In memoriam Palotai Hírnök

Nem is oly régen írtam a Palotai Hírnökről. Az utóbbi időben lényegében semmiről sem tudósított, és átalakult egy alternatív hirdetési újsággá. Az impresszumában lévő zavarokról is írtam, de mostanra kitisztult a kép. Pál Károly, a Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője (a város honlapjának, tévéjének és lapjának üzemeltetője) a legutóbbi testületi ülésen elmondta, hogy a Palotai Hírnök már nem az ő felelősségük, nem is ők adják ki, hanem a kiadója, és teszi mindezt teljesen ingyen (most már látjuk, hogy miért is a sok hirdetés). Egyben bemutatta az új lap mutatványszámát.

De beszéljünk a Palotai Hírnökről, mert lényegében kimúlt, ezért itt az ideje, hogy értékeljük sokéves működését. Annak idején azt tanultam (bár akkoriban nem volt erkölcstan óra), hogy halottról jót, vagy semmit.

Térjünk tehát vissza a „várpalotai hírek” című, új lapra. Azt írja magáról, hogy ingyenes, városi és közéleti lap. Ezt nem lesz nehéz betartani. Azt már csak remélhetjük, hogy pártatlan, kiegyensúlyozott is lesz. Elolvasva az impresszumát, már kérdések merülnek fel bennem.

A lap a Maraton Lapcsoport tagja lesz. Ez adja ki többek között a Veszprémi 7 Nap című újságot. Erről a lapról bennem az alakult ki (biztosan én vagyok elfogult…), hogy egy kicsit mintha a Fidesz felé húzna. Egy ici-picit. Városunk lapjának főszerkesztője a Maraton ügyvezetője lesz, szerkeszteni pedig a szerkesztőbizottság fogja. Olyan szívesen megtudnám, hogy kik is a tagjai!?

varpalotai_hirek_kicsi
Nagyításért klikk a képre!

A Várpalotai Hírcentrum Kft.-nek két dolga lesz a lappal kapcsolatban: hirdetést vesz fel, és hírt szolgáltat (na, meg gondolom fizet a szerkesztésért, nyomásért, szállításért és terjesztésért). A lényeg azonban a hírszolgáltatás. Ha tehát jól értem, akkor Pál Károly ügyvezető csapata szállítja a híreket, a szerkesztőbizottság pedig majd eldönti, hogy ezekből mi is kerül be az újságba.

Már megint kilyukadtunk oda, hogy jó lenne tudni, hogy kikből is áll ez a bizottság? Mert itt ugye közpénzről van szó! Azért is lenne jó tudni, mert ha – ne adj’ Isten – azt vennénk észre, hogy a város lapja nem tájékoztat pártatlanul, akkor igen nehéz lesz eldönteni, hogy a Hírcentrum Kft. szelektált az események között (tehát a szerkesztőbizottság már eleve szűrt információkat kap), vagy pedig a szerkesztőbizottság válogat (pártosan) a sok-sok, rendelkezésére álló információ közül.

Persze az is lehet, hogy az egész csak egy álca. A város lapját itt írják (szerkesztik) majd a Hírcentrum Kft.-nél, a Maraton csak kinyomja, meg terjeszti, illetve a nevét adja az egészhez. Nem tudjuk. Mint ahogyan azt sem, hogy ez az új formáció olcsóbb lesz-e, mint kimúlt elődje, illetve egy Maraton nélküli megoldás? Meglátjuk.

DJ

Vélemény, hozzászólás?