Ha május elseje, akkor Majális Várpalotán. Idén sem volt ez másként, bár ez alkalommal a 8-as főút elkerülő szakaszának építése miatt a hagyományos helyszín, a Cseri Parkerdő nem jöhetett szóba. A szervezők a Gál Gyula Városi Sportcsarnok környezetét szemelték ki új helyszínnek.

majalis2

 

Kicsit szűkösen voltunk, a 8-as főút közelsége sem növelte feltétlenül a  biztonság érzetet, a helyfoglalással is voltak kezdeti nehézségek, de alapvetően jól sikerült belakni a területet. Azért azt tudnám javasolni a szervezőknek, hogy ha jövőre sem lehet még az elkerülő építése miatt a Parkerdőt használni, akkor el lehetne gondolkodni a Thury-vár környékén, mint lehetséges helyszínen.

A helyzet ugyanis az, hogy valahogy nem éreztem (és ezzel többen is így voltunk a nap folyamán) azt a majális-fílinget, amit azelőtt. Ennek nyilván az az oka, hogy az elmúlt évtizedek alatt úgy szocializálódtunk, hogy ha Majális, akkor Cseri Parkerdő. Az remélhetőleg meg sem fordult a fejükben, hogy a Majálist végérvényesen száműzzék a Parkerdőből.

A lényeg, hogy a DK idén is kitelepült, jól éreztük magunkat, sokat beszélgettünk, jót főztünk és ettünk, szóval rendben volt a dolog.

DJ

majalis1

majalis3

majalis4

majalis5

majalis6

majalis7

majalis8

majalis9

majalis10