Kampánynyitón voltunk

Véget ért a nyár, vége a henyélésnek is. Jövő tavasszal országgyűlési választások lesznek, egy felelős párt nem várhat tovább, kampány üzemmódba kell kapcsolnia. Ezt teszi a Demokratikus Koalíció is. Szombaton Budapesten, a Nyugati téren került megrendezésre a DK kampánynyitó nagygyűlése, ahol Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke tartott beszédet.

Nem jelentett be különleges dolgot. Aki eddig is figyelemmel kísérte a DK vezetőinek megnyilatkozásait, az nem hallott nagyon új dolgokat. Persze volt egy kis intelem (meg nem nevezve) az MSZP-nek, meg a Momentumnak, aztán a kisebb pártoknak is adott megfontolni valót, de alapvetően az eddig is hangoztatott dolgokat hallhattuk.

Néhány pillanatkép az eseményről:

1

 

2

 

3

 

4

 

5

 

6

 

7

 

8

 

9

 

10

 

DJ

Vélemény, hozzászólás?