Elindult a Zöld Terasz

Egy új kezdeményezés indult az országban Zöld Terasz néven. Erről Tóth Attila országos projektvezető beszélt ma a Jó Szerencsét Művelődési Központban megrendezett, első várpalotai klubesten. Mint elmondta, ez egy közösségi kezdeményezés, ahol az embereket érdeklő témákat dolgozzák fel, ezzel is erősítve a társadalom immunrendszerét. Lényegében lakossági klubok, beszélgetőhelyek kialakítása a céljuk.

18

A mai beszélgetés témája a kamaszkori problémák kezelése volt. A meghívott előadó (vagy inkább beszélgetőtárs) Katzer Kálmán pszicho-pedagógus volt, aki évtizedek óta foglalkozik nehezen nevelhető, hátrányos helyzetű, beilleszkedési zavaros gyermekekkel. Mottója: nevelni csak úgy lehet, ha látjuk a gyermekben a felnőttet, akivé válik.

Rövid bevezetőjében vázolta a szülő-kamasz-pedagógus háromszög konfliktusait, kitért a családban tapasztalható minta fontosságára, az iskolai közösségek kiemelkedő szerepére a kamaszok életében. A kamasz szemében hitelesnek és következetesnek kell lenni, vele szemben pedig türelmesnek. Ebben a periódusban a gyermeknek meg kell tapasztalnia a határokat, de ehhez el is kell mennie addig. Bizalmi kapcsolatra van szükség vele, de tiszteletben kell tartania a magánéletét is, amit most próbál megteremteni.

A bevezető előadás után egy igazi beszélgetés kezdődött a témáról. Voltak szülők, nagyszülők, pedagógusok, de még egy kamaszkorú fiatal is elmondta tapasztalatait a kamaszkor kérdéseiről. Mindenki a személyes élményeit mesélte el, az előadó pedig próbálta mindezt szakmai alapon megközelíteni. Érdekes, jó hangulatú, másfél órás beszélgetés alakult ki, aminek csak a terembérlet lejárta vetett véget.

Tóth Attila zárszavában ígéretet tett rá, hogy a Zöld Terasz folytatódik, hasonlóan érdekes témákat hozva a közbeszédbe.

DJ

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

Vélemény, hozzászólás?