Talán kisírta azt is (ha már ennyit csúszik az átadás), hogy a labor is visszaköltözzön az épületbe, mert a mostani helyszínen 30 embernél több már csak akkor fér el – kényelmetlenül –, ha egy része a helyiségen kívül várakozik.

De ne legyünk telhetetlenek, örüljünk ha szeptemberre (és idén) tényleg elkészül a szakrendelő…

DJ

Vélemény, hozzászólás?