Szigetvári Viktor – Vető Balázs: Átbillenteni, visszaszerezni, meghódítani

[justify]float:left;margin-right: 5pxA Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány új tanulmányának (a tanulmány, az összefoglaló prezentáció) célja, hogy megvizsgálja a parlamenti mandátumtöbbség megszerzésének lehetőségét egy győzelemre készülő demokratikus ellenzéki szereplő nézőpontjából az új, százkilencvenkilenc képviselős Országgyűlésben. Ennek érdekében a szerzők tipologizálják a százhat új egyéni választókerületet, és elemzik a többségképzés politikai feltételeit. Az alapítvány korábbi választáskutatási publikációival szemben e tanulmány nem az új rendszer kritikáját kívánja adni, hanem az általa kikényszerített alkalmazkodási kényszereket vizsgálja. Nincs panaszkodás, nincs szomorkodás – a demokratikus ellenzék új választói koalíciójára vonatkozó konkrét javaslatok vannak. A tanulmány eredménye annak bemutatása, hogy egy jelenlegi demokratikus ellenzéki politikai szereplő számára a régi, 2006-os támogatók lehető legnagyobb mértékű visszaszerzésén túlmenően több egyéni választókerületben új, korábban e politikai oldalt nem támogató választók megszólítása is nélkülözhetetlen a stabil győzelem érdekében. Kell a baloldal hagyományos bázisa, kellenek a Jobbik térnyerése után megtartható elégedetlen, északkelet magyarországi, vidéki baloldaliak, kell az ingadozó közép kiábrándult része, kell a 2006-os baloldali tábor azon, aktív korú része, amely a párt akkori nyitott, centrista, modernizációs identitása miatt támogatta az MSZP-t és az SZDSZ-t, végül pedig olyan szavazók is kellenek az ország bizonyos részén, akik még 2006-ban sem szavaztak a balközép pártokra. Földrajzilag ehhez szükséges a folytatódó kelet-magyarországi erősödés, továbbá a közép-magyarországi áttörés és a Dunántúl meghatározó részének politikai meghódítása. Ez az az új választói koalíció, amelynek megteremtésére a stabil parlamenti többség érdekében az új választási rendszer és a balközép oldal 2010 előtti politikai összeomlása egyszerre kényszeríti rá a jelenlegi demokratikus ellenzéket. Mindez jelenleg még számos ok miatt nehéz, de a kormányoldal a választók szintjén eddig mindent megtett azért, hogy egyre könnyebb legyen. [/justify]
[justify]Az új választási rendszerben az egyéni választókerületek a korábbihoz képest fontosabb szerepet játszanak. A listás ág maximum kilencvenhárom mandátumának megszerzése területén a három nagy politikai tábor egymáshoz mért erőviszonyai lesznek a döntőek. Ha a legnépszerűbb jelöltállító harmincnyolc százalék körüli listás szavazatszázalékkal végez az első helyen, akkor harmincnégy-harminchat mandátumot szerez ezen az ágon. Ha a negyven-negyvenöt százalékos sávban nyer, akkor harminckilenc-negyvenhárom mandátumot. A parlamenti többségképzés szempontjából 2012 nyarán nehéz pontos kalkulációkat végezni, mert részben az átalakuló magyar pártrendszert, részben pedig a győztes-vesztes töredékszavazat rendszer pontos működését nehéz modellezni. Minél inkább domináns kétpólusú vagy egy nagy párt által megharázott a politikai rendszer, annál inkább csökken az egyéni választókerületek megszerzésének kényszere a parlamenti többség kialakítása érdekében. Ugyanakkor egy listán ötven százalékot, tehát negyvenhat-negyvenhét mandátumot szerző politikai erőnek is szüksége van ötvenhárom-ötvennégy egyéni mandátumra az egy fős többséghez. Így tekinthetjük azt mostantól ökölszabálynak, hogy a stabil kormánytöbbséghez a jelenlegi magyar pártrendszer feltételei közepette, az új választási rendszerben hatvanöt-hetven egyéni mandátum megszerzése szükséges a százhatból, a kétharmadhoz pedig nyolcvan-nyolcvanöt körüli.


(Regionális pártpreferenciák az összes választó körében – Medián 2012. január-2012. június, 6000 fős, egyesített minta)

Ez földrajzilag egyenletes és magas támogatottság együttes meglétét igényli. Mert egyszerre kell sok listás mandátum és sok egyéni győzelem, utóbbi pedig csak akkor lehetséges nagy területen felölelően, ha kiegyenlített egy jelöltállító támogatottsága az ország különböző szegleteiben. 2012 nyarán egyetlen jelöltállító sem rendelkezik ezzel a két döntő tulajdonsággal egyszerre. A Fidesznek immár kevesebb támogatója van, de még relatíve egyenletes eloszlásban, az MSZP-nek több támogatója van, mint 2010-ben, északkeleten még a Fidesszel és Jobbikal is versenyképes – ez fontos eredmény, de a 2014-es választási győzelem szempontjából kulcsfontosságú közép-magyarországi és dunántúli országrészeken 2006-2008 óta strukturális szavazóhiány sújtja. (A Dunántúlon az MSZP-nek 2006 tavaszán az SZDSZ nélkül is huszonöt százalék körüli átlagos támogatottsága volt az összes választó körében az akkori véleménykutatások szerint.) A Jobbik támogatottsági szerkezete azonos a korábbival, egyelőre csak néhány egyéni mandátum megszerzésére esélyes a párt. Az LMP önállóan indulva maximum három-öt parlamenti mandátumra számíthat, választói azonban hasznosan egészíthetnek ki egy demokratikus ellenzéki összefogást, bár ez a párt elitje, tagsága és bizonyos választói számára szakításhoz vezethet. Az elkövetkező két évre nézvést evidensen fontos kérdés a balközép pártok népszerűségének változása, továbbá a Fidesz, illetve a Jobbik táborának egymáshoz viszonyított alakulása.

Új politikai paradigma, új választók

Új politikai paradigma és új választói koalíció nélkül lehetetlen a demokratikus ellenzéki erők stabil és fenntartható választási győzelme. Az új szavazók megszerzésének és a régiek integrálásának mint feladatnak alapvetően három oka van: az új választási rendszer egyéni választókerületeinek elhelyezkedése, a Jobbik 2006 és 2010 közötti megerősödése, valamint a magyar balközép oldal mögött álló választói koalíció 2006 és 2010 közötti összeomlása. Mivel az egyéni mandátumok döntő megszerzéséhez az új parlamenti választási rendszerben részben a korábbi szavazótábor mennyiségi bővülése, részben pedig a szavazói csoportok összetételének átalakítását igénylő minőségi változása egyszerre nélkülözhetetlen – ez részleges politikai fordulatot kíván.


(Az MSZP és a Jobbik 2010-es listaszavazatainak korrelációs elemzése az új egyéni választókerületek szintjén)

A nehéz adottságok ellenére ez nem lehetetlen feladat, mivel 2012 nyarára a kiábrándult, de választási részvételükben aktív választók köre húsz éve nem látott mértékben széles. Ráadásul a modernizációban élenjáró dunántúli és közép-magyarországi országrészeket, politikai hátországukat a jelenleg kormányzó erők 1998 óta nem látott mértékben hagyták parlagon.

Az új parlamenti választási rendszer hatásai

Az egyfordulós, vegyes, gyenge kompenzációs elemet tartalmazó, kétszavazatos választási rendszerben egyetlen optimális megoldás van a szavazatvesztés megakadályozására. A választók támogatásának egy politikai szereplőre, jelöltállítóra történő fókuszálása. Ez lehet egy döntően népszerű, önállóan induló párt, vagy valamilyen formájú, egyesített erejű választási szövetség. Minden más megoldás, így a közös lista nélküli, visszalépéseken alapuló koordinált jelöltállítás vagy a külön indulás komoly kockázatokkal és szavazatvesztési eséllyel jár együtt a győzelem szempontjából.

A közös egyéni jelölteket nem állító, önálló országos listával induló pártok egyéni választókerületi szintű visszaléptetésekre épülő, választásokat megelőző koordinálása a teljes összefogáséhoz nagyban hasonló politikai együttműködési mechanizmust igényel, bár némi függetlenséget megtart, és legalább a közös listáról nem kell megállapodni, csak az egyéni jelölti visszaléptetésekről. Ebben az esetben egymás ellen nem indulnak egyéni jelölti szinten a koordinációban együttműködő felek, de a visszalépő jelöltállító szervezet az egyéni jelölti szavazólapon nem jelenik meg. Minden ilyen félnek át kell lépnie önállóan a bejutási küszöböt, különben biztos a vereség. Az így részlegesen megőrizni vélt függetlenség egészen a kormányalakításig tart, amikor azonnal meg is szűnik. Hogyan akarhatnak a választás után közösen kormányozni bizonyos politikai szereplők, ha ilyen szintű eredményes egyeztetésre sem képesek? Ha pedig képesek rá, akkor szavazat-optimalizációs és kockázatminimalizálási szempontból a közös, szövetségben történő indulás hatékonyabb megoldás.

A szövetség megjelenési formája lehet közös jelöltállítás az együttműködő felek részéről, de formálisan lehet egy választási párt indítása is, amely a választási eljáráson kívül teremti meg az összefogáshoz szükséges keretet, és ott köti meg a szükséges együttműködési alkukat. Míg a közös indulás szokásjoga és választói ismerete az elmúlt húsz évben kialakult, addig az utóbbi megoldásnak nincs hagyománya demokráciánkban, technikailag még lehetséges, de a hátralevő eljárásjogi szabályozási elemekkel el lehet lehetetleníteni. Az új, kétharmados Házszabály például egyelőre tiltja egy ilyen jelöltállító szervezet választások utáni szétszakadását önálló frakciókra. Bár ez utóbbi szabály alkotmánybírósági felülvizsgálata folyamatban van. A választási párt esetében további nehezítés, hogy az egyéni jelöltek és az országos lista mellett meg kell állapodni a választási eredmény után kapott központi költségvetési párttámogatás felosztásának elveiről is. Választási vereség esetén egy választási párt szétbomlása nehezen irányítható, a vereséget tovább mélyítő kihívássá válhat. De a közös listaállítás plusz közös egyéni jelöltállítás mellett ez a megoldás az, amelyik a legtisztább és legnagyobb győzelmi eséllyel is kecsegtet mind politikai, mind pedig választási matematikai értelemben.

Az összefogás győzelmi esélyeket megteremteni képes alternatívája a demokratikus ellenzék egy pártjának döntően népszerűvé válása földrajzilag kiegyenlített támogatottsági szerkezet mellett. Erre jelenleg – 2012 tavaszi erősödése után különösen – az MSZP esélyes még leginkább, de támogatottságának területi szerkezete az erősödés ellenére is az öröklött, 2008-2010-es mintázatot követi, fájdalmasan sok támogatót nélkülözve a modernizációban kulcsfontosságú és élenjáró országrészeken. Ha nem lesz egy domináns párt, vagy nem lesz semmilyen összefogás, vagy pedig csak gyenge és részleges összefogás valósul meg, akkor az elvesztett szavazatok és az egyéni választókerületi szintű konkurálás miatt a demokratikus ellenzék úgy vág neki majd a parlamenti választásnak, hogy függetlenül a népszerűségi helyzetétől előre megakadályozta közös vagy bármely szereplő önálló győzelmét.


(Az SZDSZ 2006-os és az LMP 2010-es listaszavazatainak korrelációs elemzése az új egyéni választókerületek szintjén)

Az önálló arcél megőrzésére nem kínál ideális technikai megoldást az új választási rendszer, mivel tilalmazza a töredékszavazat-megosztás korábban engedélyezett lehetőségét. Így ez a rendszer kikényszeríti a táborválasztás politikai dilemmájának előzetes megoldását a potenciálisan együttműködő felek részéről. Az is döntés, ha valaki nem csatlakozik egy szövetséghez, de a célszerűség azt kívánja, hogy ebben minél hamarabb teremtődjék tiszta helyzet. A külön induló kisebb, illetve kis-közepes jelöltállító szereplők számára a listaszavazatok öt-tíz százalékának megszerzése mellett sem juthat több kilenc parlamenti mandátumnál. De az is csak akkor, ha minden egyéni választókerületben tudnak egyéni jelöltet állítani, és e jelöltek nem lépnek vissza, tehát szereznek vesztes töredékszavazatokat. Ezzel veszélyeztetik az egyéb demokratikus ellenzéki egyéni jelöltek győzelmi esélyeit. Ha azonban nem indít egy kis-közepes jelöltállító minden egyéni választókerületben jelölteket, vagy pedig visszalépteti őket, akkor csökkenti a töredékszavazat-szerző képességét, aminek egyenes következménye, hogy egy öt-tíz százalékos listás eredmény ellenére is csak három-öt parlamenti mandátummal rendelkezik majd. Ez az új választási rendszer kispártokat büntető vonása, amit nem ellensúlyoz a számukra relatíve könnyebbé tett országos lista állítás.

A 106 új egyéni választókerület tipológiája

Az eredményül kapott hétfokú skála szintjei a következők lettek (zárójelben az oda tartozó egyéni választókerületek darabszáma látható): baloldali adottságú (tizenhat darab); átbillentendő, inkább kétpólusú (tizenhat darab); visszaszerzendő, közép- és nagyvárosi (hat darab); visszaszerzendő, inkább hárompólusú egyéni választókerület (tizenegy darab); meghódítandó, inkább kétpólusú (tizenöt darab); meghódítandó, inkább hárompólusú (tizennégy darab); jobboldali adottságú (huszonnyolc darab). A tipológia a jelenlegi demokratikus ellenzék nézőpontjából készült. A kormányzó jobboldal stratégiai érdekei és lehetőségei szempontjából máshogyan, más sorrendben és más elvek szerint kellene típusokat képezni az új egyéni választókerületekből. E típusok részben keresztbe metszenék a balközép oldal nézőpontjából készített csoportosítást.


(A tipológia összefoglaló térképe – Magyarország)

A tipologizálás a 2012-es politikai erőviszonyokból indult ki abban a tekintetben, hogy nem számol a Jobbik döntő áttörésével, támogatottsági szerkezetének országos kiegyenlítődésével, így a Fidesz–KDNP népszerűségével konkuráló szintre emelkedésével. Ennek következtében a Jobbik támogatottsági szerkezetében alapvetően a 2010-es regionális mintázatok fennmaradása valószínűsíthető, amelyet 2012 tavaszi véleménykutatási adatokkal igazolt a tanulmány.


(A tipológia összefoglaló térképe – Budapest)

A tipológiában hárompólusúak azon egyéni választókerületek, amelyekben a Jobbik támogatottsága nem marad el döntő mértékben a Fidesz–KDNP támogatottságától és a demokratikus ellenzéki erők potenciális táborától. Kétpólusúak pedig azok lettek, ahol a Jobbik egyelőre strukturálisan gyengébb szavazatszerző potenciállal rendelkezik mind a kormányzó erőkhöz, mind pedig a demokratikus ellenzék mozgalmaihoz képest. Budapest és a Dunántúl meghatározó része ilyennek bizonyult. A tipológiában a visszabillentendő jelző azt jelenti, hogy az új választókerületi határok alapján korábban, 2006-ban a balközép oldalnak többsége volt a jobboldallal szemben, és a szavazótábor 2010-es összeomlása is csak kevéssé érintette a balközép pártokat. A visszaszerzendő jelző magyarázata abban áll, hogy az ide tartozó egyéni választókerületekben egy győzelemre készülő demokratikus ellenzéki politikai szereplő inkább csak mennyiségi jellegű szavazatszerzési kihívással néz szembe. E területeken 2006-ban az új egyéni választókerületi határok között is együttesen rendre több szavazata volt 2006-ban az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a Fidesz–KDNP-nél, de a Jobbik megjelenése és a balközép oldal 2010-es összeomlása megnehezítette a demokratikus ellenzék mai helyzetét. A szavazatszerzési kihívás van, ahol a helyi hárompólusosság miatt kisebb, mint 2006-ban, van viszont olyan országrész is, ahol jellemzően ugyanakkora. A meghódítandó kategóriák egyéni választókerületeiben a tanulmány érvelése szerint egy döntően népszerű demokratikus ellenzéki politikai szereplőnek a mennyiségi szavazatszerzési kihívás mellett minőségi szavazatszerzési feladatai is vannak. Tehát az ilyen területeken új szavazatok megszerzése, a tábor megújítása is elengedhetetlen.

Egy győzelemre törekvő, demokratikus ellenzéki jelöltállító szereplő számára nagy a kihívás 2014-ben, mivel a stabil egyszerű többséghez is kell legalább tizenhat-huszonegy győzelem a két meghódítandó kategória (zöld és világoskék) összesen huszonkilenc egyéni választókerületében, de a gyenge többséghez is kell négy-tizenöt ilyen mandátum. (Négy persze csak akkor elég, ha ugyanaz a jelöltállító ötven százalék körül szerez listán, amikor már amúgy is könnyebb az egyéni mandátumtöbbségek megteremtése.) Tehát teljes győzelem kell a baloldali adottságúakban (tizenhat darab), az átbillentendő, kétpólusúakban (tizenhat darab), a visszaszerzendő, inkább hárompólusú nagyvárosiakban (hat darab) és a visszaszerzendő, inkább hárompólusúakban (tizenegy darab). Márpedig akár a sárga, akár a rózsaszín, akár pedig a sötétkék választókerület-csoportban vannak nagy kihívások, annak ellenére is, hogy az adottságok ott relatíve kedvezőbbek a demokratikus ellenzék szempontjából, mint a két meghódítandó kategóriában. (Például sárga, tehát átbillentendő, inkább kétpólusú Budapest belvárosának Budát és Pestet összekötő, új egyéni választókerülete, amelynek meghatározó részén ma Rogán Antal az országgyűlési képviselő és a polgármester. Továbbá a rózsaszín, tehát visszaszerzendő, inkább közép- és nagyvárosi egyéni választókerület-csoportba tartozik a szolnoki mandátum is, ahol az MSZP ugyan korábban sikeres volt, de 2010-re a jobboldali pártok összeroppantották a támogatottságát.) Ha pedig a felsorolt kategóriák mandátumai közül akár egyben is sikertelen lesz e szereplő, akkor a listán ugrani kell egyet lefelé, és még többet kell nyerni a két meghódítandó kategóriából vagy a szinte elérhetetlenül nehéz jobboldali adottságúak között.


(A tipológia kategóriái és a parlamenti többség a jelenlegi demokratikus ellenzék nézőpontjából)

Nehéz egyértelműen eldönteni, hogy melyik meghódítandó kategória a könnyebb. Az igazság az, hogy mindkét kategóriában vannak relatíve könnyebbek és nehezebbek, jellemzően attól függően, hogy mekkora tábora volt ezen egyéni választókerültekben korábban a balközép oldalnak 2006-ban és az mennyire esett szét 2010-re. Mert például Borsod-Abaúj-Zemplén 5. – Sátoraljaújhely nehezebb, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg 3. – Kisvárda, vagy például Pest 6. – Gödöllő könnyebb, mint Somogy 4. – Siófok. De az összesen huszonkilenc meghódítandó egyéni választókerület közül tizenegyben az MSZP-nek és az SZDSZ-nek 2006-ban együtt kevesebb szavazata volt mint a Fidesz–KDNP-nek. Ha az akkori MDF szavazók felét figyelembe vesszük a jobboldalon, akkor jellemzően nagyon kiegyensúlyozott választókerületeket kapunk. A huszonkilencből tizenhétben a Jobbiknak 2010-ben több szavazata volt az MSZP-nél, és az MSZP-nek és az LMP-nek együtt is kevesebb szavazata volt a Jobbiknál tíz ilyen egyéni választókerületben (e két utóbbi csoport egymás részhalmaza, nyilván).

A két meghódítandó kategóriában eltérő a visszaszerzendőkön túli, új támogatók választói karaktere. A zöld színnel jelölt, inkább kétpólusú, dunántúli és közép-magyarországi országrészek érintett egyéni választókerületeiben ők azok, akik 2006-ban sem az MSZP-t, sem pedig az SZDSZ-t nem választották, inkább MDF-szavazók vagy gyengén kötődő, centrista fideszesek voltak. Jelenleg aktív bizonytalan, csalódott 2010-es Fidesz-támogatók ők, akik elutasítják a kormánypárt unióellenes, unortodox politizálását. Az ilyen választókból kevés is elég, ráadásul nem is szükségesek ők minden ilyen karakterű egyéni választókerületben, de ott, ahol mégis kellenek, nélkülük lehetetlen egy demokratikus ellenzéki jelöltállító győzelme. A világoskék színű, hárompólusú és meghódítandó egyéni választókerületekben a győzelemhez szükséges új támogatók azért újak, mert 2006-ban nem voltak a balközép pártok szavazói, az ott is megtalálható mérsékelt, polgári közép mellett ők leginkább nem túl radikális, állandóan ingadozó protestszavazóknak tekinthetők, akik jellemzően az átlagnál alacsonyabb iskolázottságúak és társadalmi helyzetűek. Ők 2010-ben a Fidesz–KDNP-re vagy a Jobbikra szavaztak e kategória egyéni választókerületeiben, és azért van rájuk ott szüksége a demokratikus ellenzék győzelemre törő erejének, mert ezen új egyéni választókerületek relatíve jobboldalibb adottságúakként írhatóak le.

Az új országgyűlési választási rendszer egyéni választókerületei közül körülbelül öt-nyolc jelenleg jobboldali adottságút is meg kell szereznie egy balközép jelöltállító szereplőnek ahhoz, hogy kétharmados, alkotmányozó többsége lehessen a kisebb létszámú parlamentben.

Az erős vesztes

Az új választási rendszer a korábbinál többségibb karakterű, ami kormányzóképes többséget teremt egy döntően győzedelmeskedő politikai erő számára. Bár arra is van esély, hogy a többségi kormányzás feltételei ne teremtődjenek meg. Erre vonatkozóan a Haza és Haladás adataiból készített modellt a Republikon Intézet. A többségibb karakter másik fontos következménye, hogy kedvezményezetti helyzetbe hozza a rendszer második politikai erejét is, ha annak több szavazata és kiegyensúlyozottabb szerkezetű választói tábora van a harmadik helyen végző politikai erőnél. Ebből következően az új parlamenti választási rendszer meg tudja erősíteni a második helyen végző politikai erőt is, míg támogatottságához mérten érdemben alacsonyabb mandátumszázalékot biztosít a harmadik helyen végző jelöltállító számára. A magas támogatottság, a nagy népszerűség azonban önmagában önbecsapásra adhat okot, mert ha földrajzilag nem kiegyenlített szerkezetű, akkor csak listán hoz elegendő számú mandátumot, egyéni választókerületi szinten nem.

Politikai stratégiai tanulságok 2012 nyarán

A tanulmány egyéni választókerületi, tehát mikroszintű elemzése elsődlegesen makroszintű tanulságot hordoz magában. Az új támogatók megszerzése nem történhet csupán helyi, egyéni választókerületi stratégiák mozaikja révén, hanem az országos politikai kínálat (program, ígéret, világkép és identitás) átalakítását, módosítását igényli.


(Pártpreferencia az összes, aktív szavazó körében és az aktív szavazók aránya – Ipsos 1997 és 2012. június)

Az új választási rendszerben a baloldali, balközép identitású csoportok, a mindig ingadozó, az egymást követő válságokban összeroppant életpálya-kalkulációjú alsóközéposztályi szavazók megtartása, illetve visszaszerzése mellett a győzelem érdekében egy döntően népszerű demokratikus ellenzéki jelöltállító szereplőnek az ország bizonyos részen még akár 2006-nál is tovább kell mennie az politikai közép meghódítása területén, kiegészülve a rendszerváltás status quojával elégedetlen, rendszerkritikus, de a demokratikus konszenzuson belüli választókkal. Ez nem a korábbi, az egyszerűség kedvéért baloldalinak, balközépnek nevezhető szociáldemokrata és liberális politikai identitás hátrahagyását jelenti, hanem annak kiegészítését olyan választókkal, akiknek megszerzéséért 2006-ban elindult az akkori MSZP–SZDSZ, és a Gyurcsány Ferenc által megszemélyesített kampányban időleges sikert is elért a választói koalíció ilyen irányú kiszélesítésében. De az őszödi beszéd sokkja, 2006 őszének politikai viharai és a magyar, illetve a világgazdasági válság hatásai széttörték ezt a választói koalíciót. Földrajzilag mindez a balközép hátországi területek új egyéni választókerületeinek visszabillentését és visszaszerzését jelenti, valamint bizonyos dunántúli országrészek választóinak kulcsfontosságú meghódítását is. Ezt diktálja az új egyéni választókerületi struktúra, a Jobbik északkeleti szorítása és a Fidesz–KDNP által 2012-re Közép-Magyarországon és a Dunántúlon elhagyott választók megszólításának a lehetősége.
(hazaeshaladas.blog.hu)[/justify]

Vélemény, hozzászólás?