Már egy éve

Sőt, egy éve és egy hete már, hogy Várpalota és környékének lakói végre birtokukba vehették a Szent Donát Kórházban kialakított új járóbeteg-szakellátást (https://veol.hu/hirek/atadtak-a-felujitott-varpalotai-korhazat-egy-helyre-kerulnek-a-szakrendelesek-1743410 ). Végre egy helyen van minden: röntgen, ultrahang, tüdőszűrő, szemészet, reumatológia, fül-orr-gégészet, ne soroljam. Sok évet kellett várni a megvalósulásra, de a tavaly decemberi átadás óta a lakosok már „belakták” az új rendelő komplexumot. Kényelmesebb és gyorsabb is az ellátás azóta, hogy minden szakrendelés (na jó, a labor kivételével) egy helyen működik.

korhazatadas_2015Forrás: veol.hu / Fotózta: Szabó Péter Dániel

Most a Kedves Olvasó bizonnyal azt mondja magában, hogy ittasan nem kellene klaviatúra elé ülnöm. Pedig csak annyi történt, hogy reggel 6-kor már a bezárt SZTK előtt álltam, hogy két bottal (is alig) járó nagynénémnek bizton legyen (elébb elő-, majd rendes) sorszáma a reumatológia szakrendelésre. Ott fagyoskodva merengtem el azon, hogy már megint (ki számolja hanyadszor) át lettünk vágva, ráadásul meg is ülhetjük az évfordulóját.

A valóság ugyanis az, hogy a járóbeteg-szakellátásban az égvilágon semmi változás sincs. Akkor meg mit, és főleg miért adott át egy éve (akkor még) Talabér Márta polgármester asszony?

Az első kérdésre könnyű válaszolni: azt a két helyiséget, ami fényképezhető állapotban volt az átadás időpontjában. A másodikra már nehezebb ésszerű magyarázatot adni. Lehet, hogy lejáróban volt valami határidő, amire át kellett adni a komplexumot. Avagy tudta, hogy a zállambácsi magáévá teszi a zegészségügy ezen részét is, ezért illett gyorsan átadni, hogy tovább lehessen adni. Mindegy is.

A lényeg, hogy a várpalotaiak a mai napig nem tudják használni az egy éve hivatalosan átadott egységet. Magyarázat meg nincs. Régi fideszes taktika, hogy a rosszról nem beszélnek, hátha elfelejtkezik róla a nép. Hát nem! Nem felejtünk.

Hírek persze vannak. Utcaiak. Elszámolási problémák adódtak a pályázati pénzzel. A tüdő-röntgen nem fér be a tervezett helyére. A szemészetnek szánt helyiséget nem lehet elsötétíteni. Több helyiség brutálisan beázik. Ahol téglafal kellene, ott gipszkarton van, így a felszerelések rögzítése nem biztonságos. Nem sorolom tovább. Akár igazak, akár nem, valakinek tájékoztatni illene az állampolgárokat.

Én tudok valakit javasolni: Campanari-Talabér Márta polgármester asszonyt. Biztosan nem állna elő egy olyan magyarázattal, hogy már állami kézben van az egész, ezért nem illetékes, hiszen egy éve, amikor átadta az egészet, még ugye nem ez volt a helyzet. Meg aztán ő a polgármester, és ha jól emlékszem a kampányára, neki csak Várpalota számít.

DJ

Vélemény, hozzászólás?