[justify]A készenléti rendőrségbe olvad a Nemzeti Nyomozó Iroda, megszűnik a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya, megyei és városi rendőrkapitányok tucatjait helyezik át vagy küldik parkoló pályára. A kormányzat egyszerre ismeri el a változások indokként a rendőri korrupciót, hiszen a rendőrség megtisztulásáról szólnak a kommünikék, miközben egy átfogó hatékonysági-eredményességi felmérés következményeként is magyarázzák az átszervezést. A sajtóban mindeközben „nagy a vérengzésről” írnak, igazán nem könnyű reálisan megítélni a rendőrség szervezeti átalakítását. Pikó András DR. FINSZTER GÉZA kriminológushoz fordult segítségért.[/justify][justify]Úgy hiszem, nem érdemes külön beszélnünk a mostani szervezeti átalakításokról, egyrészt mert valóban kevés érdemi információnk lehet még nekünk kutatóknak is az egyes döntések hátteréről, másrészt azért, mert amit ma látunk, az lényegét tekintve beleillik abba a 2010 óta tartó, a rendészet egész területét érintő nagy és mélyreható szervezeti átalakításba, melyhez hasonlót nem tapaszaltunk az elmúlt 22 évben.

Hogy lehet, hogy az átszervezés részleteiről és okairól Ön is alig tud többet, mint egy átlagos újságolvasó?

Mi, kutatók sem vagyunk beavatva. Két lehetőségünk van: vagy reménykedünk abban, hogy 5-10 éven belül kutathatóvá válik a mostani döntések háttere, vagy – és ennek adok kisebb esélyt – a következő reformnál bennünket, szakembereket is bevonnak a döntések előkészítésébe. Most ez nem így volt.

Egy ekkora átalakítást lehet elméleti alapozás nélkül megtervezni és végrehajtani?

Csak remélni tudom, hogy volt ilyen alapozás. Ha volt is, én nem ismerem azokat a kutatókat és műhelyeket, akikre és amelyekre támaszkodtak ennél a nagy átalakításnál. Még az is lehet, hogy az én publikációimat is forgatták…

Ezen csodálkoznék, hiszen a rendszerváltás óta Ön is és kollégái is folyamatosan érvelnek a szocializmustól örökölt hierarchikus, parancselvű, zárt és szükségszerűen a politikának kiszolgáltatott rendőrség nyitott, decentralizált, demokratikus szellemű polgárbarát rendőrséggé alakítása mellett. Nekem nem ez a kotta jut eszembe az elmúlt két és fél évről. Ön milyen célokat és szándékokat olvas ki az ismertté vált átalakításokból?

Az átalakítások a rendészet szervezetét érintették, személyi változások csak most, a nyilvánosságra került korrupciós botrány után kezdődtek. Ezeknek a változásoknak a célja nem a rendőrség megújítása, modernizációja, pláne nem egy rendőrségi reform, hanem az, hogy az adott szervezet átalakítása nélkül annak hatékonyságát javítsák. Erről szól a centralizáció, bizonyos párhuzamosságok felszámolása és az irányítási kompetenciák soha nem látott mértékű koncentrációja. Ilyen mérvű koncentrációra nem volt példa a rendszerváltás óta, hiszen a belügyminiszter irányítása alá került a rendőrség mellett az Információs Hivatal kivételével az összes polgári titkosszolgálat valamint a büntetés-végrehajtás teljes szervezete is, amely eddig hagyományosan az igazságügy-minisztérium irányítása alá tartozott. A rendszerváltáskor mi egy centralizált, militarizált rendőrséget örököltünk, amely tökéletesen elkülönített a civil közigazgatástól. Ezen semmit sem változtattak, sőt, a mostani, hatékonyságot növelő átalakítások azt jelzik, hogy a mai kormányzat, a legfőbb döntéshozók szerint ez a rendőrségi rendszer így jó, ahogy van.

Fotó: Csoszó Gabriella

De egy ilyen rendőrségi szervezet számára a hatékonyság azt jelenti, hogy akadálytalanul érvényesüljön a hierarchia csúcsán lévők akarata és nem azt, hogy a szervezet a lehető legszélesebb és legtöbb szolgáltatást tudja nyújtani a társadalom számára.

Ebben van igazság, de azt sem szabad elfelejteni, hogy bizonyos típusú rendőri feladatokhoz ez a túlcentralizált és militarizált rendőri szervezet kifejezetten javallott. Ilyen a bűnüldözés, annak a nyomozati, de különösen a titkosszolgálati eszközökkel végzett felderítési szakasza valamint ez a szervezeti forma adekvát a csapatrendőri, karhatalmi tevékenységhez. Viszont teljesen ellenjavallott ez a rendszer a közrendvédelem területén, a helyi közrend feletti őrködésnél. És tudjuk, Magyarországon ott vannak a legnagyobb bajok. Az elmúlt öt évben számtalan kísérlet volt arra, hogy a legkisebb településen is legyen rendőr vagy rendőrörs. Ezek kudarca bizonyítja, hogy az államrendőrség, amit a Teve utcából irányítanak, képtelen megbirkózni azzal a feladattal, hogy 3200 településen kellene szolgáltatni.

Erre jön az ígéret, különösen a választások előtt: több rendőrt az utcákra és a falvakba. Mennyiségi kérdés ez?

A magyar rendőrség létszáma 45 ezer, a 100 ezer lakosra jutó rendőrök számát tekintve Magyarország az előkelő negyedik helyet foglalja el az európai rangsorban. Ez egy tekintélyes létszámú rendőrség, a probléma nem mennyiségi jellegű.

Mennyi időbe telik egy ilyen centralizált és militarizált rendőrség átalakítása szolgáltató, polgárbarát, a civil társadalomban élő, azzal együttműködő szervezetté történő átalakítása?

Nagyon sokba. Ezért a jelenlegi kormányon méltánytalan is lenne számon kérni ezt, ám az is látszik, hogy az elmúlt két és fél évben nem történt olyan a kormányzásban, ami egy ilyen átalakítást támogatna, segítene, annak előfeltételeit megteremtené, sőt, sok esetben ennek épp az ellenkezőjére láttunk példát.

Például?

Az Alaptörvényből hiányoznak a közigazgatás alkotmányos fundamentumai, én legalábbis nem találtam őket. Márpedig a rendőrségnek a civil közigazgatásba illesztésének előfeltétele, hogy a közigazgatás nyerje el a jogállami formáját, ami azt jelenti, hogy a közigazgatás működésének legfontosabb elemei kerüljenek be az alkotmányba. Az kevés, hogy a közigazgatást a kormány irányítja. Mégis hogyan? A kormánynak ebben nincs semmi kötöttsége? Dehogynem, a joguralom, ami a kormányra is érvényes. Az Alaptörvénynek kellene szabályoznia, hogy a jog milyen korlátokat állít a végrehajtó hatalom elé, hogy ne tehessen meg bármit, hogy ne változtathassa a koncepcióit akár félévente, hogy a közigazgatásban dolgozók biztonságban lehessenek. Erről szó sincs az Alaptörvényben.

Ha ez nincs meg, nincs is értelme rendőrségi reformba kezdeni?

Nincsen, mert hiányoznak a reform közigazgatási alapjai. Akkor pedig nem marad más, mint a működőképesség javítása.

A világban több országban is sikeresen modernizálták a rendőrséget. Vannak ezeknek általános, számunkra is használható tapasztalatai?

Ez sehol sem ment rövid idő alatt. Belgiumban 1985-ben kezdték el a rendőrségi reformot és igazán 2003-ban fejezték be. Franciaországba egy évtizedet vett igénybe a rendőrség modernizációja. Nagyon hosszú időbe telik, míg az összes, a rendészetben és ahhoz kapcsolódó külső rendszerben végbemegy a változás. Hiába készítették elő például itthon a büntetőeljárás reformját a legjobb magyar tudósok, nem működik a gyakorlatban. Azért nem, mert nem egészült ki szervezeti modernizációval, és mert nem kezdődött meg a rendvédelmi szakmák valamint az ügyészek és a bírák belső tanulási folyamata. Erre most adhat esélyt elvileg az új közszolgálati egyetem felállítása, de ne higgyük, hogy ez is könnyen megy majd, mint a karikacsapás. Egy ambiciózus és szorgalmas tanári kar nagyjából 8 év alatt épít ki egy olyan iskolát, amely már előre tekintve is tudja képezni a szakembereket.

Különösen tanulságos lehet a francia rendőrségi reform története a számunkra, hiszen a francia belügyi igazgatási szervezet nagyon hasonlít a magyarra. Három általános tanulságra jutottak a franciák, melyek a rendőrségi modernizáció három társadalmi alapfeltételét is jelenti egyben. Az első: kell egy hosszú távú politikai konszenzus a reform mögé. A közrend, a közbiztonság, a rendészet és a nemzetbiztonság olyan területek, amelyeket ki kell zárni a politikai vetélkedés nagy témái közül. A franciáknak ez sikerült, 1984-ben elfogadnak egy törvényt a rendőrség modernizációjáról és a következő évtized bal- és jobboldali kormányai ehhez tartják magukat, ezt hajtják végre. Ez a fontos, mert a politikának kell meghatároznia a reform célját, a társadalmi víziót – ezt nem lehet a rendőrre bízni. A második: a rendészeti szolgáltatások használójának, a társadalomnak is kell legyen igénye a modern, az alkotmányos demokrácia követelményeinek megfelelő rendészetre. Ezt olyan társadalmak akarják, amelyek ugyanolyan fontosnak tartják a szabadságot, mint a rendet. Ha a rend fontosabb, mint a szabadság, akkor hozzá nem kell nyúlni ehhez a rendőrséghez! A harmadik feltétel. A változások belső, a rendőrségen belüli támogatottsága, ami nagyon nehéz ügy, lássuk be, hiszen nehéz tanulási folyamatot feltételez, egzisztenciális veszteségeket is, hiszen egy modern rendőrségben több a végrehajtó és kevesebb a vezető, és a kevesebb vezetőnek másfajta és magasabb követelményeknek kell megfelelniük. Gondoljon csak bele, a túlcentralizált parancsuralmi rendőrségben az irányítói poszton lévőknek a rendszer logikája szerint minden nap nagyon sok ember munkáját kell értékelniük. Ezek a vezetők a feladatukat csak akkor tudják elvégezni, ha nagyon kevés adatot vesznek figyelembe. Nem is tehet másként, hiszen a parancselvű rendőrségben mindig a legfelül lévő a „legokosabb”, pedig dehogy: a rendszert csak akkor tudja működtetni, ha minimális, többnyire mennyiségi információt vesz figyelembe. Ezzel szemben egy modern rendőrségben a nagyobb önállóságot élvező helyi vezetők sok adatot figyelembe véve értékelik a munkatársaikat. Nyilvánvaló, melyik szisztéma a hatékonyabb.

Visszatérve a jelen rendőrségi átszervezésekre, ha nagy korrupciós botrányba keveredik a rendőrség egy szervezete, törvényszerű az ilyen mély személyes átszervezés?

Nem feltétlenül. De az igaz, hogy a nagy átszervezésekhez mindig kell egy botrány, ami indokolja a társadalomnak a személycseréket, és ami belső sokként alkalmassá is teszi az állományt az átszervezésre.

A rendőrségi modernizáció Ön által említett három feltétel közül a politikai konszenzus most lehetetlen vállalkozásnak tűnik, nekem kétséges a második feltétel is, tehát hogy a magyar társadalom ugyanúgy értékelné a szabadságot, mint a rendet és a biztonságot. Hogy állunk a modernizáció belső támogatottságával?

Rosszul. Ezt jól mutatja, hogy a 2006 őszi események valódi tanulságait még mindig nem vonták le. Csináltunk egy rendészeti stratégiát, én is részt vettem benne, de ez azért a dolgok elkenése volt és semmi sem valósult meg persze belőle. Miközben az igazi kérdés még mindig megválaszolatlan, hogy hogyan lehetséges az, hogy a rendőrség az erőszakmonopóliumát ennyire nem tudja kontrollálni? Azt mondta nekem akkor egy csapatrendőri feladatokra specializálódott külföldi szakértő, hogy ha azt látja, hogy a rendőr is verekszik, ha csak a ruha különbözteti meg a randalírozó huligánt és a rendőrt és nem a viselkedésük, akkor biztos benne, hogy a rendőr nem végzi és lehet, hogy nem is érti a feladatát. És mit gondoljunk az őrizetbe vetett emberekkel való bánásmódról, a kényszervallatásokról? Elképzelhető, hogy ez nem csak 2006-ban az akkori tüntetőkkel történt meg, lehetséges, hogy ez egy napi úzus? Belegondoltunk abba, hogy ez azt jelenti, hogy a rendőr fogságába került civil megszűnik méltósággal és jogokkal rendelkező emberi lénynek lenni? Erre nem a Balsai-féle semmisségi törvény a megoldás! A rendőri korrupción felháborodunk és a kényszervallatáson, a hivatalos eljárásban történt bántalmazáson miért nem? És ez nekem azt mutatja, hogy hiányzik az a rátartiság, az a hivatásrendi ethosz, ami belső kényszerré tenné a rendőri hivatás törvényeknek mindenben megfelelő gyakorlását. A szervezeti átalakításoknak, a jogi szabályozásnak, az oktatásnak, a politika víziójának mind, mind ezt a célt kellene szolgálnia, hogy ez az ethosz kialakuljon. De ettől még nagyon messze vagyunk.[/justify]
(hazaeshaladas.blog.hu)