Néma gyereknek anyja se érti

Ha nagy meglepetés nem ér bennünket, napok kérdése, és kormányoldalon kitör az örömmámor: lekerülünk a brüsszeli „szégyenpadról”, véget ér a túlzott deficit eljárás. Szó se róla: Orbánék ezt bizony ügyesen csinálták. Kitűztek egy látványos, nehéz(nek gondolt) de elérhető célt. És addig hisztiztek a kettős mércéről, amíg – úgy néz ki – végül engednek nekik. Újabb kiváló kommunikációs hadműveletet láttunk. Ahogy politológusék mondani szokták: sikerrel tematizálták a közbeszédet. A végtelenül bornírt, ugyanakkor szemlátomást remekül működő EU-ellenes retorikával elérték, hogy az akció eredményétől függetlenül a végén ők legyenek a Janik, és szokás szerint leiskolázták a bóbiskoló ellenzéket, amely megint elfelejtette időben elrebegni a maga mondandóját.

Pedig, bizony, lett volna mit elmagyarázni a választóknak.

Először is azt, hogy a három százalék alatti deficitnek csak akkor lehetne örülni, ha nem lenne két igencsak súlyos gond a kréta körül. Az egyik az, hogy a költségvetés bevételi oldalán egy sor olyan tétel (agresszív különadó) szerepel, amelyeknek jogszerűségét az EU erősen vitatja. Hogy az elrabolt magánnyugdíjakat ne is említsük. A másik pedig a társadalmi ellátó rendszerek – oktatás, egészségügy, szociális ellátás, egyéb közszolgáltatások – katasztrofális helyzete. Az „eredményt” tehát nem fenntartható fogyókúrával, „költségvetési életmódváltással”, hanem jojó-diétával érték el. És az eszetlen böjtnek bizony máris megvan a böjtje.

Az ellenzéki politikusoknak nem ártana továbbá azt is világossá tenniük, hogy a várható deficitügyi fejlemények és a „magyar kérdés” brüsszeli kezelése között nincs közvetlen kapcsolat. Az EU várható döntését kapitulációként értelmezni marhaság. Tavaly, amikor a túlzott deficit miatt ideiglenesen megvonták a Magyarországnak szánt EU-támogatások egy részét, az ok a költségvetési hiány volt, nem más. Az, hogy Orbánt közben hányan tartják szőrös talpú balkáni zsiványnak, csak annyiban játszott szerepet, hogy vele szemben senki nem akart méltányosságot gyakorolni. Az EDC-döntés tárgya nem az orbáni „demokrácia”, vagy az EU és vezetői irányába rendszeresen megeresztett büdösbunkó benyögések miatti bosszú. A kormány nem gyűrte le Brüsszelt. Sem az Európai Bizottság, sem a tagállamok nem kapitulálnak. A Tavares-jelentés változatlanul az asztalon van. Arról van csak szó, hogy – ellentétben azzal, amit narancsuralom alatt itthon megszoktunk – Európában, ha valamire nincs világos jogalap, azt pusztán erőfitogtatásból nem teszik meg, Akkor sem, ha egyébként technikailag meglenne rá a lehetőségük.

Orbánnak így is minden oka megvan az elégedettségre. Megkapta, amit akart, megint hülyét csinált mindenkiből. Az ellenzék viszont komoly figyelmeztetést kapott: az Orbán-kormány nem felmutatható eredmények nélkül fog a választók elé állni. Különösen, ha az ellenzék bárgyú mód hallgatva megengedi, hogy a populista jobboldal ezeket hatszor akkorának láttassa, mint amekkorák.
(http://ghostwriter.blog.hu/)

Vélemény, hozzászólás?