Közgyűlés

Meghívást kaptam a Rákóczi Telepi Baráti Kör Egyesület közgyűlésére, amin a tavalyi évről számolt be a vezetés, és ismertette az idei terveket. Nem vagyok tag, de miután a programjaik nagy részén jelen voltam az elmúlt évben, és nem utolsó sorban, mert egy jól működő civil szervezetnek ismertem meg őket – eleget tettem a meghívásnak. Jó kis csapat ők, ahogyan Gadanecz György levezető elnök mondta: egymáshoz hajtották a fejüket, és szeretet, közösség alakult ki.

rtbk_20140207

Mint már említettem, elég sok programjukon részt vettem tavaly, de csak most derült ki számomra, hogy mennyin nem. Einreinhof Attila elnök beszámolójából megtudhattuk, hogy 2013 tényleg egy erős éve volt az egyesületnek.

Márciusban egy klubdélutánnal kezdtek, ami az egyik legsikeresebb, legkedveltebb programjuk minden évben. Háromszor. Az elsőn Lengyel Laci bácsi táncpedagógus volt a vendég. Áprilisban a „Jó szerencsét!” köszöntés ünnepe volt az egyik program, a másik pedig a szokásos tavaszi parkrendezés (a Szt. Borbála tér és két játszótér rendbetétele). Májusban a Civil Napon vettek részt, illetve megtartották a második klubdélutánt, melynek vendége a Bányász Fúvószenekar volt.

A június is gazdag volt programban. Kezdődött a Rákóczi Telepi Tagiskola által szervezett környezetvédelmi témájú vetélkedővel, amibe besegített az egyesület, majd a Szabó-féle homokbánya természetvédelmi terület megnyitásának napján működtek közre az egész napos rendezvényen, és jutott még energia a hónap végén a városi ügyességi versenyen való részvételre is.

Júliusban a már hagyományosnak mondható Pléhcsárda Nap volt a fő rendezvény, de a Tagiskola által vendégül látott petrozsényi gyerekek fogadásában is részt vettek. Augusztusban „csak” egy bográcspartit szerveztek, amin a város több civil szervezete is képviseltette magát.

Szeptemberben a Várpalotai Napok programjai következtek (az egyesület javaslatára Hargittai László megkapta a Thury-díjat), majd a Bányász Nap. A zenés ébresztő, a Szt. Borbála téri koszorúzás, a városi ünnepségen való részvétel, és az ezt követő sportvetélkedő fért bele ebbe a napba.

Októberben ismét egy kis parkrendezés, és az év utolsó klubdélutánja következett. A vendég Leszkovszki Tibor, a várost 16 évig irányító polgármester volt. Egy újabb telitalálat a meghívott vendégek listáján.

Novemberben már csak az Olimpiai Baráti Kör sportversenyén kellett szépen szerepelni (sakk, asztalitenisz, teke), a december pedig ismét a bányászat jegyében telt: Szent Borbála napi ünnepség, illetve a Bányász Fúvószenekarral közös rendezésű Fúvószenekari gálaműsor töltötte ki az idejüket.

rtbk2_20140207

Ezt a rengeteg programot úgy sikerült végigvinniük, hogy egészen őszig lényegében nem volt támogatásuk, a tagdíjakból és a tagok felajánlásaiból oldották meg a feladatokat. Az egyesület finanszírozása az idei évben is a tavalyihoz hasonlóan indul. Annyi változás azonban már biztosan van, hogy az egyesület idén már versenybe szállhat az adófizetők 1%-os befizetéséért: Rákóczi Telepi Baráti Kör Egyesület, adószám: 18143537-1-19.

DJ

Vélemény, hozzászólás?