Szokatlan műfaj a szövetségkötések során.

Képzeljük el, amint Churchill 1942-ben nyílt levelet kap Sztálintól, melyben a vörös cár felszólítja, hogy valljon színt: hány országra tart igényt Európában?
Ugye, hogy hülyén hangzik?
Mesterházy levele sem kevésbé szörnyű, de persze ha az a cél, hogy az Orbán megbuktatására szövetkezőket idióták gyülevész csapatának tüntesse fel, akkor meg lehet nyugtatni a Szocialista Párt átmeneti vezetőjét, hogy akciója elérte a célját.
Mesterházy nyílt színvallásra szólította fel Gyurcsányt, nyilatkoznia kellene, miszerint hány helyet szeretne a közös listán, és tényleg Gyurcsány Ferencet akarják-e a második helyre?
Fogós, ravasz kérdések ezek, miután erről Gyurcsány alig százszor nyilatkozott már mindenféle fórumokon és – gondolom – elmondta a szocialisták kissé nehézfelfogásúnak tűnő tárgyalódelegációjának is, így aztán valóban indokolt a nyílt levél.
Persze aki nem ül mindenféle hevederekkel felszerelt játszóruhában egy belülről kilincs nélküli, párnázott szobácskában, az nyilván nehezen tud elképzelni egyenlő felek között olyan egyezséget, melynek az a vége, hogy az egyik szövetséges párt elnökét a másik szövetséges párt leradírozza a politikai térképről, jóllehet, valamiféle szellemi zavar következtében a Mesterházy – Bajnai kerékpáros károspáros mégis ezt képzeli.
Butuskaság, de hát ebben a folyamatban nem ez az első lükeség, lássuk be.
Ezek a fiúk akkora taktikai érzékkel rendelkeznek, mint a magyar futballválogatott Bukarestben, tárgyalási technikájuk pedig a magyar szurkolók kifinomult érvrendszerét idézi – ugyanonnan.
Persze nem kell ezen álmélkodni, ez a folyamat már akkor félresiklott, mikor az Együtt és a Szocik vad mutyizásba kezdtek, akkor kellett volna a szocialisták tagságának jól fenéken billenteni bánatos, és szokás szerint kamarillapolitikát folytató vezetőiket, mert ép ésszel egy ilyen helyzetben nem lehet annyira gyűlölni Gyurcsányt, hogy helyette pszeudopártokkal folyjék az alkudozás.
Gyurcsány pártja (de utálom ezt a kifejezést is, de jó lenne, ha a demokraták pártja lenne…) legalább valóságos párt, valóságos tagsággal és szimpatizánsokkal rendelkező párt, akik elkötelezettek a demokrácia mellett, még ha soraikban meg is találhatók ugyanazok a szélsőségesen elfogult emberek, akik nagyobb ellenséget látnak a szocialistákban, mint a kis zsarnokban.
Ennek persze vezetői szinten nem szabadna megjelenni, mert aki ilyen szemléletet mond magáénak, az egyszerűen nem szabadna, hogy vezető legyen egy modern demokratikus pártban, nevezzék azt bárminek is, szégyenkezve vállalt szocialistának vagy harminc kötőjellel ékesített gittegyletnek.
És mégis.
Emberileg ez persze érthető, mert mindkét mutyinger úgy utálja Gyurcsányt, mint liba a kukoricagránátot.
Hogy ennek mi az oka, azt most ne is boncolgassuk, legyen elég annyi, hogy a Gyurcsány bokájára felszerelt mikrofonhoz mindketten tűzoltólétrával érkeztek, és ezt nem azért írom, mert odalennék Gyurcsány taktikai zsenijétől…
Mindenesetre Gyurcsány nem támasztott durva feltételeket, a közvélemény-kutatásokkal igazolt arányokat szeretné megkapni, azt meg, hogy a listán kapott helyeket kivel töltsék be, talán rá lehetne bízni a Demokratikus Koalíció illetékes testületeire, európai szokások szerint.
Hogy a DK önálló parlamenti frakciót szeretne, az nyilvánvaló, indokolt és jogos abban a választási rendszerben, melyben mozogni kénytelenek vagyunk.
Habár a feltételezés az volt, hogy több biztosítékot Orbán képtelen lesz beépíteni annak érdekében, hogy ha veszít is, nyerjen, de mi azért megmutattuk, hogy tudunk még csiszolgatni rajta, smirglizgetni – a magyar baloldal tehetséges a végtelenségig, mikor a saját nyakára dobható hurkot fonja…
Szóval a tét itt nem más, Gyurcsány bőre.
És a demokratikus oldal két vezére, akik nem biztos, hogy arra vállalkoztak, amire így párban legalkalmasabbak lennének, azt képzeli, hogy a DK szavazói majd át fognak szavazni rájuk, merthogy olyan emelkedett népek, akik számára első a demokrácia, második a Ferencváros.
Hát – hadd tájékoztassam azokat, akik ebben a hitben ringatóznak, hogy – ez nem lesz így, és ennek okát elsősorban saját magukban keressék.
Egy Gyurcsányt kizáró és pártjának tagságát alapanyagként kezelő döntés után őket soha többé nem fogja a DK egyetlen szimpatizánsa sem demokratának tekinteni, és még, aki idáig évtizedeken át szocialista szavazó volt, az is úgy fogja utálni őket, mint a lágyszívű kántor a kukoricagölödint.
És ezen az sem fog segíteni, ha Gyurcsány személyesen fogja őket szavazásra bíztatni, mert az emberek nem vevők a gyáva, sunyi, jellemhibás emberek támogatására, nemmellesleg tudják, hogy az összefogás ilyetén kezelésével csak veszíteni lehet.
Szép példája ennek Vác, ahol olyan túl sok nem kellett volna a sikerhez, de a képviselőválasztáshoz aztán minden kis szavazatocskára szükség lesz, mindenkit el kell tudni vinni választani, mert aki otthon marad, az Viktorra szavaz.
Erre persze kizárják az összefogásból – ami egyébként csak az ő szóhasználatukban összefogás, mert egyébként csak korlátozott csatlakozási lehetőség „alma játszik-körte nem” alapon, és semmi, de semmi köze nincs egy demokratikus választási szövetséghez – azt a Schmuck Andort, aki ha csak annyi választót hoz, mint ahányan a Radetzky-indulóra tapsoltak neki, eldöntheti a választásokat.
Mennyin is múlt az Orbánt állítólag legitimáló kétharmad?
A mi dicső vezetőink számolni sem tudnak, mert ha számolni tudnának, akkor számolnának azzal, hogy ez számukra két lehetőség: az első meg az utolsó, mert ha a demokratikus oldal veszít, akkor ők mennek a levesbe, és soha-soha több esélyük nem lesz.
Meg kellene becsülni a szavazókat, én azt mondom, de attól tartok, erre az illetékeseknek előbb kellett volna rájönni.
Mondjuk akkor, amikor hónapokon keresztül a semmiről vitatkoztak, meg taktikázgattak, felvágva a saját maguk által felfújt lufit, mint a görögdinnyét.
Érdeklődéssel várom, hogy képesek e egyáltalán némi korrekcióra, vagy akár csak a realitások tudomásulvételére?
Nincsenek illúzióim…
(pupublogja.hu)