Nyílt levél Vonának egy túlélőtől

[justify]Vona Gábor, a Jobbik elnöke egyre radikálisabb hangot üt meg. Úgy érzi (és a jelek szerint igaza is van ebben), hogy az egyre erőteljesebb zsidózás, holokauszt tagadás (egyáltalán: a kirekesztés politikája), növeli pártja bázisát. A legutóbbi napok nyilatkozataival immár többedszerre is átlépte azt a határt, amit egy demokrata nem fogadhat el. Az alábbiakban egy 84 éves holokauszt túlélő nyílt levelét közöljük, melyet a Jobbik elnökéhez írt.[/justify]
[justify]Tisztelt Vona Úr!

Olvastam az interneten megjelent írását, melyben Ön zsidók nélküli Magyarországot akar.

Ez Önnek nem fog sikerülni; annál is inkább, mert ha bemegy egy katolikus templomba, a fő helyen két zsidó látható, akik előtt térdelnek és imádkoznak: Szűz Mária és Jézus Krisztus, akik nélkül nincs kereszténység. Ha ők az én kortársaim lettek volna, akkor rájuk is vonatkoztak volna a zsidó törvények, és éppen olyan elbánásban részesültek volna, mint a kikeresztelkedett Radnóti Miklós.

Mi baja van Önnek a zsidókkal?

A zsidók soha nem tettek rosszat Magyarországnak, éppen ellenkezőleg: fellendítették az iparát, kereskedelmét, színház- és filmművészetét, zenei és kulturális életét. Számos kitűnő orvost, tudóst, olimpikont, Nobel-díjast és sok egyszerű, becsületes iparost adtak Magyarországnak, akik nélkül Magyarország lett szegényebb.

Hogy csak egy párat említsek: Bartók Béla, aki összegyűjtötte és az utókor részére megmentette a magyar népzenét, azért kellett az üldözés elől Amerikába emigrálnia, mert az anyja zsidó volt. Az akkor egyetlen, Magyarországon élő Nobel-díjasukat, akinek a fejére Hitler vérdíjat is tűzött ki, keresztény barátai bújtatták, mert az apja, Szentgyörgyi Miklós, zsidó földbirtokos volt. Úgy tanítják a zenész és tudós életrajzát a diákoknak, hogy azért emigráltak, mert nem értettek egyet a korabeli politikával. Hát persze, hogy nem, hiszen ők maguk is üldözöttek voltak.

Vajon Önök miért választották a rossz emlékű, nyilas zászlóra hasonlító piros-fehér csíkos zászlót a magyar nemzeti lobogó helyett? Mit tart követendő példának a nyilas eszmékből? Csak nem a zsidók üldözésénél tanúsított buzgóságukat vagy a deportálásnál a kegyetlenkedésüket?


Összenő, ami összetartozik?

Amikor a deportáltakat Székesfehérvárról elszállították, a szerelvény megállt Pusztaszabolcsnál. A vagonokban lévők dörömböltek, hogy adjanak egy kis vizet, mert a rugdosások és verések miatt idő előtt megszült egy kismama. De víz helyett levették az anyát a csecsemővel együtt, és puskatussal agyonverték őket. Figyelmébe ajánlom Önnek Gergely Anna könyvét, amelynek címe: A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóság tragédiája. Vagy talán azt tart követendő példának, ahogy az ártatlan embereket a Dunába lőtték, köztük az első magyar gyógyszergyár megalapítójával, Richter Gedeonnal együtt?

A nyilasok a németek segítői és csicskásai voltak, akiket a németek is megvetettek, de szükség volt rájuk a piszkos munka elvégzésére. Becsületes magyar ember nem volt nyilas, csak a pribék lelkűek, akik hasznot reméltek az elhurcoltak javaiból. Hiszen mindenki ismerte a fasiszta fajelméletet, amiben a németek felsőbb rendű embereknek tartották magunkat. A keleti népeket, köztük a magyarokat is, csak alsóbb rendű szolganépnek tartották. Kérem, olvassa el ezzel kapcsolatban Horthy Istvánné, a kormányzó-helyettes özvegyének Becsület és kötelesség című könyvét. A 253. oldalon olvasható ez: "… kezünkbe került egy titkos jelentés, amelyet a németek küldtek Hitlernek Magyarországról. Ez a jelentés vázolta a győztes háború utáni terveket Magyarországgal kapcsolatban. Ezek szerint Magyarországból német Gau, (azaz tartomány – T.E.) lesz. Minthogy azonban a magyar nép nem méltó arra, hogy a nagy német árja közösségbe felvétessék, idővel kiküszöbölendők, (azaz kiirtandók. T.E). Istenem, milyen sors várt volna ránk?"

Tehát ha a nyilasok segítségével a németek győztek volna, akkor ma már a térképen se lenne Magyarország, és a magyar nép is Auswitzban, a gázkamrákban pusztult volna el.

Ez a hazaárulás lenne követendő példa Önnek? Hitler is zsidók nélküli országról álmodott, de a gyűlölet őt pusztította el, mert a gyűlölet visszaszáll a gyűlölködőre.

A másik nagy antiszemita Sztálin volt, aki halála előtt koholt vádak alapján zsidó orvosok elleni pert akart. Az ő betegágyánál se sírt egyetlen családtagja sem és nem imádkozott a lelki üdvéért. A történelem folyamán kiderült, hogy számos, zsidókkal kapcsolatos vád hamis, kitervelt eljárás volt: a tiszaeszlári per vagy a Bölcsek könyve (amit a zsidók elleni uszítás céljából írtak a cári Oroszországban, és semmi köze nincs a zsidó Bibliához, a Tórához.)

Ön gyűlöli a cigányokat is, és cigánybűnözésről beszél. Ha Maga és baráti köre olyan körülmények között élne, ahogyan a munka nélküli, a jobb élet legcsekélyebb reménye nélkül élő szegény emberek, Ön is másképpen gondolkodna. Könnyű jó fizetéssel, jó életkörülmények között bírálni másokat. Ne ítélkezz, amíg nem voltál a helyében!

A móri bankrablók, gyilkosok mind magyarok (nem cigányok) voltak. Mit szólna hozzá, ha Önhöz hasonlóan általánosítanánk, és minden magyart bűnösnek tartanánk?

Úgy látszik, hogy Ön arról sem tud, hogy a zsidók előbb éltek Magyarországon, mint a magyarok; ők ugyanis már az ókorban, a Római Birodalom idején is itt éltek. Bizonyíték erre a Dunapentelén, Aquincumban és Sárváron talált leletek – Dávid csillag és héber betűs feliratok – voltak.

Nyilván nem olvasta László Gyula történész könyvét sem, melyben leírja, hogy a honfoglaló magyarok között zsidó kazárok is voltak.

Nemrég jelent meg egy kitűnő cikk a Hetek című lap 2012. február17-i számának 16. oldalán. Ebben Finta Szilvia a magyar honfoglalásról ír, "Hágár országa volt Hungária 'címmel. Önnek is érdemes volna ezt elolvasnia.

Magyarország lakossága magyarokból, szerbekből, horvátokból, lengyelekből, románokból, görögökből, svábokból, zsidókból, cigányokból és más népekből tevődik össze. Petőfi Petrovics volt, Bem apó lengyel, Gárdonyi Zieglerről változtatta meg a nevét, a Pál utcai fiúk írója, Molnár Ferenc zsidó volt.

Még hosszan sorolhatnám az újabb példákat. Illyés Gyula szerint magyar az, aki magyarnak vallja magát.

Hogy Magyarországon miért ilyen a gazdasági helyzet? Mert hiányoznak a gyárakat alapító okos emberek, amilyen Weisz Manfréd volt, akinek a csepeli gyára 40 ezer embert foglalkoztatott, vagy Ganz Ábrahám, akinek a gyára nélkül nem lehetett volna hidakat és vasutakat építeni. Nincs olyan hazafi, amilyen Széchenyi István volt, akinek a saját haszna helyett fontosabb volt a nemzet felemelkedése, és nem sajnált adakozni is ennek érdekében. Ő tudta, hogy a kiművelt emberfő a legnagyobb nemzeti érték.

Az Önök által ismét felélesztett eszmék kétségbeesésbe, vérbe, káoszba taszítják újra az országot. Mindez kizárólag azok javát kívánja szolgálni, akik ezt véghez akarják vinni. A gyűlölet, a kirekesztés jót még egyetlen nemzetnek se hozott. Jót csak az egymás megbecsülése, segítése, a felebaráti szeretet teremt.

Minden jót kívánok a jóakaratú embereknek!

Tisztelettel:

Torontáli Elemérné

Készült: 2012.03.16.[/justify]

Vélemény, hozzászólás?