Kovács Zoltán: Nézné meg

[justify]Törvényalkotási kérdésekről nyilatkozik Navracsics Tibor a Klubrádió­ban, alapjában véve mindent rendben lévőnek talál. Különösen nem tartja károsnak a kormányzásuk idején egyéni képviselői indítványra született törvények nagy számát, mint kifejti, ezekkel inkább az a baj, hogy a beterjesztést és a megszavazást követő kommunikációs munka gyakran nincs összhangban: a képviselő nem hajlandó tévé- és rádióstúdiókban magyarázni a törvényt, ugyanakkor a kormány sem tekinti saját gyermekének, amennyiben mégiscsak egyéni képviselői indítványról van szó. Vagyis nem számít, hogy ellentmond az európai normáknak, olykor a magyar alkotmánynak, olykor meg a józan észnek, egyetlen gond van csak: az ilyenkor mutatkozó kommunikációs deficit. Példát is említ, a Médiatörvényt. A Rogán–Melczer–Cser-Palkovics nevekkel jegyzett beterjesztést még el sem fogadta a parlament, már nemzetközivé dagadt a botrány, így ennek kommunikációs kezelése csak késve indulhatott.[/justify]
[justify]Amúgy is – mondja a miniszter – „az a véleményem, hogy helyes, ha politikai kérdésekben a törvényhozás egyéni képviselői indítvánnyal indul, a kormány törvényhozási elképzelései szakpolitikai törvényekre irányuljanak”. Kifejti, mire gondol: arra, hogy olyan, úgynevezett politikai jellegű jogalkotási területeken, mint a választójog vagy a média, helyes, ha képviselő indítványoz, és a kormány hátrébb lép. „A kormány, mint a végrehajtó hatalom, politikai kérdésekben ne legyen kezdeményező!”

Kibontakozik az Orbán-kormány önkorlátozó attitűdje: politikai kérdésekben mértéktartás, lásd választójog, Médiatörvény, ezzel szemben szakpolitikai területeken alakítóbb jellegű jelenlét. Sőt, a miniszter tovább lép: elmondja, hogy ha az apparátusban jelentkezik valamelyik egyéni képviselő, és koncepciót hoz, akkor az apparátus kodifikál. Valamilyen oknál fogva egyetlen ellenzéki párt sem élt ezzel a lehetőséggel.

A már említett Médiatörvényhez hasonlóan egyéni képviselői indítványra született meg a választójogi törvény is, ez tehát megint olyan törvényhozási terület, ahol a kormány hátrébb lépett, utat engedve az egyéni képviselői elképzelésnek, Lázár János koncepciója mutatkozott támogathatónak. És a kormány mögé állt.

És ezt a maszlagot nekünk le kellene nyelnünk.

Ennek a kormánynak számos ellenszenves megnyilvánulása és szakmailag vitatható döntése volt, az egész koncepció hazardírozás, amit az ember saját vagyonával megtehet, de egy országgal aligha – ezen azonban már túl vagyunk. De az, amit Navracsics mond, szimpla álság és sunyiság. A választójogi törvény a jobboldal évtizedekre történő berendezkedését hivatott segíteni, ez ténykérdés, már csak ezért is hajmeresztő azt állítani, hogy ebben a kérdésben a kormány utat enged, sőt, ahogy a miniszter beszél, ki is vonja magát a törvényalkotási folyamatból, önkorlátozandó saját túlhatalmát. Jó, hogy azt nem mondja: ebbe nem szól bele.

Ki hiszi ezt el? És ki hiszi el, hogy a Médiatörvény mögött eredetileg három ember állt, ezek mögé takart föl a kormány, mert nagyon demokratikus. Ezt a simlit naponta eljátszották a Kádár-rendszerben, amikor szvetterbe hízott mindenféle elnökök és titkárok biztosították az akármilyen demokratikus fórumot: „Elvtársak, beszéljenek bátran, demokrácia van, személyesen én engedélyezem!”

Az a miniszter beszél a törvényhozás jogszerűségéről és magas színvonaláról, aki épp hivatalánál és politikai befolyásánál fogva tevékeny szerepet vállalt olyan szervezeteknek felszámolásában vagy eljelentéktelenítésében, amelyeknek a civilizált világban törvényileg garantált szerepük van a jogalkotási munkafolyamatban. Amelyekkel egyeztetni kell, egyességre jutni, és nemcsak azért, mert az törvényileg meghatározott joguk, hanem mert a politikai kultúra bizonyos színvonalán természetes, hogy akikről törvényt hoznak, azokat valamilyen formában bevonják a jogalkotási folyamatba. Ezek a jogosítványok normális esetben és környezetben bővülnek és színesednek, nálunk színtelenednek és megszűnnek. Helyükbe látvány-érdekképviseletek kerülnek, amelyekben úgyszólván mindenki részt vesz, olyanok is, akiknek az érdekek képviseletéhez jellegükből adódóan semmi közük. Így jön létre az Országos Érdekegyeztető Tanács helyébe lépő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács.

Ezekről a miniszter nem beszél, bár nincs kétségem, hogy ez is könnyedén igazolható volna. A kormányzati munka alapjában véve szimpla, kétlépéses műveletre szűkült. Az első lépésben megszületik a döntés, amelynek így vagy úgy, távlati célja a kormányzás bebetonozása és az ehhez szükséges udvari réteg kistafírozása. A plázák és a multi nagyáruházak működésének tervezett korlátozása például nyilvánvalóan arra irányul, hogy kedvezőbb helyzetbe kerüljenek a kormányzat közelében régóta sertepertélő agrár- és kereskedői csoportok. Ez a kormányzati akarat, és lehet találgatni, hogy miféle közös érdekek húzódnak itt. De hát a hivatalos magyarázat nyilvánvalóan nem az, hogy eltakarítsuk a hozzánk kedves magyar oligarchátus útjában álló cégeket, hanem hogy „vasárnap együtt fogyaszthassa el ebédjét a család” (Harrach Péter). Minthogy semmi sem elképzelhetetlen, azt sem tartom kizártnak, hogy Harrach Péter ezt el is hiszi.

Az ügyvédi eskü szövege ez év január 1-jétől megváltozott, ami az ügyvédi társadalmat erősen aggasztja. (Ha a társadalom nem lenne annyira tompa, mint amennyire az, a társadalmat is aggasztaná.) A Magyar Ügyvédi Kamara levélben fordult Navracsics Tibor igazságügyi miniszterhez, ám választ lapzártánkig nem kapott. Az eskü szövegéből kikerült a titoktartásra vonatkozó rész, viszont bekerült egyebek mellett a „nemzet javára” fordulat. „A változtatás rendkívül aggályos. A kétmondatos új szövegben több olyan pont is van, amely az ügyvédi hivatás évszázadok óta kialakult európai normáival és magyar hagyományai­val ellentétes, vagy legalábbis zavaró lehet – nyilatkozta Bánáti János, a kamara elnöke. Az pedig különösen méltatlan, hogy az ügyvédség életében alapvető szerepet játszó formulát a kamara megkérdezése, illetve mindenfajta egyeztetés nélkül érdemben változtatták meg”.

Navracsics Tibor a már idézett műsorban azzal indokolta a szöveg megváltoztatását, hogy az ügyvédi titoktartás szerepel a büntető törvénykönyvben, másfelől pedig terjedelmi oka van: „Különben is, hosszúak az eskütételek szövegei, ezért rövidítettünk, ezért maradt ki”.

A régi eskü szövege egy mondatból állt, 229 betűhely volt. Az új esküszöveg két mondat, 358 betűhely. Legalább nézné meg.[/justify]
(Élet és Irodalom)

Vélemény, hozzászólás?