Ez az azbeszt-ügy kezd egyre bonyolultabb lenni. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, Veszprém megye első számú fideszes politikusa pénteken (május 15.) nyilatkozott a veol.hu-n, és abban szépen rátolta a felelősséget a várpalotai polgármesteri hivatalra, miszerint annak értesíteni kellett volna a polgármestert illetve a képviselő-testületet.

kovacs_zoltan

Persze van előzménye a dolognak, hiszen épp Talabér Márta mondta hétfőn (május 11.) a veol.hu-n, hogy a megyei kormányhivatal nem tartotta fontosnak a polgármestert (és rajta keresztül a város lakosságát) tájékoztatni ebben a nagy horderejű ügyben. A felelősség tologatása azóta is zajlik ezerrel, és miután az ügy nagyobb lett, mint gondolták, a szokásos Fidesz-stratégia, hogy hallgassunk róla vagy beszéljünk másról, itt már nem működik.

Felelőst fognak találni. De ki legyen az? Ki az, aki a fideszes politikusok szerint beáldozható?

Kovács Zoltán nagyhatalmú ember. A megyében eddig is, és most is az történik fideszes vonalon, amit ő mond. A pénteki nyilatkozata alapján az látszik, hogy ő már eldöntötte: a várpalotai polgármesteri hivatal hibázott. Azt pedig a jegyző vezeti.

ignatz_anita

Tévedés ne essék: a kérdés az, hogy a város vezetése, jelesül Talabér Márta polgármester asszony tudott-e arról még május 10-e előtt (amikortól őszerinte tudomása lett róla), hogy Inotára hozzák a 33 000 tonna azbeszt tartalmú törmeléket? Ő azt mondja, hogy nem. Igazat mond?

Azt tudjuk, hogy a polgármesteri hivatal (a jegyző asszony) még március 18-án megkapja azt a sokoldalas határozatot a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségtől, amiben szépen leírják, hogy az inotai tárolóba 2015-ben engedélyezik ezt a mennyiségű azbeszt tartalmú hulladék lerakását (az valóban nincs benne, hogy a zagyvaszántói hulladékról van szó, de az nem is érdekes, hogy honnan hozzák). Elmondása szerint ezt a környezetvédelmi referenssel áttanulmányozták, és miután minden megfelelt az előírásoknak, engedélyeknek, és nem volt feladatuk az ügyben, így iktatták és kész. Arról a mai napig nem tudunk, hogy jelezte-e ezt a polgármester felé, avagy sem?

Ha nem, akkor bizony hibázott. Nem hatóságilag. Egy jegyzőnek azonban nem csak hatósági fejjel kell gondolkodnia. De megmondom őszintén: én nem tudom elképzelni, hogy ne szólt volna erről a városvezetésnek. Ahogyan már írtam, ez nem életszerű.

Tételezzük fel, hogy valóban nem szólt. Tudhatott-e más módon a városvezetés az ügyről?

talaber_marta

Ismerjük az Orbán-kormány korrupciós működését. Azzal is tisztában vagyunk, hogy alsóbb szinteken is minden ugyanúgy működik, csak kicsiben. Most képzeljük el, hogy van egy 1,3 milliárd forintos projekt, ami sokszereplős. Van, aki mentesít a hevesi helyszínen, van, aki szállít, van, aki tárol. Emelje fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy ebben az ügyben nem csúsztak súlyos milliók ide-oda! Az is lehet persze, hogy ilyenről szó sem volt, viszont a tiltakozás elmaradásáért cserébe – mondjuk – kap az érintett terület valamilyen fejlesztést, felújítást. Akár 600 millióért egy városon belüli útszakasz teljes felújítását. Az ember gyereke mindent el tud képzelni. Főleg, ha már egy szavát sem hiszi a hatalomnak, amelyik ráadásul egymást marja különböző szinteken.

De legyünk jóindulatúak, és tételezzük fel, hogy amit az előbb írtam, az nettó hülyeség. Marad a kérdés: Talabér Márta tudhatott-e az ügyről, annak kirobbanása előtt?

Olvasom több face-bejegyzésben, hallom innen-onnan, hogy Antal László fideszes önkormányzati képviselő munkahelye éppen az a kft., amelyik üzemelteti az inotai hulladéklerakót. El tudja valaki képzelni, hogy az ott dolgozó emberek ne tudtak volna a tervezett szállításról? Főleg úgy, hogy szigorú helyi előírások vannak kifejezetten ennek a törmeléknek a tárolásával kapcsolatban? Azt el tudja valaki képzelni, hogy ha egy önkormányzati képviselő ott dolgozik (és nyilván tud a dologról), akkor nem jelzi azt (akár informálisan is) a városvezetés felé?

Antal_Laszlo

Az is érdekes, hogy Antal képviselő úr nem vett részt a rendkívüli testületi ülésen, ahol ezt az ügyet tárgyalták a képviselők, de a csütörtöki lakossági fórumon sem. Persze lehet, hogy ő is szabadságon van, mint a polgármester asszony, és hát az ugye nem szakítható meg ezen a szinten (ostoba állam- és kormányfők, meg miniszterek szoktak csak ilyet tenni).

Na szóval, én azt szűröm le mindebből, hogy egyrészt a hatalom kilövési engedélyt adott a jegyző asszonyra, másrészt pedig azt, hogy a városvezetés sunnyog. A jegyző asszony nem buta nő, már biztosan ő is észrevette ezt. Azt azért bizton állíthatom, hogy ha hagyja magát beáldozni, akkor se lesz józan gondolkodású ember a városban, aki elhiszi, hogy a városvezetés szeplőtlen az ügyben.

DJ