Mihályi Gábor: Gyurcsány és akiknek nem kell

mihalyi_gaborAkik ma politikával foglalkoznak, kiismerik magukat a mezőnyben, Orbán Viktorig bezárólag, mind tudják, ha nem is ismerik el, hogy a hivatásos, aktív politikusok közt hors concours Gyurcsány Ferenc a legtehetségesebb, legjelentősebb figura, fejjel magaslik ki közülük. Magával ragadó szónok, politikatörténetben, gazdaságpolitikában, társadalmi ismeretekben nincs, aki állná vele a versenyt. Remek memória, gyors felfogás, briliáns vitázó, szellemi párbajban nincs nála jobb kardforgató. Megtapasztalta ezt Orbán Viktor is, amikor egyetlenegyszer kiállt vele egy nyílt tévévitára, és maga is tudja, hogy alulmaradt.

Megpróbálhatott volna revánsot kérni, de nyilván nem bízott abban – illetve magában –, hogy esélye lenne győzni. Ehelyett a karaktergyilkosságot választotta, azt, hogy ellenfelét rágalmak özönével üti ki a ringből. De még itt is alulmaradt. Emlékezzünk 2006-ban, a másodszor is elvesztett választások után, az őszödi beszéd néhány kiragadott passzusát rikoltozva, Orbán és csapata – mint azt Debreczeni József könyvében kielemezte – szabályszerű puccskísérletre vállalkozott. A tüntetők egy napra még a televízió épületét is elfoglalták, de elég rövid idő alatt kiderült, hogy nem találtak követőkre. 1956 októbere után már minimálisra zsugorodott a tüntetők hada, majd el is fogyott. 2007-ben a belvárosban is helyreállt a rend. Orbánék a parlamentben hőbörögtek, kivonultak, bevonultak, de kisebbségben ennek már nem volt jelentősége.

Ezenközben éleződtek az ellentétek a koalíción belül, az SZDSZ erőltette a reformokat, az egészségügyi reform körül viharzottak az indulatok. A Szadi több-biztosítós rendszert javasolt, az MSZP-sek hallani sem akartak erről az elképzelésről. A liberálisok pozícióját nehezítette, hogy maguk az orvosok sem lelkesedtek, a biztosítók hallgattak. Molnár Lajos SZDSZ-es miniszter nem szeretett verekedni, lemondott. Az utód, Horváth Ágnes derekasan helyt áll a vitákban, neki azonban nem volt komoly személyi súlya.

Az MSZP-frakcióban úrrá lett az SZDSZ-ellenesség – a farok akarja csóválni a kutyát, morogták. Gyurcsány akkor még kötelességtudó pártvezérként engedett a nyomásnak, és senkivel sem konzultálva váratlan gyorsasággal leváltotta Horváth Ágnest. Válaszként az SZDSZ felmondta a koalíciót. Az elnök így remélte megszilárdítani vezéri szerepét a párton belül. Nem is kellett lemondania. Az SZDSZ Orbánéktól tartva vállalta, hogy kívülről támogatja a kisebbségben maradt kormányt. Gyurcsány szemrebbenés nélkül vállalta a kormányzás folytatását, noha tudta, hogy a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében újabb és újabb megszorító lépéseket kellett tennie, ami – kétszer kettő négy – tovább rontotta a népszerűségi statisztikát. Nem lehetett kételye, hogy a következő választást már nem nyerheti meg, tisztes vereségre kell törekedni és felkészülni. Pártján belül azonban hallani sem akartak választási vereségről, párton belüli riválisai úgy vélték, itt az idő, hogy leszámoljanak vele. Ment és erősödött a suskus, a duma, hogy alkalmatlan vezető, kapkod, ötletel, de semmit sem tud valóra váltani. Más kérdés, hogy éppen ők akadályozták meg az elképzelések megvalósítását. Hogy kik az „ők”, a belső ellenzék, azt valószínűleg a pártelnök maga sem tudta. Nyíltan mindenki Gyurcsány-hívőnek vallotta magát.

Azt kívülálló nem tudhatja, mikor vette észre Gyurcsány, hogy most már ellene folyik a játszma. Feltételezem, későn. Ráadásul Orbánéknak sikerült – némi burkolt MSZP-s támogatással – kierőszakolni az úgy nevezett háromigenes népszavazás kiírását. Az Alkotmánybíróság élén akkor egy kimondottan baloldali érzelmű bíró állt, aki mellszélességgel kiállt a népszavazás mellett, holott a kiírás jogossága erősen vitatható volt. Az persze annak idején is nyilvánvaló lehetett, hogy a lakosság az újonnan bevezetett egyetemi tandíj és az egészségügyi költségek eltörlésére fog szavazni. A népszavazás elvesztésével a tervezett reformok keresztülvihetetlenné váltak.

Gyurcsány, aki addig keménykezű vezérnek mutatkozott, még most sem szándékozott lemondani. Mellesleg , tudtommal, ezt a baloldalon nyilvánosan senki sem követelte tőle.

2009 tavaszán aztán váratlanul lemondott. Parlamenti beszédében, ahol a lemondását hivatalosan is bejelentette, azt sejtette, hogy a lépést rábeszélésnek engedve teszi meg, mert meggyőzték, hogy ezt követeli tőle az ország érdeke.

Egy-kettőre kiderült, hogy váratlan és főként előkészítetlen döntésről van szó. Kínos napok következtek, a szóba jöhető utódok tudtak, vagy legalább is sejthettek valamit, mert nem vállalták sem a felajánlott miniszterelnöki posztot, sem a pártelnöki tisztséget.

Ez a kínos huzavona alapvetően megrendítette az egykor 800 ezer fős párt tagság és a hívek bizalmát Gyurcsány vezetői képességeiben, és magában a pártban is. A nagy nehezen megtalált Bajnai Gordon még elvezette a kormányos nélkül maradt hajót a legközelebbi kikötőbe, de ennek a vergődésnek egyenes következménye lett a katasztrofális vereség, Orbán kétharmados győzelme.

Mi történt a kulisszák mögött?

Erre nincs válasz. Még annak sincs jele, hogy bárki felvetné, itt olyan horderejű események történtek, amelyekről mégis csak tudósítani kellett volna, sőt kellene a választókat, a párttagságot. Ehhez képest a most nagydobra vert, esetleges áfacsalások kismiska furfangoknak tekinthetők.

Úgy tűnik, Gyurcsány máig nem mérte fel, milyen hibát követett el, amikor hagyta, hogy párttársai kicsavarják kezéből a kormányrudat. Bár lehet, hogy az ellenálláshoz már nem volt ereje. Ezzel alighanem a „mi lett volna…” ha történelmietlen porondjára kerülünk, mégsem hiszem, hogy nagyot tévednék. Ha párttársai nem döfik hátba, nem mondatják le Gyurcsányt azzal, hogy a győzelemnek ő az egyedüli akadálya, az ő vezetésével a baloldal messze kisebb vereséget szenved.

Mindezek ellenére Gyurcsány megmaradt lojális pártkatonának. Bízott abban, hogy vissza tudja szerezni az elvesztett pozíciókat. Keményen küzdött, de ez a küzdelme is vereséggel végződött, Mesterházynak végül is sikerült őt kiszorítania az MSZP-ből.

A DK megalapítása reményt keltő lépésnek látszik. Azonban tudnia kell – és alighanem tudatában is van annak –, hogy a legcsekélyebb esélye sincs rá, hogy a Bajnai–Mesterházy-duó bevegye őt harmadiknak maga mellé. Ehhez ő életveszélyes vetélytárs. Ha beveszik, pillanatok alatt ő lesz a vezér.

gyfforrás: Facebook

A fiatal, erőszakos Mesterházy viszont eltökélte, hogy ez a poszt őt illeti meg . A módszerekben nem válogat, tagadhatatlanul van is esélye, hogy elérje a célját. Ehhez azonban Orbánt és Gyurcsányt is ki kell ütnie a nyeregből.

Jelenleg persze Orbán áll nyerésre, de a párviadaloknak még csak az elején tartunk.

A mai ellenzék értelmiségiek soraiban többen – például Bolgár György is – újra azt javasolják, hogy az egyezség kedvéért Gyurcsány lépjen vissza. Ez már egyszer nem vált be.

(galamus.hu)

Vélemény, hozzászólás?