Kovács Zoltán: Kezelési útmutatók

float:left;margin-right: 5px[justify]„Jó értelemben vett populista felvetésről van szó – magyarázza Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzője, miért is hozta elő Orbán Viktor a párttámogatások befagyasztásának ötletét. – Az államkassza krónikus bajait aligha oldja meg, de a pártok nyereséges gazdálkodása okán könnyen népszerűvé lehet, s elősegítheti az oligarchavita háttérbeszorítását.” (Nézőpont honlap, május 20.)

Vagyis Orbán a vizsgálóbizottság elől akar így kibújni, Mráz szerint ez egy „jó értelemben vett populista felvetés”. Vajon mitől „jó értelemben”, ha egyszer megtévesztő, és a lényegről tereli el a figyelmet?[/justify]
[justify]float:right;margin-left: 5pxHosszú évek óta figyelem, hogy némely politikai elemző szemrebbenés nélkül képes válaszokat adni olyan kérdésekre, amelyeknek megfogalmazása is komoly erőfeszítést igényel. Igaz, a válasz többnyire olyan, amilyen például Mrázé is. Az elemző látszólag értelmes, igazából tartalmatlan és üres politológusi paneljeivel legalább annyira igyekszik elterelni fontos ügyekről a szót, mint a miniszterelnök maga. Amiket ad, azok nem elemzések, hanem kormányzati szöveg- és magatartásmagyarázatok: Mráz cégével együtt a kormányzat leghatékonyabb elakadásjelző háromszöge.

Amikor kormányközeli politológusok effajta magyarázatokba fognak, tudni lehet, hogy Orbánnal és közelijeivel már megint baj van: most például újra vizsgálóbizottság elé kellene állniuk – és gondolom, azoknak a fideszes kapcsolatokkal rendelkező gazdasági vezetőknek is, akik ellenzéki vélemények szerint indokolatlan és jogellenes előnyhöz jutottak állami és uniós források odaítélésére irányuló pályázatokon. Az sincs kizárva, hogy hoztak olyan jogszabályokat, amelyek kifejezetten ezeket a cégeket segítették. Az öt ellenzéki és öt kormánypárti képviselőből álló bizottságnak a határozati javaslat szerint 2013. szeptember 1-jéig kellene jelentést készíteni.

Orbán hosszú politikai pályafutása alatt eddig kétszer keveredett olyan privát ügyletbe, amely valamiképp az állami vagyont érintette. Először a pártszékház eladásából származó pénzekkel nem tudtak párttársaival együtt elszámolni, másodszor, első miniszterelnöksége idején részt vett felesége gazdasági társaságának olyan összejövetelén, amelyen a tulajdonosok szőlészettel kapcsolatos állami pénzek megpályázásáról döntöttek, és Orbánnak ide vonatkozó, alakító jellegű ötletei voltak.

A bányaügyletből hosszas pereskedés, vesztett és nyert perek után kikeveredett, de az világossá vált, hogy a befolyó pénzek egy részét egy Quality Invest nevű cégbe tették. Alig fél év múlva a Qualityt képviselő Kövér Szilárd bejelentette, hogy a korábban megszerzett üzletrészt jóval névérték alatt, 1,2 millió forintért eladja a Dolomit Kft.-nek, így jutott az Orbán család bányához. Utólag már csak azért sem lehet kideríteni a pontos adatokat, mert az erre vonatkozó iratokat Schlecht Csaba átadta Kaya Ibrahimnak.

float:left;margin-right: 5pxOrbán egyelőre hallgat. Korábbi ügyekhez kapcsolódó magyarázatai elég egysíkúak. Ha bajba kerül, kampányfogást emleget, vagy maga elé húzza a családját. Amikor a bányaügyben fölvetődött, hogy a Fidesz nem számolt el a székházpénzzel, és egy Fidesz-közeli cég részt vett egy bánya privatizációjában, amelyik végül az édesapja többségi tulajdonába került, azt mondta: „Nem egyszerű megélni, amikor az ember látja, hogy a szüleit azért rágalmazzák, mert a fia éppen miniszterelnök. Egy rendes családban a gyerek az ilyesmit, ha miatta bántják a szüleit, elég nehezen viseli, és ez nekem sem esik jól.” (Magyar Rádió, 1999. aug. 25.) Amikor egy másik ügyben kiderült, hogy a nyilatkozatokkal szemben id. Orbán Győző mégiscsak kapott állami megrendeléseket, mi a válasz? Nos, „nehéz azt mondani egy édesapának, hogy édesapám, a fia miniszterelnök, ne bányászkodjon, ne szállítson!”

De hát nem ez volt a kérdés.

Nem egészen hat évvel a bányaügyek után a tv2 Mokka című adásában a műsorvezető politológusokkal beszélget Orbán Viktor előző esti nyilatkozatáról. Mint ismeretes, a miniszterelnök a műsorvezető által idézett, Tokaj–Sárazsadány-jegyzőkönyvi részek elhangzását megerősítette, bár hangsúlyozta, hogy ezeket nem taggyűlésen mondta. Kumin Ferenc politológus ezzel kapcsolatban így vélekedett: „Ha megnézzük, Orbán Viktor nagyon ügyes kommunikációs keretbe helyezve ismerte el a dolgait, amiben az volt a lényeg, hogy ő miniszterelnökként sokkal kevesebbet engedhet meg magának, mint bármilyen más állampolgár, és valahogy ebben a keretben mesélte el a történetet (…).”

float:right;margin-left: 5pxUgyanitt Giró-Szász András: „A vasárnap esti Orbán-interjú az egy nagyon sajátos és szerintem megfelelő időben tett kezelése a dolgoknak, kifejezetten jól kezelt problémamegoldásról van szó.”

Képtelenségnek tartom, hogy a magyar politológia némelyik figurája ennyire képes, és ezzel a semmivel felszínen lehet maradni. Ezek az emberek persze, talán köszönhetően az elemzések helyett adott kormányzatvédő magyarázgatásaiknak is, idővel többnyire átvedlettek politikusokká, szóvivőkké és állami pénzekkel föltöltött kormányzati stratégákká, mégpedig nyilvánvalóan azok környezetében, akiket minden helyzetben igyekeztek kimosni: érdemi kérdések helyett kommunikációs bravúrokról beszéltek, „jó időben tett kezelésekről”, „ügyes kommunikációs kezelésekről”, „jó értelemben vett populista felvetésekről”.

Mindezzel természetesen tevékeny szerepet játszanak annak a torz demokráciafelfogásnak az alakításában, amelyik a szemünk előtt uralja lassan az egész magyar közéletet. A pártok költségvetési támogatásának megvonása újabb antidemokratikus lépés volna. Ezt bármilyen összefüggésben értékmentesen, csakis, mint kommunikációs bravúrt említeni, az ritka lapos nívót mutat.[/justify]

(Élet és Irodalom)

Vélemény, hozzászólás?