Mihancsik Zsófia: Juhász Péterről, ismét

Hagyjuk most Gyurcsány megítélését, beszéljünk Juhász Péterről, ismét.

Csütörtökön, az Együtt 2014 sajtótájékoztatóján Juhász Péter Milla-vezető az MTI szerint azt mondta: „az MSZP-vel még tisztázandó a viszonyuk, ezért nem tud válaszolni arra, hogy mikor kezdeményeznek tárgyalást a szocialistákkal. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval viszont szerinte jelenleg nincs dolga az Együtt 2014-nek, mivel a volt kormányfő a három alapító egyikével, a Millával nem szeretne közösködni.”

Tekinthetnénk humornak is, hogy Juhász Péter szerint a konfliktus úgy kezdődött, hogy Gyurcsány visszaütött, de ez nem vicces.

Azt ugye nem kell bizonygatni senkinek, aki a közéletet figyelemmel kíséri, hogy a Milla (azaz Juhász Péter), amióta nemcsak utcai tiltakozást szervez, hanem politikát is, azon az állásponton van (volt?), hogy minden párt és minden politikus bűnös (még Bajnai is, hiszen a MillaMédiában közölték a Bajnait leoligarcházó cikket, azok után, hogy bejelentették, Bajnai szónoka lesz az október 23-ai megmozdulásuknak); hogy Orbánt pártok nélkül, a „tisztákkal” és a „civilekkel” kell leváltani, mert igenis van olyan, hogy politikai intézmények nélkül működő parlamenti demokrácia, igenis van nagy nemzeti összeborulás, csak el kell távolítani a nemzetet „megosztó” pártokat és politikusokat; hogy teljes rendszer- és elitváltásra van szükség (a rendszer nála az 1989 után létrehozott demokratikus köztársaság, az „elit” pedig mindenki, aki a köztársaság működtetésében valaha is politikusként részt vett); hogy nincs lényeges különbség Orbán és az elődei közt; hogy az MSZP és a DK azonos; hogy ahogy az MSZP, úgy Gyurcsány sem „nézett szembe” a múltjával stb.**

Megtehette volna Gyurcsány, hogy diplomatikusan nem vesz tudomást ezekről a kirohanásokról, ahogyan diplomatikusan Bajnai Gordon sem vett és vesz róla tudomást. Lehet, hogy Bajnainak a saját szempontjából igaza van, hiszen szövetségre lépett a Millával, és lehet, hogy úgy gondolja, az idő és az összecsiszolódás kényszere, meg a napi okos beszéd a most már szükségképpen gyakori megbeszélések során lekoptatja majd ezeket a téveszméket a Milla-vezérről.

De miért kellett volna Gyurcsánynak ugyanilyen diplomatikusan elengednie a füle mellett ezeket a tömegmegtévesztő és vádaskodó beszédeket? Miért ne gondolhatta volna úgy, hogy hamis tételekre épülő Orbán-leváltásból nem lesz igaz alapokra épülő köztársaság? És ha így gondolja, miért ne vitatkozhatna politikusként a szintén politikus Milla-vezetővel?

Ezt tette. Ezt tette például október 10-én az ATV-ben, ezt tette például október 11-én a Facebook-oldalán: „A Milla úgy akarja leváltani Orbánt, hogy második frontot nyitva küzd az MSZP és a DK ellen is. E pártokat nemkívánatosnak minősíti. Ilyen alapon nem lehet együttműködni. A Milla nem megegyezni akar, hanem erőt építve zsarolni, alárendelt szerepbe kényszeríteni bennünket. Ez nagyon rossz előjel.” És amíg a Millának ez az álláspontja, mondta, nem hajlandó taktikázni, nem hajlandó odamenni a Milla-gyűlésre „biodíszletnek”, nem akarja a jelenlétével ezeket a hamis megállapításokat támogatni.

Gyurcsánynak tehát ez volt a véleménye a Milla (Juhász Péter) politikusi mondandójáról. És Juhász Péter most is szűznek és tisztának bizonyult. Neki abban, hogy Gyurcsány erre a véleményre jutott, semmi szerepe nem volt. Gyurcsány nem vele vitatkozott, nem az ő állításaira reagált így, hanem csak úgy, öncélúan, nyilván a szokásos hatalmi féltékenységből nem hajlandó együttműködni a Millával. Így aztán a DK-val nincs dolga az Együtt 2014-nek. Az MSZP-vel ezzel szemben, amely többnyire ügyesen kitér a vita elől, lehet.

Én viszont úgy gondolom, hogy a vita ősoka, Juhász Péter, nem hazudhat ismét arról, hogy az MSZP (az a párt, amelyik maradt, ami volt) esetleg miért igen, Gyurcsány viszont (aki levonta a tanulságot abból – is –, amilyennek ez a párt a kormányzása során bizonyult) biztosan miért nem. Ha Juhász tisztességes lenne, legalább annyit meg kellene mondania a híveknek, hogy a nagy elvizés mögött mégiscsak az van, hogy az MSZP 1,2 millió szavazója kell, Gyurcsány kétszázezer szavazója nélkül viszont – szerinte – ellesznek.

Egyrészt azért kell kimondania, hogy ne higgye most már egyetlen választópolgár sem, amit eddig el akartak hitetni vele, hogy a Milla (Juhász Péter) tényleg válogathat szűzies elvi-erkölcsi alapon a lehetséges politikai partnerek közt. Másrészt azért kell kimondania, mert hátha a DK kétszázezer szimpatizánsa úgy gondolja, hogy még az elves és erkölcsös Juhász Péter sem tekintheti őket sem kidobandó selejtnek, sem megtörendő és a DK-ról leválasztandó eszköznek Orbán leváltásához, és hátha tiltakozó mozgalmat akar indítani azért, hogy hamis premisszák alapján ne rekesszék ki se őket, se Gyurcsányt semmiféle együttműködésből.

És akkor Juhász megint mondhatja majd, a konfliktus úgy kezdődött, hogy a DK-szimpatizánsok visszaütöttek: ők bomlasztják Juhász nagy, seszínűnek képzelt nemzeti összefogását.

(galamus.hu)

Vélemény, hozzászólás?