Váncsa István: Kisfiúk témáira

[justify]float:left;margin-right: 5px „Az Unio csak el szeretné venni tőlűnk amit a szocik még nem adtak oda, pl:ivóvíz­kész­let, és attól félnek, hogy a kormánynak sikerűl egy erős gazdaságot kiépíteni, ezért támadják hazánkat. alegrövidebb időnbelűl ki kell lépni az unióból, a szocik által, és azelő­deik által felvett hitelek visszafizetését meg kell tagadni, a piacokat újra kell nyitni kelet felé és pár éven belűl felfejlődik az ország.a multikat ki kell zavarni az országból!” – írja a joallam.kormany.hu fórumon egy hozzászóló, aki az oldalon megnyilatkozó felelős állampolgárok szellemi elitjéhez tartozik. A többi észrevétel kevésbé tűnik lucidus­nak, evvel együtt azok is figyelemre méltók, mert fontos következtetésekre jutunk általuk. Rájövünk, hogy mentális tekintetben a kormány úgy viszonyul az övéihez, mint a levegőégben szárnyaló réti sas a mocsárhoz, amely fölött körözni szokott.[/justify]
[justify](Ami a riválisait illeti, azokból szám szerint egy van, több nemigen látható, ahhoz az egyhez képest pedig vezérünk Thomas Jefferson és John Stuart Mill egy személyben, vagyis jelen kormányunk a lehetséges magyar kormányok legjobbika. Ezért van az, hogy fiaink-lánya­ink mostanság Új-Zélandon próbálnak otthonra lelni, vagy valahol az óceániai szigetvilágban, mi pedig nem kívánjuk lebeszélni őket erről, sőt.) Kormányunk vélhetőleg azt is sejti, mi áll a kohéziós alapból Magyarországnak jutó kifizetések felfüggesztésére irányuló javaslat mögött. Belehugyoztunk a zongorájukba, elvtársak, az van mögötte, mondja a kormány éjnek évadján, saját lakása éléskamrájában, a szilvalekváros üvegek felé fordulva, elitértelmiségi támogatói viszont úgy vélik, hogy e mögött is a vereségét feldolgozni nem tudó magyar baloldal áll, továbbá, hogy Európában marxista ellenforradalom zajlik. Utóbbi gondolat a személyes kedvenceink közül való, ez a joal­lam.­kormany.hu fórum hozzászólásai közül is drágakőként ragyogna ki.


Belehugyoztunk a zongorájukba, elvtársak…

Természetesen kormányunk az Európai Bizottság döntéséből nem azt a következtetést vonja le, hogy más emberek billentyűs hangszereit a továbbiakban békén hagyjuk, főképp azokét, akiktől pénzt akarunk kapni, kormányunknak ugyanis nem a logika, hanem a zongorába hugyozás a legerősebb oldala. Ő a továbbiakban is azt akarja, és azt is fogja csinálni, amiben ő a legjobb, a kockázatokról és a mellékhatásokról viszont nem olvassa el a betegtájékoztatót, és nem kérdezi meg kezelőorvosát, gyógyszerészét, hanem 1,2 milliárd forinttal növeli a propagandára költhető összeget. A maga szempontjából teljesen igaza van, a fanclub ezt várja tőle, egyébként mi mást is kaphatna? Anyagi természetű javakat aligha, az ilyeneket, ha vannak, a klientúra krémje nyúlja le, nekik se elég. Koherens, épkézláb és hűtőben legalább egy hétig eltartható cselekvési programról még hipotetikusan se érdemes beszélni, ha van egyáltalán valamifajta jövőkép, abból legjobb esetben is további Bösendorferek kontúrja dereng elő. Ennél praktikusabb ötlete a kormánynak aligha támad, de ha mégis, akkor a legszigorúbban titkolni fogja a nyáj elől, az ugyanis a ráció bármilyen jelétől riadtan szalad széjjel, és végül a háládatlan Gáborka martaléka lesz.

Az irányvonal tehát nem változik, „a kormány elutasítja a megszorítások politikáját, kitart céljai mellett, az eredmények nyilvánvalóak, az MSZP hazugságaira pedig ma már senki sem kíváncsi” – ennek a hangnak kell szólni a továbbiakban is, csak 1,2 milliárddal hatékonyabban. A propagandával szemben támasztott követelmények növekedését az magyarázza, hogy az eredmények sajnos csakugyan nyilvánvalóak. Át kell őket festeni valahogy, a kormány (értsd: a vezér) a gyakorlatban is megmutatja, hogyan. „A német–magyar barátság mögött nem érdekek, hanem nagyon is hasonló elvi, erkölcsi, értékbeli meggyőződések találhatók”, mondta a minap, de nem erre kóborló földönkívülieknek ám, akik esetleg még el is hihetnék, hanem olyan németeknek, akik pontosan tudják, hogy kormányunknak elvi, erkölcsi, értékbeli meggyőződései nincsenek és sohase voltak, de ha netán mégis volnának, azok az övékéire nem hasonlítanának semmiben. Ez pillanatokon belül be is bizonyosodott, amikor a vezér a Német Gazdasági Klub húszéves jubileumi évfordulója alkalmából tartott budapesti rendezvény széles látókörű részvevőit schwarz auf weiss lehülyézte. „…amikor a magyarországi demokráciával és szabadsággal kapcsolatban kritikai megjegyzéseket hallunk, akkor azon mi nem háborodunk föl, nem sértődünk meg, hanem egész egyszerűen a tudatlanság számlájára írjuk”. Valamit tehát javít a képen, hogy nemcsak a németeket hülyézte le, hanem egy füst alatt mindenkit, akinek a mi kecskealapú demokráciánkra vonatkozólag bármifajta észrevétele volna, tehát gyakorlatilag az egész világot.

Mért hülyézi le a kormány az általunk ismert világegyetem értelmes lényeit, eltekintve azon kevesektől, akik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét illetően még nem nyilvánítottak véleményt?

Részint azért, mert ő ezt érti konszolidáció alatt, részint pedig azért, mert szeretethiánya van. Egész egyszerűen utálnak minket – osztotta meg a kormány világképét egy kormánytag a Hetek tudósítójával, vagyis a kötelezettségszegési eljárásokat és a túlzott deficiteljárást érzelmi okra, a hazánk iránti rokonszenv megmagyarázhatatlan hiányára lehet visszavezetni. Szeretném, ha szeretnének, mondja dolgozószobájának csöndjében a kormány, és egy hirtelen ötlettől vezéreltetve úgy dönt, válaszolni fog az Egyesült Államok külügyminiszterének három hete küldött levelére. Sok értelme ugyan nincs, de hadd okosodjon az a fehércseléd, ha már hátat fordított a befőzésnek és a veteményeskertnek, ahol a helye volna. „»Két fej jobb, mint egy« – ahogy tartja a mondás. Ezért tartunk folyamatos párbeszédet és szoros együttműködést minden érdekelt féllel, különös tekintettel az Európai Bizottságra, vallási csoportokra és a választópolgárokra, miközben keressük a konzultáció lehetőségét az ellenzéki pártokkal is” – tanítgatja kormányunk a tyúkeszű némbert, de azért a levél végén a rá jellemző tapintattal a helyére is teszi: „Ebben a szellemiségben kabinetem számos tagja és én is találkozott Eleni Tsako­poulos Kounalakis nagykövettel Budapesten, hogy további magyarázattal szolgáljunk munkánkról, amely talán nem ért el Washingtonig.” Föltehető, hogy a levél angol eredetije még ennél is értelmesebben van megfogalmazva, bár így se rossz. A lényeg kijön belőle.

Hillary szeretni fog minket, Eleni úgyszintén.

Gyorsnaszádunk, a Costa Concordia testvérhajója, meg-megmozdul a sziklazátonyon. Vízi életmódhoz alkalmazkodott kecske beszerzéséről gondolkodunk.[/justify]
(Élet és Irodalom)

Vélemény, hozzászólás?