Testvérvárosi politikai PR-háború

Olvasom a veol.hu-n, hogy Talabér Mártát levélben megkereste egyik testvérvárosunk, az olasz Borgo San Lorenzo polgármestere, amiben számonkérte rajta a magyar Kormány migráns-politikáját és állásfoglalást is kért tőle e témában. A levél két és fél hete íródott, de a polgármester asszony elmondása szerint csak 1 hét csúszással kapta meg. Igaz, maga is csak 1 hét elteltével válaszolt rá.

testvervarosi_pr

Javaslom, hogy bontsuk ezt a történetet legalább két részre. Az egyik legyen mindenképpen az, hogy igaza van-e Talabér Mártának, amikor arról nyilatkozik, hogy a nagypolitikát nem kell a testvérvárosi kapcsolatokba belevinni. Ebben szerintem alapvetően igaza van. Azért persze cizelláljuk tovább a gondolatot. Amennyiben Várpalota közvetlenül érintett lenne a migráns kérdésben (lenne itt menekült tábor pl.), és a városvezetés kritizálható lépéseket tenne, akkor szerintem egy testvérváros vezetőjének igenis feladata lenne azt kritizálni. Elvégre, ha felvállalja valamely település a testvérvárosi kapcsolatot, akkor ott valamilyen szintű elvárást is megfogalmazhat (ha íratlanul is) a partnerrel szemben.

Ilyen helyzet azonban nem áll fenn, településünk szerencsére kívül esik a problémán. Így igaza lehet a polgármester asszonynak, hogy mindez csak politikai PR akció az olasz polgármester részéről. Nem mintha ez nem férne bele egy politikus tevékenységébe, de egyrészt nem tudom mennyit „hozhat” Paolo Obomoninak egy magyarországi kisváros polgármesterének ilyen irányú megkeresése, másrészt ez (mármint egy fideszes helyi politikus számonkérése kormánya politikája miatt) a hazai ellenzék dolga, és annak itthon helye is van.

Mellékszálként nézzük meg kicsit ezeket a levélcsúszásokat is, mert érdekes lehet. Obomoni polgármester levele (a cikk szerint) egy hét alatt ért el Várpalotára. Pedig biztosan nem egy migránsra bízta a kézbesítést. Fel tudom tételezni, hogy ugyan hagyományos postai úton is elküldte, de biztosan megjött az elektronikusan is. Mindkét esetben sok az az egy hét. Ahogyan szintén sok időnek tűnik a válaszlevélre szánt egy hét is. Olyan érzése van az ember gyerekének, mintha Talabér Márta egy politikai PR lehetőséget látott volna a megkeresésben. Lehetőséget arra, hogy egyrészt a választóinak, másrészt (és elsősorban) a Fidesz potentátjainak bizonyítsa hűséges kiállását a Kormány politikája mellett. Most, hogy kikerült a fősodorból (már „csak” polgármester), erre nagy szüksége lehet. Egy ilyen PR lehetőséget azonban szakemberekre kell bízni, tehát nagy valószínűséggel át kellett futtatni a Fidesz kommunikációs apparátusán, az pedig időbe kerül. Ez azonban tényleg csak egy mellékszál.

A lényeg (és a történet második, és fajsúlyosabb része), az maga a válasz, amit Talabér Márta írt Borgo San Lorenzo polgármesterének. Azon nem lehet csodálkozni, hogy kiállt a Kormány politikája mellett (lásd előző gondolatmenetem), de én úgy látom, hogy nem ugyanazon hírforrásokat figyeljük. Az a mondata ugyanis, miszerint „…egyre több jele van, hogy annak hasznosságát (Orbán migrációs politikája – DJ) Európa közvéleménye és döntéshozói is felismerik.” arról tanúskodik, hogy erősen szűri a megjelenő híreket.

Amin viszont felháborodtam, az az a kijelentése volt, hogy ő sem fordult ki San Lorenzoból, amikor meglátta ott a Je suis Charlie feliratot. Emlékezzünk vissza kicsit: ez a szöveg testesítette meg azt a világméretű tiltakozást, amit a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége elleni terrortámadás szült. Ennek a tiltakozásnak a Fidesz pártcsaládjába tartozó európai konzervatív pártok vezető politikusai nemhogy résztvevői voltak, de az élén álltak. A cikk szerint ez Talabér Márta értékrendjével nem azonos. Nincs mit mondanom…

Az újságcikk utolsó mondata is érdekes. E szerint a polgármester asszony kifejtette: Paolo Obomoni polgármesterrel ezen a ponton lezártnak tekinti az együttműködést. Remélem, hogy ezen nem azt kell érteni, amit kiolvashatunk belőle, és emiatt a mindkét oldali politikai purparlé miatt nem szakadnak meg a testvérvárosi kapcsolatok. Már csak azért sem, mert az a két város, és nem a két (éppen regnáló) polgármester között áll fenn.

DJ

Vélemény, hozzászólás?