Tunyogi László: A számok csodálatos élete

float:left;margin-right: 5px[justify]Álmélkodva szemlélődhet, aki csak kicsit is érdeklődik a közbeszerzési piac eseményei iránt, ki, mekkorát szakít, hirtelen semmiből kinőtt cégek mennyire sikeresek, hajdan tündöklő hazai nagyvállalatok pedig hogyan sorvadnak el. Nyílt, tehát mindenki számára látható feltételekkel kiírt pályázatokon sorra lépnek vissza, vagy már el sem indulnak a régi nagyok, ha pedig elindulnak, veszítenek, hiába a régi tapasztalat, referenciák, képzett munkaerő. A nyílt eljárások 47%- ára ma már csupán egyetlen ajánlat érkezik. Tárgyalásos eljárások kétharmadát verseny nélkül, a kiszemelt, kellően bátor pályázóval folytatják le. Verseny híján a pályázó diktál. Árat, minőséget, határidőt. Tunyogi László újabb gondolatai a jelenlegi hazai közbeszerzési gyakorlatról.[/justify]
[justify]Nincs miért meglepődni, ha az ilyen eljárások nyomán megszületett szerződések tartalmát, az ellenszolgáltatás összegét sokszor csak szívós nyomozás után, vagy akkor sem ismerhetjük meg. 1998. óta próbálok rögzíteni minden egyes, a Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredményt. Adatbázisunk a beszerzés tárgyát, az ajánlatkérő és a nyertes nevét, címét, az eljárás fajtáját és az ellenszolgáltatás összegét tárolja. Kezdetben egyszerűnek tűnt a feladat, majd az évek során egyre nehezebb lett a dolga annak, aki a nyilvános számok tengerében a valóságra halászik. Ma már a Közbeszerzési Hatóság jogelődjétől, a Közbeszerzések Tanácsától örökölt nyilvántartásból közzétett adatokból szinte lehetetlen megtudni, ki, mennyiért, kivel szerződött, és mire. (Tapasztalataimat a Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar Szociológia és Társadalompolitikai Intézet Korupció-kutató központ 2012. márciusában megjelent, „Hibák, javítások és előzetes eredmények – magyarországi közbeszerzések 2010-2011” című tanulmány megállapításai is igazolják. Példáim döntően ebből a tanulmányból származnak.) Nyomozni kell, mert a közbeszerzések forgalmi adatait mindenki számára hozzáférhető helyen, a Közbeszerzési Hatóság honlapján, napra pontosan meg kellene ugyan találnunk, ámde nem találjuk. Semmiféle nyilvánosan elérhető és elemzésre alkalmas adatbázist nem találunk. Adatokat rendszerint kérésre sem kapunk, noha a Közbeszerzések Tanácsa – vagy újabban a Hatóság – éves parlamenti beszámolója közöl ilyen összesített adatokat.

Az egyik hetilap idén januárban mégis tételes táblázatot közölt a Közgép Zrt. elmúlt években megkötött szerződéseiről, ebben mintegy 200 milliárd forintra taksálta a kormányváltás óta általuk elnyert összeget. Azóta irigykedem, hogyan tudták mindezt ilyen pontosan megmondani. Nem kétlem, hogy ez szigorúan ellenőrzött szám, mára a nép ajkán él, faktummá csontosodott. Az említett vállalat sem cáfolta, márpedig a mostani időkben ekkora pénzt kiharapni az építőipar egyre kisebb tortájából közvélemény-lázító magabiztosságra vall. Hónapokkal később – talán cáfolat helyett – a cég mérlegadataira hivatkozva, az jelent meg a sajtóban, hogy a cég 2009. évi árbevétele csak 43 milliárd, 2010-ben 48 milliárd, 2011-ben pedig 56,6 milliárd forint volt. Akárhogy nézem, ebből nem jön ki a 200 milliárd. Egy, a közelmúltban publikált, a Közgép 2010-2012-es forgalmi adatairól megjelent, 33 tételből álló kimutatás szerint viszont a cég a kormányváltás óta pontosan 275,3 milliárd forint építőipari közmegrendelést kapott, miközben az állami építőipari beruházások összértéke tavaly alig haladta meg a 680 milliárdot.

Régi adatbányász vagyok, minden tiszteletem azoké, akik kinyomozták ezeket az adatokat. Jobb híján egyenként, az eredményekről szóló hirdetményekből próbálom kivadászni, amire kíváncsiak lennénk. És csuda dolgokat tapasztalok!

Építési beruházások esetén gyakori, hogy a nyertes több cégből álló konzorcium, kitalált névvel. Nem ritka, hogy a hirdetményben nem jelölik meg, a konzorciumnak kik a tagjai. Azt pedig végképp nem tudjuk meg, hogy a konzorciumon belül milyen a feladatok megosztása, és melyik tag, hogyan részesül a bevételből. Az alvállalkozókról ezekből a hirdetményekből végképp semmit nem tudhatunk, noha a piacon terjednek olyan hírek is, hogy a beépített, kormány-közeli alvállalkozók viszik el a haszon legjavát.

Meglepő, és csöppet sem mulatságos, hogy sok esetben az eljárás nyertese nem is szerepel az ajánlattevők között. Az ajánlattevő cégek azonosítását az sem segíti, hogy különböző címekkel, feltehetően telephelyeik címeivel szerepelnek a kiírásokban. A Swietelsky Magyarország Kft 2010-ben például fővárosi címe mellett további 6 vidéki címről adott be pályázatokat.

A pótmunka az építtető megfejésének másik, nem ritka technikája. Emlékezetes, hogy a Margit híd felújítására kiírt tender értékének csaknem másfélszeresét fizette ki a főváros pótmunkaként. Márpedig, ha a pótmunka összege meghaladja az eredeti szerződésben foglalt – opcionális tételekkel növelt – ellenszolgáltatás összegét, új, adott esetben hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. Azt, hogy lefolytatták-e ezeket az eljárásokat, kihirdették-e az eredményét, csak belső vizsgálatok tudják kideríteni. Az egymáshoz kapcsolódó eljárásoknak nincs azonosító kódjuk, keresőszavakkal sem tudjuk őket egybevetni.

Az eljárások több mint egytizedénél ugyanannak az eljárásnak az eredményét kétszer is leközlik, más-más nyilvántartási számmal. A korábbi években ez rendszerhiba volt, jogszabály írta elő ugyanis, hogy a Közbeszerzési Értesítőben, az oda beküldött híranyagon túl azt a hirdetményt is meg kellett jelentetni, ami az Európai Unió honlapján megjelent. Ma nem jogszabály, csupán szerkesztési figyelmetlenség okozza a zavart.

És az egyik leggyakoribb rejtély: a közölt ár tartalmazza-e az ÁFA-t? A jogszabályok szerint a nettó összeget kell közölni, de az ajánlatkérők, akik nem igényelhetik vissza az ÁFA-t, szeretik azt az összeget beírni, amibe nekik kerül a vásárlás. Ha a Hatóság szerkesztő bizottsága átengedi a hirdetményt, az ellenértékként feltüntetett összeg a bruttó ár marad. További gond, hogy árubeszerzés esetén, határozott idejű szerződéseknél nem tisztázható, hogy a szerződéses összeg havi, illetve az éves költséget mutatja, vagy a teljes szerződéses összeget.

Számos esetben már nem létező, vagy soha nem is létezett valutákban adták meg a szerződés értékét. Például HUIF rövidítésű valuta nem létezik. De kötöttek szerződést egy már nem létező pénznemben (IEP: ír font) is. Az is nehezen értelmezhető, miként köthetett szerződést Budaörs Város Önkormányzata IDR-ben szerződést a budapesti illetőségű Get_Energy Magyarország Kft.-vel, amikor az IDR az Indonéziai Rúpiah valuta rövidítése.

Hihető-e, hogy Jászberény város Kincstára 21 ezer milliárdos szerződést kötött, Alsómocsolád 23 forintért építette fel az új Integrált Közösségi Szolgáltató Terét, Szigetszentmiklóson 100 milliárdot fizettek önkormányzati lakások részleges felújításáért? Hogyan kell beárazni azt a banki hitelszerződést, ahol a szerződéses összeg legtöbbször százalékban van megadva, vagy az áramvásárlási szerződéseket, ahol tipikusan KWh-ban adottak az árak? Mit kell kezdeni azzal a hirdetménnyel, amelyben a nyertes ár alacsonyabb, mint a minimális ajánlati ár? Nálunk ez sem egyedi eset.

Nem állítom, hogy minden hirdetmény a sanda ármány műve. Azt sem, hogy a hirdetmény feladásáért felelős közalkalmazott, vagy köztisztviselő szándékosan torzítja a számokat. Azok felelőssége azonban nem kérdőjelezhető, akik szerkesztik, 80 ezer forintért lektorálnak egy hirdetményt. Akiknek az a dolguk, hogy a közbeszerzések átláthatóak, szabályosak legyenek. Ma Hatóságnak hívják őket. Ők a közbeszerzés őrei. Úgy tűnik, azon őrködnek leginkább, minél nagyobb legyen a homály.

Ma így tájékozódunk, mint a régi viccben, amikor a kapitány leszól a gépházba:

– Mennyi?
– 28.
– Mi 28?
– Mi mennyi?

Közgép ügyben már az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálódik. Ha elég szívós lesz, reméljük, többre jut, mint a nyilvánosságnak szánt adatokból mi megtudhatunk.[/justify]

(hazaeshaladasblog.hu)

Vélemény, hozzászólás?