Megyesi Gusztáv: A nagykövet praktizál

[justify]float:left;margin-right: 5pxPár évvel ezelőtt volt alkalmam egy nagy tapasztalatú követségi munkatárssal beszélgetni Párizsban, aki azt magyarázta, hogy ha a mindenkori magyar kormány által kinevezett száz nagykövet közül csak három buta rokon, akkor az igen jó arány. Kivéve azt az esetet, vetette valaki közbe, ha a gyanútlan magyar utazó a három nagykövet egyikét fogja ki az adott országban, mert akkor mindjárt másképp vetődik föl a kérdés.

Mindez nem Szalay-Bobrovniczky Vincéről, Magyarország bécsi nagykövetéről jutott eszembe, már csak azért sem, mert ha bármiféle baj érne Ausztriában, inkább négykézláb kúsznék a magyar határig, mintsem a bécsi nagykövetséghez forduljak segítségért.[/justify]


Szalay-Bobrovniczky Vince

[justify]Ez nem feltétlenül azért van, mert a nagykövet nemrégiben levelet írt a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű sajtószabadság-díjat odaítélő zsűri osztrák szóvivőjének, Albert Rohan nyugalmazott nagykövetnek, azt olvasván a civilszervezet fejére, hogy miért tüntette ki Vásárhelyi Máriát és Rényi Pál Dánielt, a Magyar Narancs szerzőjét, amikor ezek az emberek „mást sem forgatnak a fejükben, mint Magyarország lejáratását, és tudatosan vállalják, hogy megromoljanak a magyar–osztrák kapcsolatok”. A nagykövetként írt levélben Szalay-Bobrovniczky tételesen felsorolja, hogy a két magyar újságíró miért méltatlan a díjra: Vásárhelyi Mária, például, azért, mert nemcsak hogy vitatott személyiség, de egyszer pert nyert balliberális újságírók ellen, Rényi pedig 1. Szalai Annamáriáról írt cikket, aki beteg, és 2. a cikke később Paul Lendvainak is tetszett, ami így együtt köztudottan a hazaárulás minősített esete.

Mindebben semmi meglepő nincs, pont belefér a magyar nagyköveti tradíciókba. 1999-ben, például, Jeszenszky Géza washingtoni nagykövet írt levelet Fábry Pálnak, a Pulitzer-emlékdíj alapítójának szintén nagykövetségi papíron, épp egy tucatnyi magyar újságíró kitüntetésén méltatlankodva, mondván „ezek az újságírók tagjai voltak az egykori állampártnak és most a szocialisták bérencei, illetve a kártékony szabad demokraták közé tartoznak”. Megjegyzendő, hogy Váncsa kollégával ketten is érintve voltunk a szerkesztőségből, s örültünk, hogy ennyivel megúsztuk, mert ugyan a többi újságíróval együtt mi sem voltunk párttagok, viszont mi alapítottuk meg a munkásőrséget, sőt Kun Bélával is állandó levelezésben álltunk, már ameddig lehetett. Akkor a honi sajtó egy része nagyon ki volt akadva a nagykövet nyilvánosságra került levelén; ki gondolta volna, hogy egyszer még visszasírjuk Jeszenszky Gézát.


Jeszenszky Géza

Észre kell venni ugyanis a különbséget: Jeszenszky még önállóan, self-made man módjára, állami támogatás nélkül tette intézménnyé a nagyköveti ostobaságot, a mostani bécsi nagykövetnek viszont még ehhez is segítségre volt szüksége. Míg Jeszenszky önerőből írta meg levelét, Szalay-Bobrovniczkynek pontos eligazítást kellett adni itthonról, hogy a többi diplomatához hasonlóan ő is minden lehetséges eszközzel állítsa helyre Magyarország tekintélyét, és tárja föl állomáshelyén a helyieknek, hogy mi az igazság. Továbbá Szalay-Bobrovniczky már csak azért sem említhető egy lapon Jeszenszkyvel, mert a bécsi nagykövet annak a Szalay-Bobrovniczky Kristófnak az öccse, aki a Magyar Narancs szerint „az elmúlt másfél év során mélyen beépült a Fidesz gazdasági hátországába, és bizalmas üzleti viszonyt ápol Habony Árpáddal, Orbán Viktor kommunikációs tanácsadójával is”.

Még ebben sincsen semmi új, hanem az öcs, miközben felrója Rényi Pál Dánielnek, hogy miért említette meg cikkében Szalai Annamária egészségi állapotát, ő maga egy felülvizsgáló orvos alaposságával tárja fel a Médiatanács elnökének betegségét, ráadásul egy általa nem ismert, idegen embernek, ami nemhogy a nagyköveti butaság ez idáig ismert legmagasabb foka, hanem annyira tisztességtelen és törvénytelen, hogy még Magyarországon se akadt újság, amely közölte volna.

Igaz, bulvárszempontból kifejezetten biztató a jövő: ha Orbán Viktor egyszer idegösszeomlást kap, Szalay-Bobrovniczky nagykövet lesz az első, aki pecsétes állami papíron közli a világgal a hírt, mintegy végső bizonyítékként, hogy Vásárhelyi Mária és a Magyar Narancs döntötte romba Magyarországot és miniszterelnökét.[/justify]
(Élet és Irodalom)

Vélemény, hozzászólás?